Belelát a kártyákba

Mindig szívesen hallgatom Schiffer Andrást. Talán mert az LMP-alapító azon ellenzékiek közé tartozik, akik – szemben az ottani gyakorlattal – indulatok nélkül, érvekkel szoktak előállni.

Mindig szívesen hallgatom Schiffer Andrást. Talán mert az LMP-alapító azon ellenzékiek közé tartozik, akik – szemben az ottani gyakorlattal – indulatok nélkül, érvekkel szoktak előállni. Ha úgy tetszik, ő nem hangerőre, parttalan vesszenorbánozásra alapozza mondandóját – magára is maradt szegény, az évek során. Aligha véletlen, hogy közel évtizedes közszereplés után, négy esztendeje úgy döntött, kiszáll a politikából. (Gondolom, sok más mellett az is megviselte, hogy menet közben kellett rádöbbennie: párttársainak zöme éppolyan megélhetési politikus, mint azok a köpönyegforgatók, akikből tizenkettő egy tucat.)

Dacára mindennek, úgy tűnik, Schiffer a politikából kikerülve is tényező maradt, ma is számít, mit mond. Földön járó ember számára egyfajta mérce, mint aki jól ismeri a parlament működését, a politika kulisszáit, aki átlát a zsiványok szándékain. És ami a legfontosabb: ezt nem is rejti véka alá. Ám ha kritikája ellenzéki politikust érint, nyomban megkapja: Fidesz-bérenc. Ahogyan a minap is, amikor azt nyilatkozta az ATV-ben: az országnak teljes politikai megegyezésre („nem négyötödre, hanem ötötödre”) lett volna szüksége a koronavírus-törvény szavazásakor, hogy a kormány teljes cselekvőképességgel irányíthassa a védekezést. Tragédiának nevezte, hogy az ellenzéknek még ebben a veszélyhelyzetben sem sikerül elszakadnia pártpolitikai érdekeitől. „Hitler egyenlő Orbán, s egyéb ilyen baromságokat lődöztek az éterbe!” – idézte vissza Schiffer a parlamenti csatanapot tőle szokatlan indulattal.

Nem is tudom, láttam-e már ilyen felháborodottnak, de mélyen megértettem.