Miközben hatalmas (16 milliárd forintos) beruházással zajlik a Tisza-meder és -hullámtér vízszállító képességének állítólagos helyreállítása, a téma szakértői szerint az egész elképzelés, úgy, ahogy van, hibás, sőt egyenesen károkat okoz. Hogy ennek dacára sem állítják le az uniós támogatással zajló munkát, annak egyetlen oka, hogy az illetékes Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak (Kötivízig) tetszik, ami ott történik. Lapunk megkeresésére azt mondták, minden a legnagyobb rendben van.
Az ellentmondást egy kiadós vita tisztázhatná, ám a szakma – egzisztenciális okokból – nem szeretne a nyilvánosság elé lépni. A Magyar Nemzetnek is csak nevük elhallgatásával vállalták a véleményüket: kifejezetten rossz ötlet a folyót minél gyorsabban elvezetni ahelyett, hogy a megfelelő szakaszokon oldalra kivezetve megtartanák a vizet. Az utóbbi módszer ugyanis, miközben az árvízveszélyt csillapítja, segíti a helyi növénytermelést és az állattenyésztést. Ha ez valakinek ismerős, az alighanem Andrásfalvy Bertalan kapcsolódó gondolataival is találkozott már. A vízgazdálkodásban is szakértőnek számító professzor – az Antall-kormány egykori kultuszminisztere – számos könyvében foglalkozott a témával. Hajdan – írja – az „érkező nagy víztömegeket ( ) szétvezették a hatalmas ártér minden zugába, a halászóvíznek alkalmas tavakba és mélyedésekbe, a kaszálórétekre, a gyümölcsösök aljába és legelőkre, majd az apadás idején lehetővé tették a vizek visszakerülését a mederbe. Közben biztosították az ártérben élő emberek és állatok és más értékek kivonulását, illetve megmentését. ( ) E vízgazdálkodási mód a legkisebbre csökkentette ( ), hogy a nagy és hirtelen erejű árvíz rombolhasson és pusztíthasson.” Világos.
Hogy a Kötivízignek mégis miért a fordítottja tetszik? Megmondom: az uniós pénz csak a folyó „helyreállításáért” jár. Ez is világos. És riasztó.
