időjárás 2°C Dömötör 2021. October 26.
logo

Óriásit esett a színpadon, csúnyán megsérült a magyar énekes

Forrás: ripost.hu
2021.09.19. 17:33 2021.09.19. 18:33
Óriásit esett a színpadon, csúnyán megsérült a magyar énekes

Nem ez volt az első eset, hogy a munkája során baleset érte a Kowalsky meg a Vega énekesét – írja online felületén a Ripost.

A Kowalsky meg a Vega énekese, Kowa hatalmasat zakózott a színpadon a soltvadkerti koncertjük közben, csúnya csípősérülését pedig a Facebookon mutatta meg.

Kowa azt írja, nem ez az első eset, hogy a munkája során baleset éri, volt már térdsérülése, de előfordult olyan is, hogy a szemhéja felszakadt, sőt 2019 nyarán az egyik turnébuszuk is balesetezett – defektet kapott a jármű, ami aztán megpördült és a tetejére érkezve állt meg az M3-as autópályán.

Makrai Pál rockszínpadi évei

Hamar a nyugati muzsika bűvkörébe került, de volt betűszedő, korrektor, tányérmosó, majd lett gitáros, énekes és színész. Több mint fél évszázad a színpadon! Makrai Pál jellegzetes hangját, színészi játékát számos hangfelvétel és film, néhány hete pedig egész eddigi életpályájának főbb mozzanatait rögzítő könyv őrzi, Rockszínpadi éveim címmel Szenczi Tóth Károly „lejegyző” tollának köszönhetően.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Facebook/Kowalsky meg a Vega

Ezek is érdekelhetik

Kiderült, hogy ez az oltás nem véd a covid ellen

vg.hu

Azt mondta az ismerőseinek, hogy a lakótársa megerőszakolta, ezért halálra verték a férfit Érden

origo.hu

Új értelmet nyert a modern családi ékszer kifejezés

origo.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu

Történelmi mélyrepülésben Joe Biden népszerűsége

magyarnemzet.hu

A nyílt utcán lincseltek meg kis híján egy fehér fiatalt a migránsok

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ez az oltás nem véd a covid ellen

vg.hu

Új értelmet nyert a modern családi ékszer kifejezés

origo.hu

Jakabos Zsuzsanna falatnyi bikiniben pózol a szexi barátnőivel - fotók

origo.hu

Márki-Zay Péter hitet tett Soros mellett

magyarnemzet.hu

Azt mondta az ismerőseinek, hogy a lakótársa megerőszakolta, ezért halálra verték a férfit Érden

origo.hu

Mit csomagoljunk elemózsiának, ha túrázni indulunk? A dietetikus elárulja

travelo.hu

Hüvelyszárazság vagy hüvelyfertőzés? Nem mindegy!

life.hu

Orbán Jakabnak: Vigyázzon a kommunistákkal, mert az ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd

hirtv.hu

Történelmi mélyrepülésben Joe Biden népszerűsége

magyarnemzet.hu

Márki-Zay Péter hitet tett Soros mellett

magyarnemzet.hu

Orbán: Elképzelhető, hogy be kell majd fagyasztani az üzemanyagárakat