idezojelek

Lerántotta a leplet

A legfrissebb felmérés szerint az MSZP két watton pislákol. Horn Gyula forog a sírjában.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Bruzák Noémi

Veretes címmel – Azt akarjuk, hogy minden magyar biztonságban legyen, és újra emelt fővel járhasson itthon és külföldön egyaránt! – írt haragos cikket a Hírklikk.hu-ra az MSZP frakcióvezetője. A bolsevik lózungokkal ékesített szózat bepillantást enged Tóth Bertalan előrehaladott állapotába. „Amikor az MSZP kormányzása idején Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz (…), nem arról álmodtunk, hogy egy rabló, kizárólag a saját önérdekeit szem előtt tartó, szűk társaság megfosztja hazánkat mind a fejlődés lehetőségeitől, mind annak forrásaitól.” Itt hosszabb szemináriumi Orbán-mószerolás következik, megtudjuk, hogy Magyarországon ma félfasiszta önkényuralom tombol (országrombolás, jövőárulás, integrációellenesség, antidemokrácia, tolvajlás, szolgalelkűség stb.), amit a magyar szocialisták, akik továbbra is európai egységre, békére, nyugat-európai integrációra és demokratikus fejlődésre törekednek, nem fogadhatnak el. (Tóth Bertalan mindössze a tízmilliós családtámogatást fogadta el az orbáni diktatúrától.)

Berci már korábban is írt arról, hogy a „tejhatalmú” (hősünk szóleleménye) Fidesz lábbal tiporja a rendszerváltás értékeit, letért a demokrácia útjáról, ahelyett, hogy követte volna – tessék fogódzni! – a hajdani MSZP–SZDSZ-kormányok bevált módszereit. Emberünk önbizalomnak sincs híján. Egy ízben azt nyilatkozta, ő okvetlenül jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán Viktor. Mindjárt ötlettel is előállt: „Az egyedüli megoldás a kormányváltás. Mi készen állunk.”

A legfrissebb felmérés szerint az MSZP két watton pislákol. Horn Gyula forog a sírjában.

Borítókép: Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

               

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.