Komplementer színek

Ha a labdarúgás valóban alkalmas volna a béke megteremtésére, nem lenne szükség az Ifjúsági és Sportminisztérium „Szurkolj, ne háborúzz!” kampányára. A Fővárosi Közgyűlésben azonban szinte csodát tett a foci. Az elmúlt évtizedben nem volt példa olyan ízléstelen, durván személyeskedő vitára, mint amilyen a közgyűlés csütörtöki ülésén alakult ki egy szabad demokrata előterjesztés nyomán. Az SZDSZ elérkezettnek látta az időt arra, hogy közölje a MIÉP-pel: elég volt. Az ok Schuster Lóránt legutóbbi közgyűlési felszólalása volt, amelyben azt közölte: „Akkor lesz itt rend, ha az SZDSZ három szabad madara, a Roth, a Weiss és a Grün végleg elszáll.”Aki eljár a Fővárosi Közgyűlés üléseire, tudhatja: a minden hónap utolsó csütörtökén megtartott egész napos értekezleteknek hangulatuk van. Ezt a hangulatot – mint az ilyesmit általában – szinte lehetetlen leírni. Korábban az MSZP a hangulat tönkretételével vádolta a MIÉP-et, s tette ezt akkor, amikor a városvezető koalíció a szervezeti és működési szabályzat módosításával megvonta a napirend előtti és a napirenden kívüli felszólalás lehetőségét az ellenzéktől. A közgyűlés csütörtöki ülésén az SZDSZ tette tönkre a hangulatot, s nem azért, mert jogosan visszautasította az útszéli, alpári stílust, a kirekesztést, az irredentizmust és az antiszemitizmust. Sokkal inkább azért, mert határozatban fogadta el koalíciós partnerével a következőket: a közgyűlés – melynek természetesen tagja a MIÉP is – felszólítja a MIÉP-frakciót, hogy Schuster Lórántot hívja vissza a kulturális bizottságból, mert nem odavaló. A napirend közel kétórás vitája során egyébként mindkét fél kitett magáért. A MIÉP egyik képviselője például szabályos paranoiáról tett tanúbizonyságot, amikor azzal találta vádolni Budapest vezetőit: az egész város kék színű, még a plazák ablakai is. Az egyik MSZP-s városatya nem azért volt alpári, mert útszéli módon fogalmazott: a hangnem, a hangsúly volt minősíthetetlen, amikor bírósággal fenyegette Schuster Lórántot. A közgyűlésben amúgy mindig higgadt SZDSZ-es politikus pedig akkor váltott, amikor belement a színekkel való játszadozásba, s azt mondta: reméli, hogy a barna szín nem lesz uralkodó a városban.Ez a vita még az ebédszünet előtt zajlott le, de rányomta bélyegét az egész napra. A szünet után a legtöbb városatya rosszkedvű volt, a vita pedig – ha már szóba kerültek a színek – szürke. Egészen hat óráig. Akkor ugyanis elkezdődött a másik mérkőzés. Hat óra előtt pár perccel néhány képviselő kiment a büfébe, megkereste a tévén a magyar 1-est, és várta az olasz–holland EB-elődöntőt. Aztán megindult a széktologatás, az esélylatolgatás, érkezett néhány sör is: csak a MIÉP-frakció és még legfeljebb tíz képviselő – érthetetlen okból főként a nők – maradt az ülésteremben. Amikor a hollandok a második tizenegyest is kihagyták, az ülést vezető Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettesnek nyugalomra kellett intenie a képviselőket. A bent maradtak ugyanis a büféből beszűrődő hangzavar hallatán egymást szinte eltaposva rohantak ki a teremből.A családias, „régi” hangulat többek szerint azért tért vissza, mert a MIÉP-esek az ülésteremben maradtak. A hosszabbítás azonban már őket is érdekelte. A MIÉP és az SZDSZ képviselője együtt (!) tűnődött azon, hogy érdemes lenne esetleg frakciószünetet kérni, hiszen az ülésteremben már jóformán csak Szolnoki Andrea ült. Később egyébként ezt a problémát a Fidesz levette a vállukról, és a tizenegyesek idejére elkérte a frakciónak járó harmincperces szünetet.A Fidesz és az SZDSZ többsége egyébként a narancsszínű hollandoknak, a MIÉP pedig a kékben játszó olaszoknak drukkolt.