Következő mérkőzések
Grúzia
15:002024. június 22.
Cseh Köztársaság
Törökország
18:002024. június 22.
Portugália

idezojelek

A lakáj közbeszól

Galambokkal nem szeret sakkozni, bosszankodott Magyar (Messiás) Péter.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Bodnár Boglárka

Galambokkal nem szeret sakkozni, bosszankodott Magyar (Messiás) Péter, amikor kiderült, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc helyett csupán Deutsch Tamással és Dobrev Klárával vitatkozhat. A kijelentés kiverte a biztosítékot Molnár Csaba DK-alvezérnél, aki szerint Magyar nem először hülyézi le a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjét. „Azt a Dobrev Klárát, aki jogász-közgazdász, négy idegen nyelven beszél felsőfokon, akire a német Bundestagtól a londoni Westminsterig úgy tekintenek, mint az európai Magyarország arcára” – írta posztjában a feldúlt ember. (Megjegyzem, maga Klára asszony is elvan magától. Esztendeje például ekképp nyilatkozott: „Az, amit én tudok, amit én képviselek, amit én nyújtani tudok, arra ennek az országnak szüksége van.”) 

Azért megkérdem, a Bundestagtól a Westminsterig azt is tudják, hogy Dobrev Klára apukája a bolgár titkosszolgálat tisztjeként részt vett a II. János Pál pápa elleni merénylet megszervezésében?

 A nagypapa, Apró Tóni bácsi pedig a Kádár-korszakban szerzett elévülhetetlen érdemeket és egy zsidó tulajdonostól zabrált rózsadombi villát, amelyben most Klára asszony lakik azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki miniszterelnökként fegyvertelen magyarokra lövetett? A kommentelők is kritikusan fogadták Molnár lakáj kirohanását: „Lehet, hogy Klárika négy nyelven beszél – írja egyikük –, de legnehezebben biztosan a magyart tanulta meg – beszéli, de nem érti.” Egy másik az „európai Magyarország arca” megállapítással szállt vitába – de őt nem idézem.
Amúgy remek a show. Minden pofon jó helyre megy.

 

Borítókép: Dobrev Klára (Fotó: Bodnár Boglárka)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Háború a turulszobor ellen

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A Tisza elmosta a régi ellenzéket

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Köln ne legyen Irapuato!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

A Biden fiú ügyei a klánról vallanak

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.