A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűvirtuóz a 2022-es évet köszöntő XIV. Budapesti újévi koncertjén bejelentette, hogy harmadszorra is útjára indítja a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatát, amelyet Magyarország mellett Erdélybe, Felvidékre, a Vajdaságban és a tengerentúlra is kiterjeszt, hogy még nagyobb összefogással és odafigyeléssel segíthesse a beteg és rászoruló gyermekeket.
A Papp László Budapest Sportarénában tartott koncerten, amely a Tisztelet- és hálaadás gálája címet kapta, Mága Zoltán azt mondta, hogy az újévi dupla előadás az első állomása annak a küldetésének, hogy a zene szépségével a közreműködő művészek köszönetet mondjanak azoknak az orvosoknak, ápolóknak, szociális intézmények munkatársainak, valamint a koronavírus elleni védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, a katasztrófavédelem dolgozóinak, továbbá az önkéntes civileknek, karitatív szervezeteknek, akik nemegyszer saját egészségük kockáztatásával is küzdöttek és küzdenek ma is a betegek gyógyulásáért.
A Prima Primissima-díjas művész és zenésztársai az új esztendő első napjának délutánján külön gálakoncertet adtak az ország különböző részeiről érkezett orvosok, rendőrök, katonák és karitatív szervezetek önkéntesei számára, ezzel köszönve meg a pandémia idején tanúsított hősies helytállásukat.
Mága Zoltán az első ökumenikus karitatív misszióját 2009. augusztus 18-án, Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom–budapesti főegyházmegye érsekének áldásával a Szent István-bazilikából indította útjára. A 100. jubileumi előadást két évvel később, 2011. augusztus 21-én tartotta a bazilika előtti Szent István téren. A templomi koncertsorozat sikerének híre eljutott a Vatikánba is, ahol XVI. Benedek pápa audiencián fogadta Mága Zoltánt 2011. szeptember 28-án. A hegedűművész 2016. augusztus 21-én Hangok és harangok címmel újabb jótékonysági koncertsorozatot indított szintén Erdő Péter bíboros védnökségével és áldásával a budapesti Szent István-bazilikából.
A Kárpát-medencét átölelő klasszikuszenei fesztiválsorozat 25 állomásán közel 30 ezer ember vett részt, és mintegy százmillió forint értékben, több mint tízezer embernek nyújtott konkrét segítséget.