A forgatókönyv Mark Greaney 2009-ben megjelent, azonos című regényén alapul, amelynek folytatásai is sikert arattak.
A film producerei között szerepel a Russo fivérek és Mike Larocca AGBO produkciós cége, valamint Joe Roth és Jeff Kirschenbaum is. A várakozások szerint Gosling egy sor további Grey Man-produkcióban alakítja majd a főszerepet.
A forgatás Los Angelesben kezdődhet januárban, a további nemzetközi helyszíneket később véglegesítik.
Az a szándékunk, hogy a The Grey Man felvegye a versenyt bármelyik mozifilmmel, és hogy Goslinggal és Evansszel forgathatunk, az egy valóra vált álom számunkra. Úgy képzeljük, hogy létrehozunk egy franchise-t és felépítünk egy egész univerzumot, amelynek Ryan áll a középpontjában
– mesélte Joe és Anthony Russo.
A Russo testvérek a Hercules élőszereplős változatán is dolgoznak a Disneynél, és a Netflixszel, valamint Michelle és Barack Obama Higher Ground Productions nevű cégével közösen adaptálják az Exit West című regényt.
Borítókép: Chris Evans amerikai színész az Amerika Kapitány: A tél katonája című filmjének londoni bemutatóján 2014. március 20-án (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!