A magyar önkormányzatiság a tét

Képzeljük el, mit jelentene Szlovákiának, ha mondjuk Miskolc szlovák többségű város volna, vagy mekkora figyelemmel követné Románia például egy olyan Szeged sorsát, amelyet román többségű önkormányzat vezetne! Abszurd a felvetés? Talán nem is annyira, ha belegondolunk, hogy nekünk valóban van egy Miskolchoz és Szegedhez hasonló nagyságú városunk, amely ugyan kívül esik a magyar államhatárokon, mégis magyar a polgármestere, önkormányzatát pedig magyarok irányítják. Marosvásárhelynek hívják ezt a várost. A vásárhelyi polgárok múlt vasárnap – éppen a trianoni békediktátum 80. évfordulóján – képviselő-testületet és polgármestert választottak. A képviselő-testülettel kapcsolatban még rendben is lennének a dolgok, hiszen a 24 képviselői helyből 13-at az RMDSZ szerzett meg, ami abszolút többséget jelent. A polgármester-választáson azonban már elszomorító eredmény született: noha a tucatnyi román jelöltet megelőzve az RMDSZ jelöltje, Fodor Imre jelenlegi városvezető az első helyen végzett, a 49,8 (!) százalékos eredmény – alig több mint száz szavazat kellett volna a győzelemhez – kevésnek bizonyult, így második fordulót kell tartani a városban.Ettől tartott leginkább a helyi RMDSZ, hiszen az addig megosztott románság akkor teljes erejével a talpon maradt második helyezett mögé fog állni. Ráadásul Marosvásárhelyen szabad választásokon még soha nem tudott román jelölt győzedelmeskedni, sőt ez idáig még második fordulóra sem került sor a városban. A nagy lehetőség – első ízben román polgármestert választani az egykori székely főváros élére – a szavazóurnákhoz szólíthatja az első fordulóban távol maradt román tömegeket is, miközben fennáll a veszély, hogy a magyarok nem fogják fel a második forduló tétjét, s még nagyobb számban maradnak távol.Fodor Imre legesélyesebb kihívója, Dorin Florea prefektus, aki a „román nemzeti érdekek” helyi védelmezőjeként rendkívüli népszerűségre tett szert a vásárhelyi románság körében, nem hagyott kétséget afelől, hogy mi vár az itt élő magyarságra megválasztása esetén. Dacára annak, hogy a prefektusnak a kormány kinevezettjeként a helyi közigazgatás törvényes működésére kell felügyelnie, Florea éppen arról híresült el, hogy rendre akadályozta Fodor Imre – a román törvényeknek meszszemenően megfelelő – kisebbségpolitikai intézkedéseit. A prefektus a közelmúltban leszedette saját hivataláról a kétnyelvű magyar–román feliratokat, győzelme esetére pedig kilátásba helyezte a magyar, illetve magyarul tudó román alkalmazottakat is foglalkoztató polgármesteri hivatal teljes megtisztítását. Dorin Florea megválasztása egyenlő lenne a magyar Marosvásárhely felszámolásával, a kétnyelvű feliratok eltüntetésével, s a város a leendő magyar magánegyetem szempontjából sem lenne már olyan kívánatos helyszín, mint eddig.Az a tény, hogy az eddigi választási eredményektől elté-rően Fodor Imrének nem sikerült az első fordulóban győzelmet elérnie, s ilyen kiélezett helyzetbe került Marosvásárhely magyarsága, több mindennel magyarázható. Először is, a magyarság tekintélyes része – mintegy 25 ezer ember – távol maradt az urnáktól. Ha ez a tömeg vagy legalább egy része elment volna, most nem az lenne a kérdés, hogy a magyar jelölt valójában 49 vagy 51 százalékot ért-e el, hanem hogy átlagos vagy pedig elsöprő győzelemről beszélhetünk. De rontotta Fodor esélyeit az is, hogy elindult a választásokon – minden bizonynyal román sugallatra – egy Iszlay Jenő nevű ismeretlen is egy magyar fantompárt színeiben, akinek 797 begyűjtött szavazata szintén elég lett volna Fodor győzelméhez. Érdemes leírnunk ennek a kollaboráns társaságnak a nevét: Romániai Magyar Szabad Demokrata Pártnak hívják őket. (Érdekes, hogy a Szlovákiában létrehozott Meciar-párti diverziós alakulat pedig a Szlovákiai Magyar Szocialista Párt nevet viseli...)A legszembetűnőbb azonban az érvénytelennek nyilvánított szavazatok feltűnően nagy száma volt: a szavazatszámláláskor 2500 érvénytelen voksot számoltak össze, amelyek legtöbbje érdekes módon éppen az RMDSZ-é lett volna. További visz-szaélésekre adott lehetőséget az, hogy a szavazóhelyiségekből pecsétek és szavazólapok tűntek el. Az is érdekes, hogy miközben hivatalosan még folyt a szavazatszámlálás, a prefektus pártja – a jelenlegi koalíció legerősebb tagjáról, a Parasztpártról van szó – már pontosan tudta a későbbi végeredményt, amiről ott, helyben tájékoztatta is a sajtót. Tekintettel a számtalan gyanús eseményre, az RMDSZ megóvta a választási eredményeket, ám a Maros megyei választási bizottság elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy azt túl későn nyújtották be. A magyarok az óvást Bukarestbe továbbították, ám a román legfelsőbb bíróság elnöke azt, arra hivatkozva, hogy a szavazati jegyzőkönyvek aláírásakor az RMDSZ küldöttei nem jelezték észrevételeiket, visszautasította. Pedig Fodor Imréék semmi mást nem akartak, mint hogy szakemberek vizsgálják meg: valóban érvénytelenek-e az annak nyilvánított szavazatok. Nem árt ismét kiemelni: alig több mint száz pluszszavazat már elég lett volna az első fordulós győzelemhez.Az egyszerű szavazópolgárok is jelezték észrevételeiket. Egy idős magyar asszony például arról panaszkodott, hogy fekvőbeteg férjének nem hozták ki a kért mozgóurnát. Mint kiderült, több ilyen eset is történt a szavazás folytán, s ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a legtöbb magatehetetlen öregnek értelemszerűen nem állt módjában lesétálni az RMDSZ-irodáig, és előadni a visszaélésekkel kapcsolatos panaszait. Nagyon sok olyan Marosvásárhelyen tanuló magyar diákot pedig, aki már rendelkezett ideiglenes letelepedési engedéllyel – Romániában minden olyan hallgató, aki nem szülővárosában tanul, három hónap után kap egy ilyen, szavazati joggal járó igazolványt –, nem engedtek szavazni. Ha ismét abból indulunk ki, hogy mit kezdene Szlovákia, Románia vagy Szerbia hasonló helyzetben egy határain kívül, netán Magyarországra eső nagyvárossal, nem lenne kérdés, hogy ezek az országok egy ilyen kiélezett helyzetben mindent megtennének e stratégiai fontosságú helyszín megtartásáért. Megfigyelőik ott lennének az összes szavazóhelyiségben, s egészen biztos, hogy a csalás legkisebb gyanúja esetén két kézzel vernék az asztalt. Nem itt, hanem Brüsszelben. És Magyarország? Vajon felfogta-e, felfogja-e egy 170 ezres, (még) magyar irányítású város stratégiai jelentőségét?Magyarországról ezúttal senki nem küldött megfigyelőket. Igaz, Románia most nem kért. Aki azonban akart, ott tudott lenni. Mint például Randy Tieft, az USA bukaresti nagykövetségének attaséja, aki a szavazás délelőttjén megfigyelői minőségében rövid látogatást tett a vásárhelyi szavazófülkékben, hogy aztán továbbálljon Nagyszebenbe. (Állítólag a második fordulóban már több időt fog eltölteni a Bolyaiak városában...) Nagy szükség lenne az anyaország részéről arra, hogy minden lehetséges fórumon felhívják a Magyarországon tartózkodó marosvásárhelyiek figyelmét a június 18-i szavazás kivételes fontosságára. Ne feledjük: ez az utolsó lehetőség. Nagyon kevés, szinte nulla esélye lesz a győzelemre a jövőben bármelyik magyar polgármesterjelöltnek, ha most a román jelölt győz.Ha az otthon élő és a külföldön tartózkodó, netán már áttelepült, de román személyazonosságival rendelkező magyar szavazók elmennek, s az anyaország is megadja a szükséges segítséget, Marosvásárhely pezsgőt bonthat, Târgu Mures pedig elkezdheti a felkészülést 2004-re. Ha viszont a magyarság az első fordulóban tapasztalt „aktivitását” hozza, s nem kísérel meg ellenállást azzal a lélektani többlettel szemben, amely Vásárhely románságát most egészen biztosan az urnák elé szólítja, akkor elmondhatjuk, hogy amíg az anyaországban Trianonra emlékezett a polgárok jó érzésű része, addig Kolozsvár, Nagyvárad, Pozsony és Kassa után elesett az utolsó határainkon túli magyar nagyváros is.A szerző kisebbségpolitikai szakértő