Afféle üzemi baleset történt minap a Klubrádiónál. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO budapesti irodavezetőjével, Ledia Lazerivel interjút készítő kolleginának egy megveszekedett kormánymószeroló kijelentést sem sikerült kiimádkoznia beszélgetőpartneréből. Pedig nagyon igyekezett szegény. Ugye, túl sok ez az ágykiürítés? Korrektnek tartja-e az alacsony fertőzési adatokat? Ön szerint elég tesztet végeznek nálunk? – ilyen és hasonló kérdéseket tett fel a riporter, ám egyre lehangoltabban konstatálhatta a válaszokat. Megtudta ugyanis, Magyarország nagyon jól teszi, hogy biztosítja a maximális ágykapacitást szükség esetére, az adatok is rendben vannak, a tesztekkel meg az a helyzet, hogy a hazai vizsgálatok aránya háromszor magasabb, mint a WHO-előírás. „Ezek alapján is állíthatjuk, hogy nem következett be az exponenciális növekedés” – tájékoztatta Lazeri asszony a végére teljesen lelombozódott kolleginát.
Még mindig sajtó. – Miközben az Európai Bizottság alelnöke épp most ismerte el, hogy Magyarország nem fogadott el az uniós joggal ellentétes törvényt, honnan veszi a bátorságot Michael Roth, hogy kijelentse, idehaza megfojtják a demokráciát? – tette fel a költői kérdést közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter, hozzátéve: épp a német média az, ahol nemigen jelenhet meg a hivatalostól eltérő álláspont. Ismeretes, az SPD EU-ügyekért felelős államtitkára nemrég egy „autoriter vírus” terjedéséről értekezett a Die Weltben. Mellesleg épp abban a lapban, amely pár éve csak politikai közbenjárásra hozta le az Orbán Viktorral készített interjúját, mert „nem tartotta elég kritikusnak”. Az is üzemi baleset lehetett.