Speciális profil és helyi tanterv a megoldás

A Magyar Nemzet május 27-i számában jelent meg az a figyelemre méltó elemző tanulmány, amely a magyarországi középiskolák oktatómunkájának eredményességét vizsgálta, főleg a felsőoktatási felvételek tükrében. Bár kétségtelen, hogy a felvételi paraméterek a középiskolákban folyó pedagógiai tevékenység karakterisztikus mutatói lehetnek, azt azonban a tanulmány szerzője is megállapította, hogy „a felvételi vizsgák elsősorban a felkészültséget, a tudást mérik. A középiskoláknak azonban a tantárgyi felkészültségen kívül sok egyéb feladata is van, többek között az egyéni képességek kibontakoztatása, erkölcsi, testi nevelés. (...) Az az iskola, amely a felvételi eredmények tekintetében kiváló, középszerű lehet a nevelés hatékonysága terén, és amelyik eredményesen nevel, nem feltétlenül mutat fel sikeres felvételizőket. Az iskolák összevetése tehát, kizárólag a felvételi eredmények alapján, félrevezető lehet”.Különösen igaz e megállapítás a művészeti szakközépiskolák esetében. Az említett tanulmány adatai szerint a jelzett intézménytípusban végzetteknek csupán egy százaléka nyert felvételt főiskolákra, illetve egyetemekre. Ha az arányt helyesnek fogadjuk el, azt csakis akkor tehetjük, ha feltételezzük, hogy az említett statisztikai elemzés csupán a szakirányú továbbtanulást vette figyelembe. A mutató azonban így is megdöbbentő, s ha esetleges sajtóhibával állunk szemben, s a valós arány tíz százalék lenne, akkor is megkérdőjelezhető ezen intézményekben a szakképzés hatékonysága. E felületes értékelés vulgár következtetése mögött azonban jóval összetettebb nevelési–oktatási–képzési folyamat húzódik, amely az intézmények továbbtanulási, felvételi mutatóival is szerves összefüggésben áll.Az ilyen középiskolák az úgynevezett párhuzamos képzés szerkezeti rendszerében oktatnak, vagyis a szakmai-művészeti képzéshez járul az általános műveltséget biztosító tantárgyak blokkja. Ha az iskolatípus a tudatos és speciális személyiségnevelést állítja feladatai középpontjába, akkor egy sajátos kettős feladatrendszernek kell eleget tennie: a művészeti képzés a maga egyéni – és csak járulékosan, illetve töredékesen csoportos – személyes oktatás keretei között az egyéni emberi minőség összetevőire épít, azokat teljes mértékig figyelembe veszi, az általános műveltséget megalapozó képzés viszont az iskola standartizált átlagaival, értékeivel operál. Bizonyos szempontból erre predesztinált is, hiszen – középiskola lévén – növendékeit el kell juttatnia az érettségi vizsga követelményeinek teljesítéséig.Ugyanakkor köztudott, hogy a művészeti szakközépiskolák, közülük is kiemelten a zeneművészetiek, sokkal inkább a felsőfokú tanulmányokra készítenek fel, mint az érettségi utáni elhelyezkedésre: a zenetanári vagy előadó-művészi pályához ma már egyértelműen elengedhetetlen a felsőfokú végzettség. Sőt ha netán nőne a továbbtanulási százalék, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ideális esetben csak a legkitűnőbb, legtehetségesebb növendékek lépnének az előadó-művészi pályára. Hiszen nincs elszomorítóbb annál, amikor a „pálya szélén” kell végigmuzsikálni egy életet. Ám a másik oldalról tekintve joggal tehető fel a kérdés: mi lesz a maradék – a közölt statisztika alapján – 99 százalékával? Hiszen a 14-15 éves korban letett sikeres felvételi még nem minden esetben jelent maradandó alkalmasságot, a zenei tehetség nehezen megítélhető (gondoljunk arra, hogy hány későbbi kiváló művészt utasítottak már el a felvételi vizsgákon), s törékeny is. A kezdeti fellendülés akár egészségi, akár más okból kifulladhat, s nincs roszszabb annál, mint amikor egy 17–18 éves konzervatóriumi növendék csupán azt tudja, hogy zenész nem lehet, de hogy mihez kezdjen, arról fogalma sincsen.Számolni kell tehát azzal a ténnyel, hogy a zeneművészeti szakközépiskolába még a legnagyobb gondosságal felvett növendékek között is lesznek olyanok, akik később nem a zenei pálya mellett döntenek. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az intézmény számukra ne jelentsen „zsákutcát”, hiszen a felsőfokú tanulmányokhoz – különösen akkor, ha jó fejű, szorgalmas diákról van szó – nekik is joguk van. Ennek egyetlen megoldási lehetősége, ha a szakközépiskola a zenei képzés mellett nagy hangsúlyt helyez a minél magasabb szintű és sokoldalú közismereti oktatásra, hogy a 11–12. évfolyamon még lehetőség legyen pályakorrekcióra. Emellett a korrekcióhoz olyan alternatívákat célszerű biztosítani, amelyek a korábbi zenei tanulmányokra is építenek, hogy a rengeteg, gyakorlással eltöltött óra lehetőleg ne vesszen kárba. Ezt a célkitűzést próbáljuk megvalósítani a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában, megteremtve a zenei és a megfelelő szintű közismereti oktatás közötti kölcsönhatást. Ezt pedig egy speciális profil realizálását biztosító pedagógiai program, illetve helyi tanterv alapján valósítjuk meg. A speciális profil két sajátosságon keresztül érvényesül:1. az ismeretanyag profilorientált, ám az egységesen és központilag szabályozott érettségi vizsgakövetelmények megfelelő struktúráján keresztül;2. ugyanakkor az ismeretanyagban értelemszerűen helyet kapnak új, nem hagyományos értelemben vett stúdiumok. Így oktatjuk a zenei tanulmányokra (is) épülő alternatívaként a hangtechnikát és a zenei újságírást.A Liszt Ferenc Zeneakadémia mellett több növendékünk került többek között az ELTE Tanárképző Főiskolájára és vidéki főiskolák ének-zene szakára, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola villamosmérnöki szakára, a tanító-, óvónőképző főiskolákra. (Már ezek a tények is megkérdőjelezik a felvételi statisztikák egy szempontú vizsgálati mutatóit.) Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évben érettségizett növendékeink továbbtanulási aránya körülbelül nyolcvanszázalékos volt.Továbbtanulási statisztikánkat évről évre mi is figyeljük. Célunk azonban nem az, hogy lehetőleg valamennyi növendékünket zenei irányba kényszerítsük, hanem hogy az érettségit követően ki-ki lehetőleg az érdeklődési körének, alkalmasságának és elhivatottságának legmegfelelőbb irányban képezhesse magát tovább.A szerző a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese