idezojelek

Tóthnak a hanyatt esés

„Kormányt akarunk váltani” – nyilatkozta Tóth Bertalan szocialista frontember az InfoRádió Aréna című műsorában.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Koszticsák Szilárd

„Kormányt akarunk váltani – nyilatkozta Tóth Bertalan szocialista frontember az InfoRádió Aréna című műsorában. – A közös program alapjait már elfogadtuk, ebben rengeteg olyan elem van, amelyben visszaköszönnek az MSZP javaslatai. Ezeket szeretnénk viszontlátni 2022 után.” Jelek szerint Tóth nem fél a hanyatt eséstől, nincs híján az önbizalomnak. Egy ízben például azt mondta az Indexnek, ő jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán Viktor. Máskor meg arról beszélt, hogy a Fidesz lábbal tiporja a rendszerváltás értékeit ahelyett, hogy követné az MSZP–SZDSZ-kormányok bevált módszereit. Esztendeje ekképp tájékoztatta a nemzetet: „Örülök és büszke vagyok, hogy személyesen én irányítottam azt az akciót, amellyel elfoglaltuk a pulpitust a parlamentben.” (Mintha sokra mentek volna a matinéval…)

A szocialisták fonnyadását a közhiedelmekkel szemben nem Kovács László korábbi pártelnök javasolta. Az a bizonyos „Merjünk kicsik lenni!” ötlet nem a pártnak szólt, hanem a nemzetnek. Ám Laci bácsi pechjére fordítva történt – a nemzet növekedésnek indult, az övéi mennek a lecsóba. (Ráadásul ezt a lecsót szigorú recept szerint az Apró-villa boszorkánykonyhájában készítik. Láriferi keveri.)

Olyat is mondott korábban az elrugaszkodott Berci, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetség nem a magyarság háromharmadát fogja képviselni a parlamentben, hanem az egészet. (Háromharmad helyett az egészet… Hűha!) Ehhez képest még a legoptimistább felmérések is arról árulkodnak, hogy a szocialisták jövőre nem jutnak be az Országgyűlésbe – legföljebb vizsgázott idegenvezető kíséretében valamelyik szervezett turistacsoport hétvégi látogatásainak egyikén.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Tóth Bertalan a kormánnyal szembeni ellenállás jegyében tartott tüntetésen az Országház főlépcsőjén (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Ukrajna virtuális háborúja

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.