Olvasói visszajelzésekből tudjuk: a nagyközönségnek mára körülbelül tele a hócipője azzal, hogy politikusainkról (pártállástól függetlenül) majdnem minden nap kiderül valami épületes – vagy annak vélt – disznóság. Harminc évvel a rendszerváltás után meg lehet unni az ilyesmit… A példáktól most eltekintenék, mellesleg valószínűleg rövidebb lenne a lista, ha a hírbe nem hozottakat kellene felsorolnom.
Gondoljuk el, mi lenne, ha a megkapargatott politikus múltjában történetesen valami pozitívumot találna a sajtó. Mondjuk előkerülne Bangóné Borbély Ildikóról egy videó, amelyen a kis Ildi még bakfisként matrózblúzban éppen virágénekeket kántál tavasszal egy falusi templomkertben, mellette a sármos Korózs Lajcsi domborít fehér térdharisnyában. Vagy Szanyi kapitányról jönne le egy megsárgult fotó, ahogyan galambokat etet Lukács Gyuri bácsi szobra mellett a Szent István parkban. Esetleg a momentumosokról jelenne meg egy eleddig ismeretlen dokumentum, miszerint eredetileg Krisna tudatúnak indult a brigád (kábító- és mámorítószerektől való tartózkodás, szolid szexuális élet, pénzügyi spekuláció elkerülése stb.), csak aztán rossz társaságba keveredtek a gyerekek. A csúcs, mondjuk, az lenne, ha valamelyik lap kiderítené, hogy Gyurcsány Ferencet annak idején felvették a szegénységet fogadó domonkos rendbe, ám az ezt bizonyító papírok időközben elkallódtak, mint a habzóborász-diploma…
Szerintem ezek a hírek is nagyot szólnának, ámbár egy idő után ebbe is bele lehet unni. Gondoljunk csak a piros nyakkendős Rákosi Mátyás pajtásra.
