Német villámháború Nyugat-Európában

Ma hatvan éve, 1940. május 10-én indította meg támadását a Wehrmacht a nyugati fronton. Párizs és London 1939. szeptember 3-i hadüzenetével európaivá terebélyesedett a Hitler által szeptember 1-jén kirobbantott német-lengyel háború. A nyugati szövetségesek e lépéssel az európai erőegyensúly helyreállítását, valamint a túlzottan megerősödött Németország meggyengítését kívánták elérni. Franciaország és Anglia egy elhúzódó összeütközéssel számolt, ami módot adott arra, hogy nagyobb tartalékaikat mozgósítsák, és kihasználják kedvező katonaföldrajzi helyzetüket. 1941 előtt gyengének tartották csapataikat a Németország elleni közvetlen támadásra, ezért hogy maradék szövetségeseik előtt szavahihetőségüket megőrizzék, a kontinens perifériáin – Norvégiában és a Balkánon – indított támadásokkal kívánták a Wehrmacht erőit lekötni. A szövetségesek számíthattak az európai ügyek iránt mind nagyobb érdeklődést mutató Roosevelt amerikai elnök támogatására is. Akinek kezdeményezésére a washingtoni kongresszus 1939. november 3-án Párizs és London javára módosította a semlegességi törvényt, engedélyezte, hogy készpénzfizetés ellenében fegyvereket, főként repülőgépeket vásároljanak. Egyelőre még tekintettel kellett lennie a közvélemény izolacionalista többségére, ezért az 1940. őszi elnökválasztás előtt nem számíthattak az USA komolyabb katonai segítségére.A nyugati szövetségesek bíztak abban is, hogy a háború a náci párt (NSDAP) hatalmának megrendüléséhez, belső nyugtalansághoz vezet. Párizs óvatosságának egyik meghatározó oka volt, hogy az első világháborúban a lakosság számához viszonyítva másfél millió halottjával Franciaország szenvedte el a legsúlyosabb veszteségeket. A 18 és 27 év közötti francia férfiak huszonhét százaléka esett el a fronton. Éppen ezért jól kiépített védelmi állásaikban várták a német támadást, majd kifulladása után kívántak ellentámadásba lendülni. A szövetséges hadvezetés biztosra vette, hogy a Wehrmacht nem kísérletezik a Maginot-vonal áttörésével, s mivel az Ardenneket a páncélos- és a motorizált csapatok számára áthatolhatatlannak tartotta, ezért a német támadást – miként az 1914-ben történt – Észak-Belgiumban, a flandriai síkságon várta. Tervezett ellenlépéseiket Gamelin tábornok francia főparancsnok dolgozta ki az úgynevezett Dyle-terv keretében, amelyet 1940. március 20-án a Breda-variánssal egészített ki. Ennek értelmében a brit expedíciós erőkkel megerősített első francia hadseregcsoport csapatai felvonulnak a Breda-Antwerpen-Dyle-Namur-Maas vonalra. A Brüsszellel egyeztetett akció értelmében harminc szövetséges hadosztály sietett belga szövetségese segítségére, ami egyúttal a francia északkeleti front nagymértékű lerövidítését jelentette. Mivel Belgium 1936-ban hivatalosan deklarálta semlegességét, ezért diplomáciai okokból a bevonulás csak a német támadás után vehette kezdetét. Az így nyert belga pufferzóna egyrészt megakadályozta, hogy az északfrancia iparvidék ismét hadszíntérré váljon, másrészt igen kedvező kiindulási helyzetből intézhették tervezett ellentámadásukat a Ruhr-vidék ellen.Hitler 1939. október 6-i, a status quo alapján tett békeajánlatát Párizs október 10-én, London 12-én visszautasította. Mivel az idő a szövetségeseknek dolgozott, ezért még az ősz folyamán támadást kívánt indítani a nyugati fronton, amit január 16-án tábornokai tanácsára 1940 tavaszára halasztott. Döntésében a légierő bevetését akadályozó rossz időjárás mellett meghatározó szerepet játszott, hogy a lengyelországi hadjárat során egyes fegyverfajtákból a kimerült készleteket a német hadiiparnak pótolnia kellett. A szövetségesek várakozásaival ellentétben a brit tengeri blokád nem okozott komoly károkat a német hadigazdaságnak, mivel a kieső nyersanyagokat nagyrészt helyettesíteni tudta a Szovjetunió 1939 késő őszétől mind intenzívebbé váló szállításaival. A blokád teljessé tételéhez a francia katonai vezetés tervezte a német ipar ellátásában kulcsfontosságú bakui kőolajmezők bombázását. Az akció kivitelezésére azonban a német támadás miatt már nem került sor.Moszkva, amely érdekelt volt az elhúzódó háborúban és a nyugati szövetségesek gyengítésében, nemcsak nyersanyagszállításaival, de Murmanszk környékén haditengerészeti támaszpontok átadásával is hatékony segítséget nyújtott Berlinnek. A Harmadik Birodalom a háborús propagandában is számíthatott Moszkvára és a Kominternre. Sztálin a Pravda 1939. november 29-i számában közzétett nyilatkozatában megállapította: Franciaország és Nagy-Britannia támadta meg Németországot, majd elutasították Hitler békeajánlatát, s ezzel uralkodó köreik viselik a felelősséget a háborúért. Az 1939 őszén betiltott francia kommunista párt tagjai szabotázsakciók tucatjait hajtották végre a hadiüzemekben.Hitler 1939. augusztus 31-i és szeptember 3-i hadműveleti utasításaiban egyedül a haditengerészet számára engedélyezte a támadó fellépést a nyugati hatalmakkal szemben. Ez nem volt abban a helyzetben, hogy komolyan veszélyeztesse a brit szigetek ellátását, hiszen például a német felszín alatti flottának a Dönitz admirális szerint szükséges háromszáz helyett mindössze ötvenhét tengeralattjárója volt. Ebből is mindössze huszonöt volt alkalmas az atlanti-óceáni bevetésre. A legtöbb mutató szerint nyomasztó volt a szövetségesek mennyiségi és minőségi fölénye, annak ellenére, hogy elfogadott szabály szerint a támadó félnek ajánlott háromszoros túlerő birtoklása. Hárommillió némettel szemben négymillió brit, francia, belga és holland katona, 2439 német páncélossal 4204 szövetséges állt szemben. A szövetségesek tizennégyezer tüzérségi eszközükkel közel kétszeres fölényben voltak, s 4469 repülőgépükkel a Luftwaffe mindöszsze 3578-at tudott szembeállítani. A Wehrmacht harckocsijainak több mint fele, 1478 darab Panzer I-es és II-es típusokból állt, amelyeket eredetileg csak kiképzési célra gyártottak, s igen gyenge páncélozottságuk és tűzerejük miatt elavultnak számítottak.Erich von Manstein altábornagy – a belga határra felvonuló A hadseregcsoport vezérkari főnöke – számára világos volt, hogy a fenti erőviszonyok alapján a Wehrmachtnak csak egy radikálisan új terv esetén van esélye a győzelemre. A szárazföldi erők vezérkari főnöke, Franz Halder által 1939. október 19-én elkészített és január 30-ig még kétszer módosított ún. Sárga-terv fedőnevet viselő terv – a szövetségesek várakozásainak megfelelően – a schlieffeni koncepció némileg felújított változatát jelentette. Manstein ezzel szemben ott kívánt a páncélos erők tömegével támadni, ahol a nyugati hatalmak a legkevésbé számítottak rá, az áthatolhatatlannak hitt Ardennekben. S amennyiben sikerül a Maas-vonal áttörése Sedannál, akkor a nyugat felé támadó páncélos ékek a Somme torkolatánál kettévágják a szövetséges csapatokat. Ezzel bekeríthetővé válik egész északi szárnyuk, ami egyúttal lehetővé teszi a hadjárat gyors befejezését. Két véletlen esemény következtében tudott a mansteini koncepció, a német tábornoki kar többségének véleménye ellenére érvényesülni. Január 10-én egy, a sűrú ködben eltévedt német futárgép kényszerleszállást hajtott végre a belgiumi Mechelen közelében. A gép személyzetének már nem volt ideje, hogy a magával vitt hadműveleti tervet megsemmisítse. A belga hatóságok még aznap továbbították a dokumentumokat a francia és a brit vezérkarnak. A közjáték következtében riadóztatott szövetséges csapatok megkezdték bevonulásukat Belgiumba, ami lehetővé tette a német hírszerzés számára, hogy felderítse a tervezett szövetséges ellenlépéseket, s főbb vonalaiban megismerkedjék a Dyle-tervvel.Másrészt az amatőr stratéga Hitler figyelme ösztönösen is Sedan felé fordult. Hiszen egyik példaképe, az idősebb Moltke 1870. szeptember 1-én itt mért megsemmisítő vereséget III. Napoleon csapataira. Így a február 24-én kidolgozott hadműveleti terv már Manstein „sarlóvágás” koncepciójára épült. Ennek keretében a Belgiumon és Luxemburgon keresztül támadó A hadseregcsoport képezte az akció súlypontját, a rendelkezésre álló tíz páncélos hadosztályból hetet ennek keretében vetettek be. A Wehrmacht május 10-én lendült támadásba a nyugati fronton. A német hadvezetés mindent elkövetett, hogy a szövetségeseket megtartsa abban a hitükben, hogy a támadás súlypontja a Hollandián és Észak-Belgiumon át támadó B hadseregcsoportnál helyezkedik el. E célt szolgálták a látványos ejtőernyős akciók Rotterdam, valamint a lüttichi Eben-Emael erőd ellen. Ez utóbbi akcióban egy 80 fős harccsoport egy nap alatt elfoglalta az 1200 fő által védett bevehetetlennek tartott erődrendszert. A Luftwaffe a legcsekélyebb mértékben sem zavarta a Dyle-terv keretében felvonuló szövetséges csapatok mozgását. A Maginot-vonallal szemben álló C hadsereg csoporthoz tartozó 19 gyengén felszerelt német hadosztály színlelt támadásaival kétszer annyi francia hadosztályt kötött le. Az ékek ékét a Heinz Guderian által parancsnokolt XIX. hadtest képezte, mely május 12-én elérte Sedannal a Maast, és 13-án átkelt rajta. Az áttörés súlyosságát jelezte, hogy 15-én reggel Reynaud francia miniszterelnök telefonon azzal ébresztette az új brit miniszterelnököt, Churchillt: „Legyőztek bennünket, elvesztettük a csatát.”Május 20-án Noyelles-nél a német páncélosok elérték a tengert, ezzel Flandriában létrejött a történelem legnagyobb katlanja. Közel 1,7 millió belga, brit és francia katonát kerítettek be. Mivel a főként lóvontatású német gyalogság képtelen volt követni a páncélos hadosztályokat, ezért attól tartva, hogy a szövetségesek áttörhetik a gyengén biztosított szárnyakat, május 24-én Gerd von Rundstedt – az A hadseregcsoport parancsnoka – Hitler egyetértésével leállította a további támadást. Ennek a hibás parancsnak a következtében – ekkor az 1. páncélos hadosztály alig 15 kilométerre volt Dünkirchentől – vált lehetővé, hogy június 4-ig közel 335 000 katonát, köztük 120 000 franciát menekítsenek ki a La Manche csatornán át a bekerítésből. A flandriai katlan felszámolása után június 5-én vette kezdetét a franciaországi csata, ahol a Weygand-vonal áttörése után június 14-én a 87. gyalogos hadosztály bevonult a harc nélkül feladott Párizsba.Június 16-án az időközben Bordeaux-ba menekült francia kormány elutasította Londonnak az állami unióra vonatkozó tervét. Melynek elsődleges célja a francia flotta és gyarmatok megszerzése lett volna. E napon lemondott Reynaud-kabinet, utóda Petain marsall lett, aki azonnal békét kért Németországtól. Az 1940. június 22-én Compiegne-ben aláírt és 25-én életbe lépett fegyverszünettel megszűnt a III. Francia Köztársaság, mely születését szintén a németektől 1870-ben elszenvedett vereségnek köszönhette. A történelemben páratlan sebességgel semmisült meg egy nagyhatalom.A váratlan német győzelem legfőbb okait a következőkben lehet összefoglalni. A páncélosok és a légierő operatív alkalmazása megszüntette a védekező fél fölényét. Az I. világháború kategóriáiban gondolkodó szövetséges hadvezetés képtelen volt a modern mozgó háború kihívásaira időben válaszolni. Míg a német harckocsikat páncélos hadosztályokban fogták össze, addig a francia harckocsikat a front teljes hosszában szétszórták. A németek a klasszikus „feladat-taktika” keretében – ahol csak az elérendő célt, de nem a módját határozták meg – vezették egységeiket, míg a szövetségesek minden apró részletre kiterjedő, gyakran az események által már meghaladott terveik kivitelezését erőltették. A fölérendelt feladat érdekében feletteseik utasításait többször nem vették figyelembe. A német páncélosok jól szervezett híradórendszerük következtében szorosan együttműködtek a légierővel, s a védelem áttörése után nem töltötték idejüket az ellenállás teljes felszámolásával, azt ráhagyták az őket követő gyalogságra. A gyors tankoszlopok azonnal továbbnyomultak előre, így az ellenséget elvágták utánpótlásától, megsemmisítették vezetési rendszerét, demoralizálták csapataikat, lehetetlenné téve, hogy új védelmi állásokat építsenek ki. Így vált lehetővé, hogy tíz német páncélos és hat gépesített gyalogos hadosztály hihetetlenül gyors győzelmet arasson a túlerőben levő szövetségesek ellen.