idezojelek

Indul a bakterház

Nincs mit csodálkozni azon, hogy Karácsony Gergely rákosrendezői vállalkozása országos ijedelmet keltett.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Ladóczki Balázs

Nincs mit csodálkozni azon, hogy Karácsony Gergely rákosrendezői vállalkozása országos ijedelmet keltett. Talán nem véletlenül.
Hirtelenjében hősünk két korábbi „vállalkozása” jutott az eszembe. 2019-ben, még a kampányban így nyilatkozott: „Visszaadjuk a budapestieknek a Városháza előtt parkolóként elkerített területet, ez Budapest főtere lesz. Parkosított agorát alakítunk ki, amely majd az aktív közélet, a nyílt társadalmi vita helyszíne lesz. A parkot fásítjuk, hogy kellemes hangulatú helyet alakítsunk ki és enyhítsük a nyári kánikulák hatásait. A csapadékvizet helyben hasznosítjuk a környezettudatosság jegyében.” Egy évvel később kissé „árnyalta” a terveket: „a fejlesztést több lépésben visszük végig”. 2021 tavaszán már ezt közölte: „A zárt parkoló állandó megnyitását nem teszi lehetővé a Városháza homlokzatának balesetveszélyes állapota.” Később már semmit sem mondott. (Nyilván elvitte az idejét a rengeteg biciklisáv-festés, méhlegelő-tervezés és szivárványzászló-lengetés.)
Az Örs vezér tere mellett található Terebesi-erdő történetéből is hiány­zik a hepiend. (A főváros tulajdonában álló 36 hektáros területet lomizásból élő lepukkant csövesek lakják ijesztő kosz-és szeméthegyek dzsumbujában. A helyi önkormányzat korábban a Baptista Szeretetszolgálattal közösen egyszer már szinte felszámolta a kolóniát, ám A Város Mindenkié brigád lármás tiltakozással megakadályozta a civilizációs igyekezetet, mire az erdő visszanyerte rezervátumarculatát.) Karigeri viszont azt ígérte, egy új Margitsziget létesül az erdő helyén, csak figyeljünk erősen. Azóta is figyelünk, de nem látunk ki a bozótból.
Rákosrendező következik. Indul a bakterház.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Beérett a vetés, jöhet az aratás?

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

MI – a társadalmi léptékű drog

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Tüntetések előre megírt kottából

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Brüsszel polgárháborúja

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.