Pinocchio-orr vagy képzetlenkedés?

Fatima vibráló egyéniségű, élénk szemű, okos nő volt. A casablancai egyetem professzora, összehasonlító irodalmat tanít, lapot szerkeszt, könyveket ír irodalomról és nők helyzetéről, sőt amióta Marokkóban, az új király trónra kerülésével nagyobb a szabadság, még protestál is az elvált nők még szélesebb körű jogaiért, nőklubot vezet és konferenciákat tart. Jómagam is egy konferencián találkoztam vele, néhány héttel ezelőtt, Párizsban; ahol mozlim és arab (a kettő többnyire egybeesik, de nem ugyanaz!) nők helyzetéről volt szó.Algériai, marokkói, perzsa, kuvaiti hölgyek és urak vettek részt ezen az eszmecserén, de jöttek résztvevők Londonból is, hozzászólt szaúdi asszony, Párizsban élő algériai imám, s beszélt a Korán jelentőségéről és értelmezéseiről egy francia szociológus is. Aki egyébként történetesen arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlám történelme a nők számára, mondhatnánk, teljes, de mindenképpen sokkal-sokkal több függetlenséget ad, mint amennyit mostanság nem egy országban rájuk akar(ná)nak kényszeríteni az új undokok. Isten ugyanis, a mozlim hit szerint, egyenlőnek teremtett férfit és nőt, s nem a Korán, csupán a saria mai alkalmazói próbálják megalázni és szolgaszerepbe kényszeríteni a gyöngébbnek vélt nemet.De hát ezt sokan tudják – akik tudni akarják. Akik nem csupán azt kívánják látni, hogy milyen a világ a felszínén, hanem azt is, ami mögötte van. Vagyis a valót.Az egész arról jut eszembe, hogy megint filmet, riportfilmet látok peregni. Megint az egyik magyar kereskedelmi televízióban (Frei Tamás: A Riporter, RTL Klub március 26. – a szerk.). Benne krumpliorrú amerikai nőt, amint saját könyvét népszerűsítendő arról beszél, hogy egy titokzatos, nevenincs szaúdi apa állítólag zsákba rakta leányát, és belefojtotta az úszómedencébe, az ott állók tapsviharától övezve; megszólal a riporter is, akinek meg Pinocchio-orra nő(het) hamarost a sok füllentéstől, ő pedig arról fecseg, hogy szintén titokzatos és szintén nevenincs szaúdi herceg állítólag azért fojtotta leányát vízbe, mert az ifjú hölgy nem volt házas, és a csador alól ránézett egy férfira, továbbá másik, ugyancsak nevenincs szaúdi pedig a feleségét falazta be s „azóta is így tartja”... Aztán jön még történet magyar leány sikertelen házasságáról egy történetesen kuvaiti lókötővel, majd konklúzió csapdákról, arab módra, mert hát – búgja a riporter – ilyen világ ez. Nem ilyen. Csak és kizárólag akkor, ha ilyennek akarná mutatni valaki. Szándékosan. Butaságból vagy valami más okból. Mert az arab és a mozlim világ bizony sokszínű. Mondhatnám: ahány ország, annyiféle. És annyiféle benne a nők helyzete is.Kétségtelen, hogy Szaúd-Arábia példája az arab és a mozlim világban szinte egyedülálló. S minden bizonnyal nem is a legszebb, nem is a követésre érdemes. A sivatagi királyság nem maga a vegytiszta demokrácia (még az arab–mozlim világban sem), sőt nem az emberi jogok különösebb tiszteletben tartásával tűnik ki. A zsarnoki szaúdi rendszert azonban – hogy, hogy nem – nem ítélik el emberjogi szervezetek, s a mai rezsim fennmaradását, változatlanságát maga az Egyesült Államok szavatolja. Mindazonáltal ebben a mind a mai napig férfiak uralta társadalomban több mint húsz éve működnek például – női bankok. Ilyen, nők irányítása alatt álló s nők pénzügyeivel foglalatoskodó bankból egyedül Dzsiddában négy van. Többek között például hiteleket folyósít vállalkozó kedvű hölgyeknek. A szaúdi nők ugyanis butikokat, szabóságokat, fodrászatokat, vendéglőket, sőt, kis gyárakat is üzemeltetnek. Egyetemre járnak, számítógépekkel bíbelődnek, egyszóval – pinocchiós mesketékkel ellentétben – nem csak „fekete kísértetekként léteznek”.Mint ahogyan másutt sem az arab és mozlim világban. Példák garmadáját citálhatnám. Az Iráni Iszlám Köztársaságban például az állam alelnöke egy Amerikában végzett orvosnő: Maszumeh Ebtekar (aki egyébként az 1979-ben, a teheráni amerikai nagykövetségen túszokat ejtő diákok szóvivője volt), Tunéziában a foglalkoztatáspolitikával és szakképzéssel foglalkozó miniszteri tárcát, Faiza Kéfi személyében szintén hölgy irányítja; a szintén tunéziai Mufida Tlatli és az iráni Szamira Makmalbaf neve lassanként már nem csak a mozirajongóknak cseng ismerősen: mindkét fiatal nő neves filmrendező.S ha már film, akkor adalék e területről, talán nem is annyira zárójelben: Vivian Sobchak, a kaliforniai egyetem, az UCLA filmiskolájának professzornője éppen a minap panaszkodott a Washington Post hasábjain arról, hogy az amerikai filmiparban manapság rosszabb a nők megítélése és helyzete, mint valaha. Kettős megkülönböztetés sújtja őket – mennydörög Sobchak –, mert egyrészt szinte kizárólag a női alávetettséget érzékeltető szerepeket kapnak, eljátszhatnak barátnőt, szeretőt vagy feleséget – vagyis olyan szerepeket, melyekben alakjuk, testük, női vonzerejük számít inkább –, másrészt pedig, ha már nem oly hamvasan fiatalok, hát dobják őket, még e szerepekből is... No mármost: következik-e ebből, hogy az amerikai (és európai) filmipar csakis ilyen szerepekre és általában is csakis erre kárhoztatja a nőket? S tágabb értelemben: az amerikai és európai társadalmakban a nőknek csupán „ennyi jut”?! Ha egy félresikerült házasság felfújt semmitmondása vagy nevenincs s ellenőrizhetetlen (ál)hercegek (ál)történetecskéinek horrorja nyomán kimondható az a mafla általánosítás az arab világról, hogy lám, „ilyen világ ez”, akkor az is kimondható, hogy például az Aum-szekta a japán lelkiséget reprezentálja, avagy a megdöbbentő tény, miszerint Izraelben nem köthető (vallásilag) vegyes házasság, vagy Cohen nevű (azaz kohanita) ember nem kötheti életét elvált embertársához, egyúttal és általában is azt jelenti, hogy Izraelben mindegyszerűen középkori, brutális világ uralkodik?Miért, hogy mindig és minden csak az arab világ és a mozlim erkölcs „nyakába” varratik? Miért, hogy az emberi esendőség egyedi esetei csak akkor általánosíttatnak, ha azok az arab s a mozlim világban esnek meg? Szent igaz, hogy az afganisztáni tálibok ma már sok undorító dolgot művelnek, s teszik ezt az iszlám nevében. De vajon a modern kori totalitarizmusok, a nácizmus és a kommunizmus, ez utóbbi a maga sztálinista és maoista változatával vajon nem a rend vagy éppenséggel az emberiesség nevében lépett fel? S vajon a tálibok nem a totalitarizmussal rokoníthatók? És az iszlámhoz semmi közük?Ráadásul ezekre az általánosításokra okot-ürügyet adó egyedi esetek gyakorta a valóság próbáját sem állják ki. Újságírás címén képzetlenkedők vagy – akár tudtukon kívül is – érdekcsoportokat szolgálók cinikus megnyilvánulásai öntik el a tömegtájékoztatás tartalmilag-minőségileg ugyan rosszabbik, de arányaiban nem elhanyagolható részét. Képzetlenség, tudatlanság, előítéletesség vircsaftol.G. F. jut eszembe, a feledhetetlen emlékű filozófus, a Filozófiai Intézet néhai igazgatóhelyettese. Briliáns képességű, imponáló tudású férfi volt, a kádári időkben meglepően széles körű, alapos tudással és tisztességgel. Ő szokta volt türelmetlenül kérdezgetni a butáktól: átvette már? Nem is kérdés volt ez, inkább felszólítás: tessék átvenni! Azaz ismerd meg, sajátítsd el, tanuld meg, mert vannak ismeretek, amelyeknek tudása nélkül csak ostoba az emberfia.Szóval, vegyük át. Különben is: ismétlés a tudás anyja. Tehát:Illenék nem megtagadnunk egy rendkívül fejlett, a világ egészének rendkívül sokat adó civilizáció erényeit. Illenék ismernünk s tisztelnünk, ha úgy tetszik, „másságát”. Erejét, hatalmát, kisugárzását. A többi között azt például, hogy már a Hidzsáz északi részének arabjai – Rómával, majd Bizánccal is kapcsolatban állva – csodás templomokat tudtak emelni (nevezetesen Marcus Aurelius és Lucius Verus tiszteletére). Vagy azt, hogy – még a preiszlám korban – Nazsrán oázisa fontos ipari központ volt, luxusszövetekkel foglalatoskodtak arrafelé, Medina pedig akkoriban jelentős mezőgazdasági településként vált ismertté, ahol pogány arabok, zsidók és kicsiny keresztény kisebbség élt együtt, nagy-nagy türelemben. S illenék emlékeznünk arra is, hogy amikor példának okáért Európa még a „sötét középkort” élte, akkor a világ már muzulmán vallású arab részében a diákok görög filozófusokat és tudósokat fordítottak, arab matematikusok és csillagászok, irodalmárok és filozófusok tanítgattak később ismertté vált európai szellemeket. Harun al-Rasid, a kalifa, Bagdadban görög klasszikusokat fordíttatott. S ugye, Avicenna neve is ismerős?A történelmet nem illik hát elfeledni. Akkor sem, ha másik kultúrköré. Ítéljük el benne a méltatlant, a törvényt, emberi jogot és humanizmust sértőt, de „vegyük át”! Azaz ismerjük meg és tanuljuk meg tisztelni ebben a másik kultúrában azt, ami tiszteletre méltó.Mert ha nem, akkor könnyen válhatunk mafla általánosítások áldozataivá. Vagy akár elkövetőivé is. És akkor csúnya Pinocchio-orrunk nőhet.