Nem sokat tétlenkedett Karácsony Gergely főpolgármester, ígéretéhez híven máris elkezdte Budapest átköltöztetését a 20. századból a huszonegyedikbe. A cipekedés első állomásaként már össze is verbuválta a Városháza új csapatát. A játékosállományból nekem az MSZP hajdani üdvöskéje, az ábrándos tekintetű Török Zsolt a kedvencem, aki mostantól a városfejlesztési bizottság külső tagjaként veszi majd fel a százezreket. (A városfejlesztéshez is ért.)
Ki ne ismerné a szocialisták egykori fáradhatatlan terepmunkását, a legendás szóvivőt, aki a maga páratlan derűjével, infantilis mosolyával éveken át tudósított bennünket a pártban uralkodó agyzsugoros állapotokról? (Különösen a sötétséget tudta jól visszaadni.) Miközben sokan csak a túlkoros falurosszát látták benne, ő volt az, aki emberközelivé tette a leharcolt gyülekezetet. Zsolti ösztönösen érezte, egyedül az általa gerjesztett röhej segítheti ki tolószékéből a lepukkant MSZP-t. E célból mindent megtett. Volt, hogy konfettis petárdát robbantott az ATV stúdiójában, máskor bozótharcosok lendületével rontott be a kormány sajtótájékoztatójára, csak azért, hogy ott öblösen elrikkanthassa magát. Egy ízben a bábszínház bejárata előtt győzködte az arra korzózókat: vegyék már észre, Orbán Viktor és kabinetje csupa báb, oligarchák mozgatják őket: bábkormány, bábszínház, hehe… (Egy ízben üzemi baleset érte szegényt, humortalan emberek felismerték a buszon, majd nevelő célzattal szájon kapták.) Szóvivői munkássága a bajai videózással ért véget. Távozásával határozottan szegényebb lett a hazai politika faunája. Mint láthatjuk, Karácsonynak is hiányzott.
Mi speciel elvoltunk nélküle.
