Nemzeti és európai küldetés – I.

Immár több mint négy esztendeje, hogy az Országgyűlés által a szükséges kétharmadosnál is nagyobb többséggel elfogadott médiatörvény átrendezte a hazai televíziózás és rádiózás rendszerét. Sajnálatos módon az eltelt évek a közszolgálati Magyar Televízió mélyrepülé-sét hozták magukkal. Két csatornájának közönségaránya jelentősen elmaradt a két földi sugárzású kereskedelmi program nézettségétől, és a hanyatlás úgy következett be, hogy az rt. időközben felélte induló vagyonának legalább felét, szervezetének és gazdálkodásának ésszerűsítése pedig folyton kitolódott. Mindebben kétségkívül meghatározó szerepe volt az évtizedekig rivális nélküli, egyeduralkodó intézmény nagy tehetetlenségi nyomatékának, szakmai és morális válságának.Ugyanakkor a válság mélyülését maga a médiatörvény, illetve annak esetenkénti sajátos, nem éppen verseny-semleges alkalmazása is elősegítette. Hiszen az MTV Rt. – jogszabályellenesen – eleve adóssággal alakult meg, és az előző parlamenti ciklusban elfogadott törvénymódosítás garantált bevételeit tovább csökkentette. A médiatörvény előírása, illetve a határozott kuratóriumi állásfoglalás ellenére sem valósult meg a 2-es program átmeneti párhuzamos (műholdas és földi) terjesztése, s az átállás következtében e csatornát a hazai lakosság közel fele nem tudja fogni. Az intézmény gyökeres átalakítása, ésszerűsítése is késedelmet szenvedett, részben azért, mert az első kuratóriumi elnökség megbízatásának megszűnése után a törvényben előírt harminc nap helyett az Országgyűlés csak nyolc hónap elteltével állított új elnökséget, tehát az MTV hosszú ideig tulajdonosi felügyelet nélkül működött. E körülmények hatását csak fölerősítették a Magyar Televízió körüli, szinte folyamatosnak tekinthető politikai csatározások, amelyek nyomán – minden bizonnyal immár médiapiaci érdekekkel is összefüggésben – az MTV-ről igen kedvezőtlen kép jelent meg a sajtóban, „rossz híre” kerekedett a közvéleményben, ami nézettségét tovább rontotta.Végül, de nem utolsósorban az MTV piaci nehézségeit napjaink sajátos magyar társadalmi kontextusa is motiválhatja. Az értékrendszer materiális irányba történő végletes elmozdulásával, a „szerzés” már-már kultikussá válásával jellemezhető, vadkapitalista jegyeket mutató társadalmi viszonyrendszer közepette törvényszerűen nagyobb a kereslet a sekélyesebb, a fogyasztói kultusz ethoszát képviselő kereskedelmi televíziós programok iránt, hiszen azok arculata és alapműfajuk: a reklám a fogyasztói társadalom hétköznapi működésének aktuális paradigmáját képezi le. Voltaképpen egyfajta függelmi kapcsolatról vagy legalábbis annak kockázatáról beszélhetünk. A néző ragaszkodik ahhoz a műsorfolyamhoz, amely azt az életmintát közvetíti számára, amelynek segítségével a koldus szegény, a szegény gazdag, a gazdag pedig még gazdagabb szeretne lenni. S fordítva, a műsorfolyam igyekszik függőségben tartani a nézőt, mert a csatorna a működéséhez szükséges reklámbevételekre csak így tehet szert. Talán éppen ebben áll a kereskedelmi televíziókban eluralkodott vég nélküli szappanoperák, akciófilmek, vetélkedősorozatok fő funkciója.Természetesen a vázolt helyzet nem vég nélküli, hanem a nagy léptékű és gyors társadalmi változások időszakára érvényes átmeneti állapot csupán. Bizonyosra vehető, hogy a mainál határozottabb értékválasztású, biztosabb önismeretű és önazonosságú lakossági csoportok szélesedésével, az autonóm polgári létformák terjedésével párhuzamosan előbb-utóbb az igényesebb műsorkínálat iránti kereslet is nőni fog. A vonatkozó adatok szerint az európai közszolgálati televíziók – ha nem is feltétlenül piacvezetők – állják a versenyt a hazai-nál egyébként színvonalasabb, szinte „közszolgálati” programot kínáló kereskedelmi televíziókkal.Föltehető azonban a kérdés, vajon indokolt-e a Magyar Televízió helyzetét és kilátásait mindenekelőtt a piaci pozíció tükrében megítélni, hiszen az azt fenntartó társadalom és intézmények elemi érdeke a piaci viszonyoktól jórészt független közszolgálati műsorszolgáltatás, tehát a hiteles tájékozódás, az igényes kulturálódás lehetőségének biztosítása. Sajnos már csak azért sem lehet eltekinteni e szemponttól, mert a hatályos médiatörvény – a bevételi struktúra meghatározásával – a közszolgálati televízió-kat is piaci versenyre kény-szerítette, mivel reklámbevételek nélkül működésképtelenné válnának. Így súlyos ellentmondás áll fenn az érintett intézmények, különösen az MTV nemzeti-közszolgálati kötelezettségei, másfelől a működtetéshez fűződő gazdasági érdekek között. Emiatt az MTV műsor-politikai engedményekre is kényszerül, újabban például az m1 főműsoridejében nagy hangsúllyal jelentek meg az úgynevezett könnyű szórakoztatás műfajai. (A kereskedelmi televíziós programokkal kapcsolatos kritika tehát részben az MTV-t is érinti.)A közszolgálatiság és működtethetőség ellentmondása aligha oldható föl a kétharmados médiatörvény jelentős átalakítása nélkül, amire egyelőre nem sok esély mutatkozik. Az MTV-nek tehát – legalább egy ideig – a jelenlegi törvényi keretek szabta feltételek közepette, pontosabban ellenére kellene talpon maradnia. Közvetlen anyagi erőforrásai e „bűvészmutatványhoz” elégtelennek tűnnek, azonban műsorfolyama versenyelőnyeinek tudatosabb kiaknázása talán kitörési pontot jelenthet számára.Íme néhány versenyelőny – a teljesség igénye nélkül. Mindenekelőtt az, hogy az MTV műsorkínálata és célközönsége jóval szélesebb skálájú, mint a kereskedelmi programoké. Gondoljunk csupán a különböző társadalmi (vallási, nemzeti-etnikai kisebbségi, fogyatékos, ifjúsági, foglalkozási, életkori stb.) alcsoportoknak szóló műsoraira. Képernyőjén a magyar és általában az európai kultúra számszerűsíthetően is hangsúlyosabban jelenik meg, programjaiban jóval kevesebb az erőszak, ezzel is összefüggésben pedig a gyermekek személyiségfejlődésére nézve immár bizonyítottan károsnak tekinthető műsor. Hírszolgáltatása mérvadóbb, képernyős munkatársai szebben és helyesebben beszélik az anyanyelvet. Végül a műélvezetet alapvetően befolyásoló szempont, hogy műsorszámait nem szakítják meg reklámokkal.Egy kulcsterület, a hírszolgáltatás néhány jellemző adata kellően alátámasztja a versenyelőny meglétét. Mivel a közszolgálati és a kereskedelmi csatornák hírműsorai iránt támasztott törvényi kötelezettségek azonosak, e műsortípus tanulmányozása különösen célszerű. Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a közelmúltban egy független szakértő céggel végeztette el az MTV 1 és a tv2 főműsoridős híradói-nak összehasonlító vizsgálatát. A kutatás három véletlenszerűen kiválasztott hét összes főműsoridős híradóját ölelte fel 1999 novemberében és decemberében, valamint 2000 januárjában.A legfontosabb eredmények a következők. A vizsgált időszakban az MTV 1 híradója közel húsz százalékkal több híregységet tartalmazott, tehát több eseményről számolt be. Ugyanakkor a nézőket óhatatlanul befolyásoló, „terelő” műsorvezetői szövegek időaránya és a headline-ok számaránya a kereskedelmi csatorna hírműsorában volt magasabb, tehát az adatok szerint a tv2 híradóiban erőteljesebb volt a nézők befolyásolásának szándéka, mint az MTV 1-en.A vizsgált időszakban az MTV 1 híradóinak témastruktúrája kiegyensúlyozottabb volt, abban a médiatörvény által külön is kiemelt témák (művelődés, családok, hátrányos helyzetűek, fogyatékosok, nemzeti és etnikai kisebbségek stb.) nagyobb, a katasztrófatematikába sorolható híregységek pedig kisebb arányban jelentek meg. A katasztrófatematikába sorolódott minden, jellemzően emberi szenvedésről, embereknek okozott kárról szóló hír – például a háborúk, természeti csapások, terrorcselekmények, bűnügyi esetek stb. E kategória kiemelését indokolja, hogy lélektani kutatások szerint a negatív üzenetek túlsúlya torzíthatja és tévessé teheti a befogadó által a világról alkotott képet, ami szorongásos zavarokhoz, illetve a tanult tehetetlenségnek nevezett lelki jelenségen keresztül depresszióhoz vezethet. Persze e tényből nem vonható le olyan következtetés, hogy el kellene hallgatni a valóság negatív kicsengésű tényeit, de mentálhigiénés szempontból távolról sem mindegy, hogy azok milyen teret kapnak a hírszolgáltatás egészében. Az MTV 1 híradója is sok katasztrófáról számolt be, tehát azokat nem rejtette véka alá, de az ilyen hírekre fordított adásidő ésszerű kereteken belül maradt.A vizsgálat további fontos tapasztalata, hogy bár mindkét hírműsorban a „negatív” tartalmú híregységek voltak többségben, az MTV 1 híradója e tekintetben is kiegyensúlyozottabbnak bizonyult, mivel a vizsgált időszakban a kereskedelmi csatorna hírműsorában alig fordult elő „pozitív” tartalmú híregység. Természetesen az adott hírek „negatív” és „pozitív” kategóriába történő besorolásakor nagy a szubjektivitásból fakadó torzítás lehetősége, ezért a vizsgálat során a nem egyértelmű, kétes eseteket a kutatók nem vették figyelembe. Megjegyzendő még, hogy a katasztrófatematika és a negatív hírek halmazai nem feltétlenül esnek egybe. Például egy űrszonda meghibásodása negatív hír, de nem katasztrófa, másfelől pedig egy bűnöző lefülelése kriminális eseménnyel kapcsolatos, de pozitív üzenetet hordoz.A hírszolgáltatás talán legtöbbet vitatott területe a (párt)politikai kiegyensúlyozottság kérdése. Ezzel kapcsolatban a különböző országok gyakorlata eltérő. Az MTV régóta hangoztatott irányelve az, hogy a kormány, a kormánypártok és az ellenzéki pártok politikusai egyharmad-egyharmad arányban kapjanak teret a hírműsorokban. Tény, hogy az MTV e saját maga állította szabályt sem az előző, sem a mostani kormányzati ciklusban nem érvényesítette maradéktalanul. (Az Antall-kormány időszakának vonatkozó adatait nem ismerjük.) A különböző kutatások egybevágó megállapítása, hogy a politikai szereplőkre fordított interjúidők megoszlását tekintve mind az előző, mind a mostani parlamenti ciklusban a kormányzati oldal – azon belül is főleg a kormány – túlsúlya valósult meg. Úgy tűnik tehát, hogy az aktuális arányok hátterében nem a hírszolgáltatás pártpolitikai vonzalmai, hanem egy meggyökeresedett, természetesen erősen vitatható szerkesztői gyakorlat húzódik meg. E feltevést támasztja alá, hogy a vizsgált időszakban a tv2-ben is érvényesült a kormányoldali túlsúly.Szorosan nem tartozik témánkhoz, de talán érdemes röviden elgondolkozni az eddigi parlamenti választások tanulságán, miszerint a kormányoldal médiabeli túlsúlya ellenére ellenzéki győzelem született. A televíziós szakemberek ezt általában úgy magyarázzák, hogy leértékelik a tömegtájékoztatás választókra gyakorolt hatását. Megítélésünk szerint inkább arról lehet szó, hogy a médiában való kevesebb szereplési lehetőség – paradox módon – elősegítheti azt, hogy a közvélemény idealizálja az ellenzéket, persze csak abban az esetben, ha egyébként mérvadó politikai erőkről van szó. Ha egy parlamenti ellenzéki párt kevesebb alkalmat kap a megnyilatkozásra (például kínos, vagy olyan ügyekben, ahol álláspontja tulajdonképpen nem is tér el lényegesen a többségétől), akkor a polgárok talán jobban hajlanak arra, hogy az adott pártra majdani kormányzati pozícióját illetően „megváltói” szerepet vetítsenek.Grezsa FerencFolytatás a holnapi számban