idezojelek

Rutte is megkapta

Kemény jogállamisági kritikát fogalmaztak meg Mark Rutte holland miniszterelnök kormányával szemben.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Bart Maat

Kemény jogállamisági kritikát fogalmazott meg az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló csoportja, a Velencei Bizottság Mark Rutte holland miniszterelnök kormányával szemben. Nocsak! (Ez ugyanaz a Mark Rutte, aki jogállami ügyekben a leghangosabb kritikus – ha Magyarországról van szó.) Az év elején derült ki, hogy Rutte kabinetje 2013 és 2019 között huszonhatezer holland szülőtől vonta meg – tévesen – a gyermekgondozási támogatást, sokukat teljesen ellehetetlenítve. A bizottság felrótta azt is, hogy a botrány során a kormánnyal kritikus képviselőket simán elhallgattatták. Magát a holland alkotmányt is bírálta a jelentés, mondván, ellehetetleníti a normakontrollt, a jogelemek bírói felülvizsgálatát. (Itt jegyzem meg, korábban a hágai kormány járványügyi intézkedései is ellenérzést váltottak ki. A holland nagyvárosokban napokig tartottak az erőszakos megmozdulások a bevezetett kijárási tilalom miatt. A tüntetésekről Rutte nemes egyszerűséggel kijelentette: az utcára vonulók bűnözőkként viselkedtek.)

Számunkra az egész azért igazán érdekes, merthogy pár hónapja Mark Rutte (akinek pártalapítványa 2019-ben több millió forinttal támogatta a Momentum kampányát) – a jogállamiság hiányára hivatkozva – pénzbüntetéssel fenyegette meg Magyarországot, sőt egy hazánk nélküli új Európai Unió ötletét is fölvetette. „Ha Magyarország kormánya kitart a pedofiltörvény mellett, akkor nincs keresnivalója az unióban. Térdre kell kényszerítenünk őket!” – javasolta a haragvó hollandus. Alighanem mély benyomással volt rá a kiváló honfitársnő, Judith Sargentini emlékezetes jelentése.

Borítókép: MTI/EPA/ANP/Bart Maat

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.