Állam és társadalom viszonya Amerikában

Minden korszakot másvalami érdekel a folyó eseményekből, és ennélfogva másfelé vetítik történészei a múltra irányított sugarat. Ezt a vetítést nem a fontosság határozza meg, hanem az általános – és nem feltétlenül történelmi – érdeklődés vagy esetleg a korszerű krízishelyzet. A XVIII. századi érdeklődést Európa művelt köreiben nem az éppen akkor keletkező Nagy Péter-i birodalom váltotta ki, hanem a következő megfontolások és teóriák: a fejedelmi abszolutizmus, ennek folytán az angol liberális válasz, amely elemzi az abszolutizmust, és ennek további analizálása folytán a nemzetközi jogi kérdések, például Grotius tanítása. De már feltűnt egy negyedik érdeklődési pont is: az állam és a civil társadalom várható konfliktusa. Ebből a listából a negyedik pontot választhatjuk ki, mivel az első három konfliktushelyzet megszűnt azóta kritikus lenni, legalábbis egyelőre.A civil társadalom és az állam viszonya ezzel szemben, bár ezt sokan tagadják, éppen olyan eleven kérdés, mint volt 300 évvel ezelőtt. Ennek könnyű az okát nyomozni. A huszadik század eminens színpada volt az állam túltengésének, talán azért, mert előtte a XIX. század agresszívan hajszolta a társadalom jogait és hatalmi kísérleteit. A közelmúlt állambrutalitása erre való reakciónak számíthat, egy antiliberális folyamatnak. Erről aránylag kevés szó esik manapság, mivel a liberális közvélemény és annak vezetői nem óhajtják az állam jobboldali védelmezőinek (másképpen a „fasisztáknak”) megadni azt az igazolást, hogy éppen úgy illenek bele a történelem konkrét helyzeteibe, mint a liberalizmus. Ha ugyanis a parancsuralmi rendszereket nem lehet azzal elintézni, hogy „patologikus tünetek” egy egyébként egészséges szervezetben (ami csak a liberális demokrata rendszer lehet), akkor be kell őket is sorolni a történelemkönyv fejezetei közé, és ezzel polgárjogot adni nekik a tudományos kutatásban, egyetemi kurzusokban és a könyvkiadó iparban.Ez a körülbelüli háttere annak az összeütközésnek, amely az állam és a polgári társadalom között továbbra is folyik. A jelenséget persze divatos tagadni, legalábbis alulbecsülni, mondván egyrészt, hogy a jóléti állam éppen azért keletkezett, mert az állam belátta történelmi hibáit és fogyatékosságait, jogtalanságát, másrészt, hogy a társadalom annyira kibővült és bölcs tanító lett, hogy könynyen átvehette a funkciókat, amelyeket eddig az állam „bitorolt”, vagy legalábbis roszszul kezelt. Van tehát egy keskeny vagy széles terület, ahol a kettő felveti sátrát és kiépíti ideológiáját. Nem csupán érdekekről van itt szó, társadalomtudományról is, továbbá többféleképpen értelmezhető politikai történelemről, többek között konkrét dolgokról, mint arról, vajon a francia forradalom a bour-geoisie műve (és érdeke) volt, vagy az alsó osztályoké, pontosabban a Faubourg Saint-Antoiné, Párizsban.A civil társadalom „ügye” roppant feldagadt azóta, hogy az Egyesült Államok pártfogolja az új felosztást. Tulajdonképpen az államapparátus természete és súlya alig változott a kezdettől számított idő alatt, bár ha létezik egy nagy horderejű nézeteltérés Amerika földjén, az a központi irányítás (centralizmus, egyesek szerint szocializmus) és az államok jogai között van. Az aktív polgárok két részre oszlanak: a washingtoni bürokrácia hívei és annak az elvnek a hívei között, akik az alkotmány által nem igényelt (hadsereg, pénzverés) előjogokat az egyes államokra ruházzák. Az összeütközésben szerepet játszó konzervatívok a kormányt legalábbis azzal vádolják, hogy „diktatúrát” vezetett be (és hihetetlenül erősbített Roosevelt elnöksége alatt) és egy falanszterrendszert kíván meghonosítani; ellenfeleik pedig azt állítják, hogy az állam védelme valójában a tehetős rétegek protekcióját és előnyhöz jutását álcázza.Mint látjuk, ez az ősrégi vita, de az amerikai hozzájárulás új elemeket is tartalmaz. A két század során beözönlő tömeg spontán keresi hatásköré-nek tágítását; nemcsak jövedelmének maximálását a lehető határig, hanem olyan, az alkotmányba utólag beírt jogokat, amelyek fokozatosan bővítik a társadalom egészének határozati súlyát. Adjuk ehhez hozzá az egyéni kezdeményezésre való állandó felhívást, amely már patriotizmusnak számít, és megkapjuk azt az elvet, amelyen a civil társadalom tulajdonképpen nyugszik: a polgári aktus szabadságát, az állami beavatkozás határát. Mondhatni, hogy itt húzódik az a vonal is, amely a demokratákat és a republikánusokat elválasztja: bár mindkettő másként definiálja a társadalmat és az államot, elvileg ugyanott kötnek ki: a demokraták az alsó rétegeket összekötik az ideális kormányakció-val (mint európai elődeik a „kisembert” a királlyal); a republikánusok szemében a civil társadalom az önálló vezető rétegekből áll. Mármost hivatalosan kisember nincs, a jogok általános értelműek. Ilyenformán a civil társadalom mindenkire vonatkozik, bár a gyakorlatban a különbség talán a legszélsőségesebb a nyugati országok sorában. Ugyancsak a gyakorlatban az állampolitika szalad a civil társadalom után, előbb-utóbb törvénybe iktatva a civil társadalom kezdeményezéseit. A törvényszékek ítélete precedenst teremt, más ítéletekre is kihat egy-egy nagy és jól publikált per, azután ez visszavonhatatlanná válik. Az állandó „újdonság”, amelyre Clinton elnök is olyan büszke, ezt jelenti: a társadalom és mögötte a magát felgyorsító állam egyszerre tömérdek irányban „kezdeményez”, és ez rendszerint a civil társadalom számtalan lobbijának kedvez, az ő hatalmát gyarapítja.Sokan azt mondják erre, hogy ez a természetes fejlődés útvonala a nyugati népeknél. Mások törvényes anarchiát emlegetnek, amelyet semmi tekintély nem korlátoz. Erre viszont a republikánusok és a demokraták összesített válasza, hogy igenis létezik egy olyan tekintély: a piac! A válasz kibővül azzal, hogy a „piac” fogalom nemcsak gazdasági ügyekre érvényes, hanem mindenre: az árutól a legfrissebb pedagógiai elméletig vagy megújhodó családi struktúráig. Azt fejezi ki, hogy amit a „vásárló” és fogyasztó kíván, azt szolgáltatni kell neki. Itt ismét feltűnik a régi vita: szolgáltatni kell pornográfiát is? Jelen voltam olyan kerekasztalvitáknál, ahol erre a kérdésemre a válasz az volt, igen. Sőt, hogy az eladó üzletember jótékony azzal, hogy gyárt és elad! A vitából megérthetjük, hogy a civil társadalomnak Amerikában több a hatalma, mint az államnak. És hogy a vita azért is dől el a társadalom képviselői javára, mert amíg a civil társadalmat aránylag könnyű lokalizálni a társadalom térképén, addig egy puritán helyzetben, amely Amerika helyzete, feltevődik a további vitatárgy: a döntő tekintély az állam legyen-e, vagy pedig valamilyen formában csak Istent illeti? A kilenc tagból álló legfelső bíróság nyilvánvalóan egy kompromisszum eredménye, amely esetleg módosulhat az idők folyamán. Addig is a nép egésze kell hogy eldöntse, vajon a jelenlegi egyensúlyi állapot tartósnak bizonyul-e.