A ma is fiatalos és aktív rocknagypapa – saját bevallása szerint – azért szánta rá magát az összegző kiadványra, mert idén hetvenöt éves lett, és úgy gondolta, ez már elég komoly idő ahhoz, hogy megismertesse olvasóit igen gazdag és színes pályafutásával. Nem mintha nem ismernék az ősrockrajongók. S csak annyit akart 220 oldalas könyvével, hogy maradjon nyoma annak a néhány évtizednek, mely az ifjú gitáros kamaszos lelkes tudatlanságától a mába vezetett állhatatos szorgalommal és kitartással, sok-sok buktatón és sikeren keresztül. Pedig – ahogy olvassuk az előszóban –, ifjú korában eszébe se jutott az énekesi, zenei, színészi pálya, édesanyja pénztáros, édesapja esztergályos volt, igaz, ő amatőr szinten hegedült. A szülők azt szerették volna, hogy a kis Palika zenét tanuljon, el is vitték egy zongoratanárhoz, de nem volt kedve a hangszerhez, hamar ott is hagyta a tanárt. „Abban az időben még nem volt lemezjátszónk sem – meséli a könyvben –, de a rádión gyakran hallgattunk zenét. Mint minden fiatal, hamar a nyugati muzsika bűvkörébe kerültem és már gimnáziumban zenekarban játszottam. Osztálytársam, Nagy Tamás – későbbi orgonaművész – egyszer csak rám bökött, te leszel a basszusgitáros az együttesemben. Nem zavarta, hogy akkor még semmilyen hangszeren nem tudtam, de szorgalmas voltam és sokat gyakoroltam. 1963-ban a Kölcsey Gimnázium szalagavatóján játszottam és énekeltem először nagy nyilvánosság előtt olyan sikerrel, hogy ott el is határoztam, mindenképp ezen az úton haladok tovább.” De hiába az elhatározás, a szülők mást akartak, a fiuknak egy tisztességes szakmát, ezért kitanulta a nyomdászatot, kéziszedő lett, majd korrektor és egy hotelben tányérmosogató.
„Nem ártott egy szakmát kitanulni, ezekre a kis kitérőkre is szükség volt – vallja –, de a zenéről sose mondtam le. 1964-ben meghallgattam az Atlas együttest, és ezzel az életem új korszaka kezdődött. Ez volt az első komoly zenekar, amelynek nem sokkal később a tagja lettem.” Majd három évvel később, 1967-ben mégis feladott egy akkor még szokatlan hirdetést, éppen lapunkban, a Magyar Nemzetben, ami így szólt: „Makrai Pál, az Atlas együttes gitárosa és énekese zenekart keres.” Az ok: az Atlas egyre profibb együttessé vált egyre több fellépéssel, és Makrai meg akarta tartani a nyomdász állását, ezért inkább amatőr zenekarban szeretett volna tovább játszani, énekelni. A sok jelentkezés ellenére mégis maradt, hisz annyira marasztalták zenésztársai. A művészi pályán innen már nem volt visszaút: jött az Apostol, a Korál, az Ungár, a Nokedli, a Sámson, a Kormorán és a Favágó zenekar, hogy csak néhányat említsünk. Ez utóbbiból az együttes fő favágója, aki később műsorvezetőből baloldali politikus lett, Makrai Pált jobboldali nézetei miatt pillanatok alatt kivágta. Később, hasonló okokból, az Operettszínházban sem járt jobban, évekig mellőzték. Szerencsére a rockszínházi évek a legendás Sztárcsinálókkal, a West Side Storyval, az Evitával, a Hairrel, a Jézus Krisztus szupersztárral, a Nyomorultakkal, a Dorian Gray-el, a Légy jó mindhaláliggal, a Sakk-kal, az Anna Kareninával és a többi nagy musicalszereppel, bearanyozzák az életét, pályafutását. Számos színházban kapott és ma is kap nagy szerepeket, de szinkronban és filmekben is bizonyította tehetségét („Hol van már az, amikor Varga Mikivel egy filmforgatáson leestünk a lóról”). Ezekről bővebben a könyvben lehet olvasni. Az utószóban azt írta Makrai Pál, „még van teendőm”. Kívánjuk, hogy még nagyon sokáig így legyen, hátha „összejátszik” egy újabb könyvre valót.
Makrai Pál: Rockszínpadi éveim Lejegyezte: Szenczi Tóth Károly. K. u. K. Kiadó
Borítókép: Makrai Pál énekes, színész. Fotó: Vigh Csaba
