Az erdőtelepítés nemzeti ügy – II.

Az erdőtelepítés faellátási, környezetvédelmi és közjóléti öszszefüggéseiben nemzeti jellegű program. Ez kimondatlanul is érzékelhető volt, de beruházás és vagyonminőség szempontjából még inkább. Nézzük most ezeket:A 700 ezer–1 millió hektár kiterjedésű erdőtelepítés – mai áron számolva – körülbelül 200–250 milliárd forintba fog kerülni, 20-25 év alatt, évi átlagban tízmilliárdba. Állami nagyberuházás, állami, társas- és magánérdekeltségben, vegyes hitelkonstrukcióban. Forrása szokásosan a költségvetés, természetesen nemzetközi támogatási esélyekkel (PHARE, SAPARD).A nemzeti jelleget az domborítja ki a legkifejezőbben, hogy a beruházás belső erővel, kivitelezésben (minimális energiafelhasználással) valósítható meg, és az eredményeként képződő tőke (az erdő nyújtotta materiális javak, bennük a mérhető favagyonnal) hazai tulajdonban és itthon marad, sőt még kamata is (a mindenkor kitermelhető fatömeg). Immateriális szolgáltatása természetesen úgyszintén.A favagyon tetemes nemzeti érték, több ezer milliárdot ér. Egyébként olyan biztonságos tőke, amelyet a válságok nem veszélyeztetnek, törvény vigyáz rá, a kamat (a kitermelhető faanyag) pedig rugalmasan kezelhető, dekonjunktúra esetén legfeljebb „lábon” marad, nem megy tönkre.A befektetett tőke és kamat felügyeletét az erdészet esetében egy intézményrendszer biztosítja, amelynek három pillére, eszköze van.A jogszabályi alapot az erdőtörvény nyújtja. Ez rendelkezik az úgynevezett erdőtervi kötelezettség és a tartamosság biztosítása felől. Utóbbi alatt nemcsak az erdő folytonosságának megtartását értjük – vagyis gyakorlatilag azt, hogy a levágott erdő felújítása törvényi kötelezettség –, hanem azt is, hogy mikor, mennyi fa vihető ki az erdőből és milyen módon. Tehát a kivehető kamat mértéke, időzítése is jogszabályhoz kötött. A törvény szektortól független, minden erdőtulajdonosra vonatkozik, ezért is nevezik az erdőt korlátozott haszonvételű eszköznek.A másik pillér az úgynevezett erdőterv (korábban üzemterv). Ez az erdők sorsának alapokmánya, részletes térképpel, termőhelyi és állományadatokkal, valamint a tartamosságra vonatkozó működési előírásokkal. Az erdőtervek minden tizedik évben részletes revízió, aktualizálás alá esnek.A harmadik pillér a végrehajtási szervezet intézménye, az Állami Erdészeti Szolgálat. Ez két fő részből áll: az erdőrendezés az erdőtervek készítője és tízévenkénti megújítója. Az erdőfelügyelet pedig a tételesen ellenőrző szervezet, az igazoló, engedélyező, visszajelző részleg.Az erdőtörvény és bemutatott eszköztára már 120 éve működik, és a szakmának akkor sikerült parlamenti döntésre vinni, amikor még hatalmas hitbizományok, nagybirtokok közvetlen érdekei sérültek, a favagyonnal való korábbi önrendelkezést állami szabályozás váltotta fel. A tartamosság szemlélete diadalmaskodott. Erejére jellemző, hogy a rendszeren az elmúlt ötven év legkeményebb diktatúrája sem tudott – vagy nem mert – erőt venni. Ma – a fenntartható fejlődés elmélete – valami hasonló cél elérésére törekszik.Az egész országot érintő program körültekintő, megalapozott döntéseket igényel. Ezek előkészítésére szolgálnak a következő kiegészítések, ajánlások általános körből, valamint az érintett ágazat az erdészet problémavilágából. A megközelítés a szakma belső ismeretére támaszkodik, de távlatból, elvontan is történik, felhasználva mindkét értelemben az erdészetpolitika, a közgazdaságtan és az erdőgazdálkodás tekintélyének nézetrendszerét, tanácsait is.Az erdőtelepítési programnak – mint nagyberuházásnak – két szokásos járulékos beruházásra van szüksége. Az egyik egy biológiai támaszpont létrehozása, nevezhetjük tudományos bázisnak is. Ez lenne hivatott az erdőtelepítés biológiai alapjainak megteremtésére, illetve az alkalmazott hordozóanyag, a mag kielégítő, folyamatos biztosítására, a kiválasztó és rendszeresen megfigyelő ökológiai kutatásra, valamint az erdővédelem biológiai és elvi-technikai ellátására. A két utóbbit az erdősítések várhatóan szélsőséges (száraz vagy túl nedves) éghajlati és talajviszonyai különösen indokolttá teszik.A másik járulékos beruházás az erdészeti szolgálat megerősítésében áll. Az igény a területnövekedésből automatikusan is következik, hiszen az eddigi 1,8 millió helyett végül 2,8 millió hektár hatósági feladatait kell ellátnia, de a bővítést más is indokolja: a tulajdonviszonyok alakulása (amelyre később térünk ki), továbbá az erdők rendeltetésének változása. A széles értelemben vett szolgáltató- (ökológiai és egészségügyi-üdülési) funkciók fokozódó igényével a műszaki létesítményeknek, berendezéseknek lépést kell tartaniuk, az erdőtervezés-felügyelet összetettebbé válik.A tulajdonviszonyokról anynyit, hogy ma a magyar erdők 60 százaléka állami, 40 százaléka magántulajdonú. Az állami hányad tulajdonosi jogait az Államkincstár, a gazdálkodást az ÁPV Rt., illetve a HM irányítja, a hatósági feladatokat az FVM erdészeti hivatala, illetve a természetvédelmi erdőkben a KÖM természetvédelmi hivatala látja el. Egy akolra öt pásztor! A visszaélések, felesleges konfliktusok, hatásköri viták stb. elkerülésére célszerű lenne egyszerűbb államigazgatási rendszerre törekedni, jobban bízva a bemutatott és történelmileg már hitelesített vagyonvédelmi rendszer alkalmazójában, az erdészetben.A magánerdőkkel kapcsolatban: az elhibázott privatizáció következményeként közel 300 ezer kistulajdonos kínlódik 750 ezer hektáron (200 ezer hektáron még a kataszterviszonyok sem tisztázottak). Bár már alakultak jól működő társas vállalkozások, e téren még nagyon sok a tennivaló, például regionális és országos integrálószervezetek felállítása állami segédlettel, különös tekintettel az erdők törvényes haszonvételi korlátozottságára.A leendő erdőtelepítések helye a most készülő területfejlesztési, földalap-rendezési munkák eredményeként alakul ki, nem csekély érdekütközések közepette. Az is valószínűsíthető, hogy az erdősítésre váró, most más művelési ágú területek jelölésében a magántulajdon fog dominálni, előrevetítve a közakarat érvényesítésének nehézségeit.Növekvő jelentőség – bővülő eszköz- és intézményrendszer –, önrendelkezés. A címszavak azt jelentik, hogy a társadalom fejlődésével, a civilizációs ártalmak fokozódására az erdők jelentősége felértékelődik, és az erdészetnek mint illetékes ágazatnak adekvát eszköz- és intézményrendszerre, valamint önrendelkezésre van szüksége.Az erdők fokozódó jelentőségéről már sok szó esett a művelésiág-változás, a területnövekedés, az anyagi javak és az immateriális szolgáltatás gyarapodása tekintetében egyaránt, ezért inkább a feltétel-, eszköz- és intézményrendszerre összpontosítunk.Indokolt, hogy az államigazgatási szervezetben az erdészet súlyának megfelelő szintet érjen el. Ma – egy 1968-as hibás döntés eredményeként – a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti hivatala csak főosztályi rangot visel (elnöke főosztályvezető). Az erdészet ügyeinek nincs szakmabeli államtitkári vagy helyettesi közvetlen képviselete.Intézményi szempontból az erdészeti hivatalnak közvetlen alárendelten csak egyetlen egysége van, az Állami Erdészeti Szolgálat. Az Erdészeti Tudományos Intézet a minisztérium kutatási főosztálya alá tartozik, az erdészeti szaporítóanyag-felügyelet az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetbe integráltatott és nem az erdőfelügyeletbe, amely egyébként az erdőknek minden tekintetben felügyelője.Az erdészet intézményi feltételeinek megítéléséhez át kellene tekinteni a szakma legfőbb ismertetőjeleit, identitását, hogy tárgyilagos képet kaphassunk. Bár az agrárszakok egy családba tartoznak, összeköti őket a föld és rajta a növény- és állatvilág, ez utóbbiakon belül igen jelentékeny elválasztó különbségek vannak. Rövid áttekintésben ilyenek:– a vetésforgó a mezőgazdaság esetében többnyire egyéves, az erdészeti több évtizedes, évszázados;– markánsan különbözik a növények és állatok genezise – amíg a mezőgazdaság tenyésztett fajtákkal dolgozik, az erdészet túlnyomórészt eredeti, „vad” fajokkal;– a mezőgazdasági termesztéstechnológia ipari jelleggel homogenitásra törekszik, az erdészet a heterogenitásban, a biodiverzitásban érdekelt;– a mezőgazdaság rendeltetése elsősorban élelmiszer-ellátás, az erdészet fanyersanyagot termel, ám emellett növekszik ökológiai és közjóléti funkciója mint immateriális szolgáltatás;– az előbbiből következően a mezőgazdaság a versenyszféra tagja, az erdészet csak a kitermelt faanyagon keresztül.A különbözőségek, karakterek áthatják az egész mentalitást, gazdálkodást, viszonyítási rendszereket, a biológiai alapok kezelését, a növény- és állatvédelmet egyaránt. Az eltérések kardinális kérdésekben nyilvánulnak meg, ezért az ágazatoknak testre szabott intézményi és szervezeti rendre van szüksége. Amíg ez nincs meg, addig az agrárcsaládban a kisebbik testvér nem élheti saját, egyéniségének megfelelő életét, hanem kényszerpályán jár. Amikor a természetvédelem, az ökológia vagy a zöldmozgalmak követ vetnek az erdészetre valamilyen jelenségért, gondoljanak arra, hogy az talán nem is önakaratból fordult elő.A fentiekkel összefüggésben államigazgatási és -háztartási szempontból még felvetődik az a kérdés, hogy az erdőgazdálkodást ökológiai és közjóléti szolgáltatásaiért valamilyen értéken elismerés illeti meg, és az ágazat mérlegében méltányolni kell a befektetés és munka révén létrejött favagyon értékét, ami több ezer milliárd forintot tesz ki.A kitermelt faanyagon keresztül az erdészetet természetes kapcsolat fűzi a fa- és papíriparhoz, fő nyersanyagának legnagyobb feldolgozójához. A 700 ezertől egymillió hektárig terjedő erdőtelepítés nem is sokára ontja majd a fát, legfőképp a vékony- (tűzi-, farost-, forgács- és papírfa) tartományban. Célszerű lenne ennek fogadására és feldolgozására berendezkedni, és nem azt a gyakorlatot folytatni, hogy a papírfát olcsón exportáljuk, majd a cellulózt és a papírt drágán importáljuk, kiszolgáltatottan és évi többmilliárdnyi veszteséget okozva.Az erdészet természetes kapcsolódását az agrárágazatokhoz már láttuk, sőt azt is, hogy a természetvédelem hatósági funkcióját – az erdőgazdálkodók viszonylatában is – a KÖM látja el. Ez ellentmondásosnak látszik annak tükrében, hogy az erdészet bioszféra iránti elkötelezettsége megegyezik a természetvédőkével – ahogy ezt láthattuk –, ha identitásának megfelelően hagyják dolgozni. Tulajdonképpen ez az üzenet az igen jelentős és tevékeny szakmai-társadalmi szervezetek, szerveződések, mozgalmak, ökológusok és természetbarátok felé is. Szerepük nem csekély, és – a fogyasztói társadalom elméletének terjedésével – egyre fontosabbá válnak. Szeretnénk, ha velünk együtt e kiváltó okokra koncentrálnának. A termelés és az erdőgazdálkodás, vagy másképp a fa és az erdő között látszólagos a szembenállás (még ha valósnak tűnik is), számunkra a fán keresztül is az erdőbe vezet az út.Az erdőtelepítési program gazdaságilag fontos, társadalmilag szükséges, és tartalmában olyan országépítő jellegű, hogy méltán van helye a Széchenyi-tervben.