A nemzeti kormány felelősségéről

Fontos gondolkodnivalót adtak az elmúlt időszak vitái minden patriótának. Ennek lényege, hogy meg kell vizsgálnia a nemzeti kormány mögött álló politikai közösségnek saját felelősségét a globalista ellenzék megerősödésében. Választ kell találni arra a kérdésre a kormánypártoknak és támogatóiknak, mi az oka, hogy jelentősen megnőtt azon választópolgárok száma, akik legközelebb a varacskos disznóra is inkább szavaznának, mint a Fideszre. Lényeges ugyanakkor, hogy a manipulációs kerekasztal vágyvezérelt jelentéseit a Tisza Párt nagyarányú vezetéséről egyetlen pillanatra se vegyük komolyan, ám homokba sem dughatjuk a fejünket olyan időkben, amikor brüsszeli utasításra külföldi pénzből ezreket vezényelnek az utcára azzal a jelszóval, hogy el kell bennünket takarítani az útból. Ki kell találnunk, miért gondolják azt az Orbán-fóbiások, hogy minden bajukról a kormány tehet.

A balliberális legendáriumban mi olyan agymosott birkák vagyunk, akik a jelenlegi viszonyokról azt tartjuk, ez a lehető világok legjobbika, ahol minden problémát megoldottunk már, csak a „tudományos mindenszarizmus” megvezetett hívei keresik a kákán is a csomót. Ebből is látszik, hogy a globalista gyűlöletkeltőknek már a kiindulópontja is hamis, semmi köze a valósághoz a rólunk kreált képnek, amiből kialakítják az ellenünk hergelhetők számára a bevethető propagandaszövegeket.

Ugyanis a patrióta politikai közösség sokkal inkább úgy tartja a fennállóról, hogy

a balliberálisok legalább háromszor tették tönkre Magyarországot az elmúlt száz évben, ami után csoda, hogy egyáltalán még létezik. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy tizenöt év alatt be lehet pótolni mindent, ami a kommün, Trianon, a világháború, Rákosi kommunista terrorja, a „puha diktatúrának” csúfolt kádári kilátástalanság és a rendszerváltás utáni posztkommunista kifosztások és dúlások során elveszett.

Ha valaki, akkor mi tudjuk, mennyi mindent kellene rendbe tenni, milyen jó lenne gyorsabban, hatékonyabban, eredményesebben változtatni, elhanyagolt területeket rendbe tenni, közben innovatívabban tekinteni a jövőbe. Kanyarban előzni, repülőrajtot venni, ahogy mondani szoktuk. De ez nem mindig sikerül, és nem minden területen.

Ezt használják most föl ellenünk azok, akik a megoldandó problémát alapvetően okozták, okozzák. Ezért olyan végtelenül cinikus, amikor újabb rendszerváltásról beszélnek a külföldi zsoldban állók, miközben éppen az a bajuk, hogy

2010 óta zajlik egy olyan politikai folyamat, ami egyszer s mindenkorra ki akarja vezetni az országot abból a zsákutcából, amibe a kilencvenes évek után kormányozták a Moszkvát Brüsszelre és a demokrata Washingtonra váltók. Orbán Viktornak éppen az a legnagyobb bűne a szemükben, hogy radikálisan szembefordult azzal a moslékkoalícióval,

ami az egykor leghangosabb antikommunista SZDSZ és a posztkommunista MSZP összeborulásával kezdődött, és ami azóta minden választáskor próbál újabb, kevésbé felismerhető, de lényegében mindig ugyanolyan formát ölteni. Rájuk az a legjellemzőbb, hogy mindig mások pénzén igyekeznek hazug jólétet teremteni az átvert tömeg számára, és az így megszerzett hatalom birtokában gátlástalanul szolgálják ki a pénzt adók elvárásait, föladva egy kis szuverenitást, elárulva egy kis nemzeti érdeket, elavult ostobaságnak nevezve legfontosabb értékeinket.

Erre készülnek most is, ezért állítják be bűnözőnek, tolvaj gazembernek, maffiának a kormányt, amivel szemben minden eszköz bevethető, minden aljasság megengedett, és támogatóit ezért titulálják agyatlan véglényeknek, mert ezt egyáltalán nem gondolják így. De szögezzük le a leghatározottabban:

a patrióták szerint egyáltalán nincs szükség rendszerváltásra, mert az jelenleg is zajlik. Amit Magyar Péter, Puzsér, Hadházy és a háttérben lebegő SZDSZ-es posztkommunista rémalakok összehordanak mostanság, az legfeljebb rendszervisszaváltás lehet, totális ellenforradalom, amire semmi szükség. Van baj így is elég.

A mérsékeltebb kritikusok azt szokták érvként felhozni a kormány népszerűségének megingására, hogy nem ad elég meggyőző válaszokat a választópolgárok mindennapjaiba is beszivárgó politikai kihívásokra. Ilyen a gazdasági recesszió, a nagyon magas infláció, az életminőség ezek következtében bekövetkező romlása, valamint a pénzhiány következtében elmaradó beruházások és fejlesztések egyre jobban hiányzó pozitív hatása a közérzetünkre. És ez igaz is, de csak részben. A kormánypárti politikai közösség ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy a Covid hatásai alól még ki sem kecmergett gazdaság újabb mélyütést kapott az orosz–ukrán háború kitörésekor, amit az erre reagálásul adott elhibázott európai szankciós politika még inkább elmélyített. Szerte a világon romlottak a gazdasági körülmények, aminek bizonyos területeken (mint amilyen például az infláció) hazánkra nézve még súlyosabb következményei voltak.

Aki mindezzel tisztában van, arra nem hatnak azok az ellenzéki ostobaságok, hogy Orbán emeli az egekbe az árakat, miatta nincs elég pénz hóvégén a bukszában, egyébként is szándékosan szétverik az oktatást, mert orruknál fogva vezetett zombikká akarják tenni a választópolgárokat, és Mészáros meg ellopta a légkondikat a kórházakból. Józanul gondolkodó ember védett annak a balliberális próbálkozásnak a hatásaitól is, amikor minden intézkedést megpróbálnak lejáratni, hitelteleníteni, amit a kormány tesz a felsorolt negatív folyamatok ellen.

A legundorítóbb – és ezen minden kormánypárti átlát –, amikor Brüsszel segítségét kérik saját belpolitikai tehetetlenségük miatt, és az unió kezdi el követelni a rezsicsökkentés, az árrésstop, a kamatstop eltörlését, de így próbálják meg kikezdeni a családtámogatási rendszert és a nemzetpolitikát is.

Egyszer s mindenkorra a leghatározottabban szögezzük le: egyáltalán nem kell ezekben a kérdésekben figyelembe venni sem az ellenzék nyekergését, sem Brüsszel beavatkozási kísérleteit. Sőt, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a felsorolt intézkedések minél hosszabb távon fenntarthatók legyenek a rossz gazdasági környezet ellenére. Mondjunk határozott nemet az idegen pénzből osztott segélyekre, mert annak nagyon súlyos ára van az egész nemzetre nézve. És támogassuk a dolgos családokat segítő politikát, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, nem elég látványosak a hatásai saját életünkre nézvést. Mert hosszú távon csak ennek van jövője, következésképpen csak így beszélhetünk magyar jövőről.

Azt azonban el kell ismerni, hogy sokan nem fogadják el a kormány erőfeszítéseit, és bedőlnek a balliberális globalisták hamis ígéreteinek, amelyek azt a látszatot keltik, mintha minden rosszért egyedül Orbán Viktor lenne a felelős, aki ellen így kezelhetetlen mértékűvé fokozták a gyűlöletet az arra fogékonyak körében. És jut persze ebből a gyűlöletből mindenkinek, aki egyet merészel érteni vele bármiben. De rettenetesen keserű csalódás vár azokra, akik azt gondolják most, hogy az ő leváltásával varázsütésre megváltozik az életük, minden egy csapásra jobb lesz, és eljön a Kánaán.

Ugyanis nem jön el. Sőt, sokkal rosszabb lenne minden. Nemcsak azért, mert a problémák valós oka ezzel nem szűnne meg, hanem azért is, mert a lehetséges jelölteknek semmi elképzelése nincsen Magyarország jövőjére nézve, Brüsszelből várják az utasításokat, ahol nagy ívben tesznek a magyar emberek sorsára.

Gondoljunk csak bele, mekkora őrültség azoktól várni sorsunk jobbra fordítását, akik képesek voltak kivéreztetni, politikai zsarolás eszközévé tenni a nekünk járó forrásokat, és alapértékké tették csicskásaik körében a hazaárulást. Milyen tanácsokat adnának ezek az akkorra újra egymás torkának esett szedett-vetett ellenzékünknek?

Az Isten mentse meg hazánkat ettől a borzalomtól!

Végezetül idézzük ide Magyar Bálint SZDSZ-es rémalak nevét, aki A posztkommunista maffiaállam című förmedvényében ideológiailag megalapozta a ránk zúduló gyűlöletcunamit. Most azzal házal, hogy Orbánék bűnözők, tudják, mi várna rájuk egy kormányváltásnál, azért ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalmukhoz. Én viszont arra kérném a gyűlöletkeltés nagymesterét, ne feledkezzen meg arról a csaknem hárommillió honfitársunkról, akik nem Orbán Viktort, hanem őt és bandáját tartják bűnözőnek. Ebből fakadóan pedig ragaszkodnánk ahhoz, hogy a kormányfő védjen meg még pár cikluson keresztül a Magyar Bálinthoz hasonlók rendszerváltásaitól.