Zárt osztály

Bárkik alkotják is majd az élcsapat vezérkarát, 2022-ben aligha jutnak be az Országgyűlésbe.

2020. 09. 18. 5:59
Budapest, 2016. június 25. A párt logójával ellátott szavazóurnák a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos tisztújító kongresszusán a Villányi úti Konferenciaközpontban 2016. június 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton tartja soron következő tisztújító kongresszusát az MSZP. Afféle nosztalgikus kabaréra gondoljunk, egyetlenegy lista lesz, azon is csupán a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök neve szerepel, ők lehetnek a párt első – nagy csinnadrattával beharangozott – társelnökei. Hogy ne legyen túl bonyolult a ceremónia (népesebb a kínálat), azt maga a regnáló vezér intézte el, trükkök százaival úgy keverte a kártyát, hogy a nála jóval esélyesebb Mesterházy Attilát már a rajt előtt ellehetetlenítse – aki ezek után nem is vesz részt a bohózatban. A párttagok egy harminc év óta nem alkalmazott, úgynevezett zárt listás formában szavazhatnak a párt vezetőire. Mint a zárt osztályon. Tóth vezér nem bízta a dolgot a véletlenre: nemes egyszerűséggel feloszlatta a Mesterházyt támogató legnépesebb szervezetet, régi bolsevik hagyomány az ilyen.

A forradalom felfalja a saját gyermekeit.

Úgy hírlik, hogy a várható új elnökségben Tóth atyafi régi komálósai kapnak helyet, a Mesterházy Attilát nyíltan támogatókat még a közelből is elzavarják, helyükre méltán ismeretlen mamelukok érkeznek majd. Körvonalazódni látszik az alvezéri társulat is, a bozótharcos Komjáthi Imre állítólag elnökhelyettesi, a sajtó elől italboltba menekülő Gurmai Zita középtávfutó pedig alelnöki posztot kap. A megmaradt épeszűek sokkot.

Hozzáteszem, bárkik alkotják is majd az élcsapat vezérkarát, felmérések szerint 2022-ben aligha jutnak be az Országgyűlésbe. Legföljebb valamelyik szervezett turistacsoport hétvégi látogatásainak egyikén, vizsgázott idegenvezető kíséretében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.