Jótékonyság: Jó ügy mellé állt a híres énekesnő

– Úgy gondolom, nekünk, előadóművészeknek kötelességünk a jó ügyek mellé állni – hangsúlyozta Szandi.

Forrás: borsonline.hu - mediaworks2020. 10. 19. 16:45
null
Szandi kötelességének érezte, hogy segítsen Forrás: Bors Online
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fogyatékos gyerekeknek segített Szandi. 6265 rajzeszköz gyűlt össze a sérült gyermekek és fiatalok javára a Varázsceruza – Rajzolj mosolyt! jótékonysági akcióban, amelyet a Civilút Alapítvány indított az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével együttműködésben. Az átadáson részt vett a híres énekesnő, Szandi is, aki az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez – írta meg a Bors online kiadása.

– Úgy gondolom, nekünk, előadóművészeknek kötelességünk a jó ügyek mellé állni, hi­szen az ismertségünk által jobban fel tudjuk hívni az emberek figyelmét arra, hol van szükség segítségre – hangsúlyozta az énekesnő.

Az összegyűlt adományokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában lévő intézményekhez szállították. Garami Gergely főosztályvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kreatív eszközök segítséget jelentenek a fogyatékossággal élők mindennapjaiban, és mosolyt rajzolnak az arcukra.

Szandi kötelességének érezte, hogy segítsen
Fotó: Bors Online

A Varázsceruza – Rajzolj mosolyt! jótékonysági akcióban augusztus 12.–szeptember 30. között 89 gyűjtőponton várták az adományokat. A Magyar Posta és a Príma üzletei mellett bölcsődék, óvodák, iskolák, kávézók, szépségszalonok is gyűjtőpontként vettek részt a kezdeményezésben. A gyűjtődobozokat a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. adományozta az alapítványnak.

Fontos, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek családban nőjenek fel

Herczegh Anita a Kézenfogva Alapítványnak a fogyatékos gyermekek családban maradását vagy örökbe adását támogató szolgáltatását bemutató családlátogatáson vett részt a múlt hónapban Kőbányán. A köztársasági elnök felesége a vendéglátó nevelőszülőkkel, Weeber Tiborral és Weeber Tibornéval arról beszélgetett, milyen nehézségeket és örömöt jelent a nevelőszülőség és a fogyatékossággal élő gyermekek nevelése. Herczegh Anita elmesélte, milyen örömmel látta, amikor a játszótéren együtt játszottak a Down-szindrómás gyermekek a többiekkel, és hogy a saját gyermekei számára is teljesen természetes volt a közös játék a Down-szindrómás gyerekekkel. „Akkor döbbentem rá, hogy ezt így is lehet” – fogalmazott, kiemelve: az első lépés az elfogadáshoz a találkozás, hogy megismerjük egymást, és ez különösen igaz a fogyatékossággal élők esetében. Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője elmondta: az alapítvány most kezdi Családot mindenkinek! elnevezésű kampányát, amellyel a fogyatékos gyermekek családban maradását és örökbe adását szeretné segíteni. Mint mondta, kétezer gyermek vár örökbefogadásra, közülük 6-700 gyermek speciális nevelési igényű, és évente csak hatot-hetet tudnak örökbe adni. Az alapítvány örökbefogadási szolgáltatásának célja, hogy minél több gyermeket tudjanak örökbe fogadni, minél több gyermek kerülhessen és maradhasson szerető családban.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.