A zöldnemzet pártjára szükség van Magyarországon

Átok ül a magyarországi zöldpolitikai mozgalmon. Legutóbb Droppa György, a Zöld Alternatíva elnöke nyilatkozott varázsos dolgokat a legnagyobb felületű balliberális lapban. Mielőtt a mondottakra reflektálnék, érdemes röviden szemügyre venni, mi történt a rendszerváltozás óta a politikai színtér zöld mezejében.Az ántivilágban a rendszert ki nem állók között sok volt a környezetvédő. Látták: a szenny a rendszer lényege, s hogy jobb legyen a levegő, nem tisztába tenni: megszüntetni kell a rendszert. Tették a dolgukat – de valójában a politikáról magáról sokat nem tudtak. Honnan is tudhattak volna? A „népköztársaság” főtengelye a hazugság volt, az adott nyomatékot mindennek. A politika szóhoz így ragadt a kosz: az erkölcstelen, gátlástalan érdekérvényesítés szinonimája lett. A jóérzésű új politikusok hiába mondták: a politika a közérdek képviseletének mestersége, tisztes dolog – a tömeg nem hitt/hisz nekik. A rendszerváltó években kétféleképpen cselekedtek a környezetvédők: az ügynökök által is sarkallt finnyásabbja elfordult (vissza a természethez!), míg a tenni vágyó magabízó belefejeselt a politika örvénymedencéjébe. A nagy pártalakítási rohamban zöldpárt azonban nem lett.Magyarországon még a jobban tájékozott környezetvédők is alig-alig tudtak valamit a demokratikus világban kifejlődött zöldpolitikai mozgalmakról. Így hát követni sem tudták őket. Nyugati zöldbarátaink – egybusznyian – eljöttek körülnézni. Azt mondták (beszélik, kik saját fülükkel hallották – én nem voltam köztük): nem zöldpárt kell, hanem zöldíteni kell minden pártot! Ez lett volna a célravezető taktika: a nagypolitikai erővonalakat átmetszve és összefonva kialakuló zöldlobbi az Országgyűlésben. A választópolgárok pedig, akik mégiscsak leginkább valami környezetvédő szervezetre adták volna a voksukat, szavazási lehetőség nélkül maradtak. Azaz, mivelhogy a politikában is lehetetlen dolog a vákuum: a rendszerváltozás célegyenesébe fordulva gyorsan megalakult a Magyarországi Zöld Párt (MZP). A párttörténet első fejezete: totális bukás a politikában, elpárolgott pénzek, belháború többmenetes kizárósdival görögdinnyék (kívül zöld, belül vörös) és fundamentalista korpafogyasztók meg máshová már be nem fért figurák között. A jobb érzésűek egykettőre feladták. A nyerő vitte az egész pártot: ma az MZP (ha ugyan van még) valami igen furcsán göcsörtös ága a politikai világfának.A rendszerváltozás zöldszempontból sokkalta roszszabbra sikeredett, mint az a magyar jövőnek érdekében állt volna. Ha akkor van a döntéshozók közt egy zöldfrakció: ma minden más. A zöldhímpor volt az első, amit a politikai firmamentum fele rebbenő pártfiak levertek magukról. No nem egészen: a Nyugaton nyitogatott pénzcsapoknál szükséges terepszínt azért őrizték, legalább a kimenőruhán. Példa: a Heinrich Böll Alapítványnak, azaz a német zöldpárt szervezetének hazai pénzmenet-irányítója Dalos György (volt? vagy ma is még?), akinek profilját a Demokratikus Ellenzék enciklopédiájában kell keresni, nem a Környezetvédelmi Lexikonban. A pénzt meg hol? Egy biztos: nem a zöldpárt(ok) háza táján. Az MZP-ből kiszorítottak egy része, összefogva az addig apolitikus környezetvédőkkel meg a máshonnan kiszorított (hozzám hasonló) politikai aktivistákkal, megalakította a Zöld Alternatíva – Magyarországi Zöldek Szövetsége (ZA) nevezetű pártot. Első társelnökei (zöldnépszokás szerint egy férfi és egy nő) Schmuck Erzsébet, korábban az MZP egyik vezetője – még korábban a kádárista ifjúsági mozgalomban ugyanaz – és Droppa György, a Duna Kör ügyvivője, korábban az SZDSZ Zöld Köre egyik szervezője. Mindenféle (tényleg) jeles emberek voltak ott még, és főleg lelkesedés: a választások jöttek, nagy a várakozás! A bukás is. A ZA 1994-ben meg sem tudta közelíteni a továbbéléshez szükséges egyszázalékos határt, a kitűzött célt. A nagyobbik baj: a köztudatba sem volt képes bekerülni: helyette a vastagabb bugyellárisú MZP képviselte a televíziós vitákon a „zöldgondolatot” – vagy inkább valami sátánfajzat korcsát. Képesek voltak országos listát állítani. A ZA nem: s amikor már végleg semmit sem lehetett tenni, összeállt az Agrárszövetséggel. Droppa és Schmuck jól fésülten megjelent a téeszpárt reklámjaiban. Téeszpárt? – a kampányfőnök Nagy Bálint volt (lásd: Demokratikus Ellenzék enciklopédiája), a budapesti jelöltek túlnyomó többsége pedig a Hit Gyülekezetének aktivistája. Egy agrárszövetségista jelölt jutott be az Országgyűlésbe, egyéni körzetből, s az SZDSZ-hez csatlakozott előbb, majd a szocialisták felé sasszézott.Az önkormányzati választásokon lett azért valami: szakítva a rosszul megválasztott szövetségessel, helyi siker Baranyában és Balassagyarmaton. Az érdem az ottani zöldeké, senki másé. Tudom biztosan: e sorok írója volt mindkét választáson az országos kampányszervezés felelőse. Magamról valamit. A TDDSZ Környezetvédő Csoportjában kezdtem a zöldmozgolódást, de a nagypolitika gyorsan elvitt: az SZDSZ egyik alapító tagja lettem. Nincs ellenállómúltam, a rendszert rühelltem. A nemet mondókról legtöbbet a szamizdatokból tudtam, természetesen melléjük álltam. A szabad demokraták bizonyos vezetői azonban rossz felé fordították szekerünk rúdját: balra húzták a gyeplőt, pedig a lovak meg az utasok java inkább jobbra ment volna. Ebből lett a Tölgyessy-féle belháború, magam is a részese voltam országos ügyvivőként. A történet ismert: buktunk. Közben mint a Fővárosi Közgyűlés képviselője éltem meg átváltozásom. Látva a nagyváros helyzetét és a roncsoló városvezetést, zölddé lettem előbb ösztönösen, majd vállaltan is.Visszatérve a ZA históriájára: a sikertelenség a választások után szétrágta a lelkeket; belvillongások, morzsolódás, közöny. Pénztelenség és eszköztelenség. Ugyanakkor: dumák és dumák. Pártépítés semmi. Megjegyzem: anyagilag senki sem járt jól közülünk. Sőt, egzisztenciális gondok bénították szinte minden aktivistánkat. Az egyetlen eredmény: tagság az Európai Zöld Pártok Föderációjában. Sőt, az angolt (az apa brazíliai nagykövet korában) felsőfokon elsajátító Droppa a föderáció elnökségének tagja lett. Segítség a szervezettől valami okból mégsem nagyon érkezett – inkább egy-egy párt támogatott minket. Főleg egy holland párt, a Zöld Bal, a Holland Kommunista Párt utódszervezete (nem voltak moszkoviták, de a szovjet világ vesztével átalakultak). Az európai zöldekről egy-két szót el kell mondani. Sokan, ellenfeleik, sekélyes rosszindulattal egyszerűen „lebalosozzák” e társaságot. Némi joggal, de egészében igaztalanul. Hollandiában is van egy másik, nem kommunista gyökerű párt, parlamenti képviselettel. Az eredet: a hetvenes-nyolcvanas években a széthulló újbaloldal új helyet keresett, s a béke-, feminista, kisebbségvédő harcosok a környezetvédőkhöz csapódva, sok gyanús hordalékot sodorva, a maguk képére igyekeztek formálni az ökológiai mozgalmakat, pártokat. Egy három évvel ezelőtti politológiai tanulmány szerint mégis 23 zöldpárt középen állónak határozta meg magát, és csak három baloldalinak. Léteznek a föderáción kívül álló pártok is: ezek inkább jobbosok, ha már a testirányok szerint definiálunk. Igaz: középbal koalíciókban vannak ma bent a hatalomban a zöldek: Francia- és Németországban, Olaszországban. De a mi tájékunkon inkább jobbfelé húznak: a szlovák barátaink (tényleg azok!) a mai kormánykoalíció részesei.A ZA vezetésén nagy a felelősség: 1994-ben nem használták ki a lehetőséget, a környezetvédők erkölcsi támogatását az MZP szédelgése ellenében, s a mozgalmat megosztó, inkább elutasított vezetői (Droppa, Schmuck) képtelenek voltak új lendületet adni. Ma már nyíltan fölteszem a kérdést: vajon akartak-e? A balliberális koalíció ideje alatt nyilvánvalóan nem. A vége felé Horn Gyuláék Duna-gengszterizmusától meglökve sem a ZA szólalt/lódult meg, lett mozgásba hozva, hanem a Duna Kör meg a civil mozgalom. Horn miniszterelnököt nem bosszantottuk szegénységellenes tüntetéssel vagy hasonlóval. Aktív békebarát zöldelkötelezettségünk sem hagyott nyomot a magyar nemzeti tudaton: a NATO-tagság ellen protestáló, nem posztkommunista csoportot csak magánszemélyként támogatták egyes tagjaink. A kényszeredettnek látszó pártcselekvés (egy kicsike tüntetés) visszhangtalan volt. Viszont sikerült a ZA társelnökének le szélsőjobbol-dalizni a nálunk sikeresebb tiltakozókat. Ezzel lehetséges hazai támogatóink újabb raját hajtották el a párt mellől.De támadtak mások! Az 1998-as választásokra sem készült fel az elnökség. E sorok írója körülnézett és – látva felelősségét és tehetetlenségét – 1998 januárjában lemondott elnökségi tagságáról, és kihúzódott a Zöld Alternatíva életéből. Így tehát csak távolibb szemlélőként tudott szomorkodni a zöldek összeállásán az Együtt Magyarországért Unió nevű karikatúrapárttal. Figyelte a becsületes tagtársak küszködését. Az önkormányzati választásokon az történt, ami négy éve: részsikerek születtek, de összességében a nagy semmi. Utána megint egy kis kiszorítósdi. Következmény: a legeredményesebb vidéki tagok bejelentették, hogy a következő választásokon már nem fogják eljátszani a nekik kitalált szerepet. Valamit lépni kellett. Droppa egyedül maradt a vezetésben, a társelnöki intézmény megszűnt, a havonta összeülő, lecsökkent létszámú elnökséggel és választmánnyal keveset törődve átevezett más vizekre.Már korábban megjelent a ZA körül – inkább üzletemberként – valaha szabad demokrata ügyvivőtársam, Podkoniczky István. Ha ismerős a név, akkor a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot 1993–94-ben egy százalék alá ledolgozó főtitkár szerepében jut az eszünkbe. Első időben még a Szociáldemokrácia 2000 Alapítvány (a Horn-időkben országgyűlési pénzzel rendelkező) vezetőjeként közös elméleti munkát javasolt: egy-két nyílt este után (a cigányügyeket meg a nőkérdést beszéltük meg) elhalni látszott a dolog. Azután válogatott közönségű vacsorák következtek, egymást kóstolgatták a résztvevők. Mondják, mert én nem voltam ott. Jobboldaliságom (ha van értelme e szónak) elrontotta volna a céklaleves ízét. És: az Akció! A szépen megtervezett lenyúlás! Mint amikor egy évekig altatott kft.-t élesztenek fel: most éppen valami eljátszandó, átmeneti szerepe lesz a piacon! Podkoniczky tálalta az aperitifet: a „legnépszerűbb napilapban” közölt életútinterjúja végén kijelentette: szükség van egy baloldali zöldpártra! Azután: a nagy megmozdulás, a népfelhajtás: pár százan a Kossuth téren. Tüntetés a szegénység ellen! Egyik főszónok: Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, egykor az SZDSZ országgyűlési képviselője. (Beszédét később teljes terjedelmében lehozza az egykor volt központi – nem zöld – pártlap.) Tüntetés a szegénység ellen. Ez igen! A népszerű és megfoghatatlanul sikamlós demagógia terjesztésének a módja az igazán érdekes: magam a tüntetés előtt egy órával láttam plakátokat a Moszkva téren: nem volt rajtuk egyetlen rendező szervezet neve sem! Más név sem: a főszónok Tamás Gáspár Miklósé (SZDSZ) ugyanúgy hiányzott, mint a szociológus Ferge Zsuzsáé.A következő felvonás: Droppa nyilatkozik a legnagyobb felületű liberális napilapban. A címlapon: „Zöldpárt alakul a választásokra”. Alcím: „Az érdekképviseleteknél keresik (korábban elcsórták?) a tömegbázisukat”. Az „érdekképviseletek” kifejezés leginkább Vadász Jánost, a közgyűjteményi szakszervezet vezetőjét takarhatja. Érdekes karakter. 1990-ben a Hazafias Választási Koalíció (leánykorában: Népfront), 1994-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt országgyűlési képviselőjelöltje. 1998: hírlapi ajánlkozások az MSZP felé... 2002: zöld, mint a fradista lábszárvédő? Tamás G. M. sem éppen érdektelen: valaha, a ködbe vesző ántivilágban anarchista, majd ezüstfejű sétapálcát ragad, és konzervatívabb gróf Széchen Antalnál. A szája sarkából pöki le a mucsaiakat. Ma éppen balra forog vele a ringlispíl. S időnként egy hol ilyen, hol olyan színű elefánt. Ő is ott lesz a Puskin utcában? Belép? És Schmuck megjelenik? A közelmúltban egy közmulatságba fúlt szadeszes rendezvényen tündökölt Fodor Gábor oldalán.Ki jön még? Én ott leszek. Droppa elnök, a lap szerint, „alapító kongresszust” hív öszsze: ugyanakkor előttem a meghívó a Zöld Alternatíva közgyűlésére: délután 15 órakor kezdődik. Telefoni érdeklődés a pártirodán: délelőtt 10-kor kezdődik. De mi? Az elnök (egy már megalapított párt elnöke!) nyilatkozta alapító kongresszus? Vagy csak sajtóhiba a délutáni időpont a meghívóban? Mindenkit értesítenek a lapszusról? Vagy a vidékiek csak a morzsára érnek a Puskin utcába? Már megint mi ez a sunyi hiba? – kérdezhetik persze a tisztelt olvasók, egy ilyen kicsiny és gyönge párt körüli ördögszekérhajtó szélfúvással törődni érdemes-e? Igen, azt mondom: igen. Mert ma Magyarországon igenis szükség van a zöldpolitikai mező betöltésére. Vannak jó páran, mint magam is, akik a magyar jövőt éppen a valódi zöldértékek kiteljesedésétől remélik szebbnek. A szupranacionális világ pénzhatalma ellen csak a nemzeti kötőanyaggal összecementezett állam védheti meg polgárait. De láthatjuk: a baloldal Magyarországon is igyekszik elfoglalni a zöldkiindulási pozíciót a Nagy Menetelés előtt. Más pártok pedig igyekeznek „lenyúlni” a zöldértékeket, vagy éppen ellehetetleníteni a zöldpolitizálást.Szükség van ma Magyarországon a zöldnemzet pártjára: népünk jövője a természeti és kulturális környezet óvása, a fontolva haladás. Fogyasztó magyarok helyett építő magyarok legyünk: közösségükben élő és alkotó, szabad lelkű emberek.A szerző a Zöld Alternatíva volt elnökségi tagja