Megvásárolható a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher első Forma-1-es autója.

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten
Megvásárolható a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher első Forma-1-es autója.
A smaragdzöld Jordan 191-es eladási ára a Motor Sport magazin szerint 1,25 millió font (505 millió forint).
Az 52 éves Schumacher az 1991-es Belga Nagydíjon debütált az F1-ben ezzel a versenyautóval.
A 2012-ben visszavonult expilóta 2013 decemberében síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Jelenleg is genfi otthonában ápolják, állapotáról a család a rehabilitáció kezdete óta nem oszt meg információt a sajtóval.
Sinéad O’Connor mégsem fejezi be zenei pályafutását
Sinéad O’Connor ír énekes-dalszerző visszavonta hétvégi bejelentését, amely szerint befejezi zenei pályafutását – írta a The Guardian online kiadása.
O’Connor azt mondta, június 5-i közleménye „reflexszerű reakció” volt a brit és az ír médiában a mentális egészségével kapcsolatos folyamatos negatív megszólalásokra. A zenész Twitter-bejegyzésében rajongóinak kifejtette, hogy rosszul érezte magát az interjúk után, amelyeket Rememberings című könyvéről készítettek vele. A memoárkötetben az átélt testi és lelki bántalmazásokról is írt.
Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is
Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Lenőni Azahriah mellé
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.