Lassan formálódik az orosz pártrendszer

„Az orosz pártrendszer letisztulásához, a politikai spektrum klasszikus, várhatóan hárompólusú strukturalizálódásához még több ciklusnak kell eltelnie” – nyilatkozta az orosz központi választási bizottság elnöke, Alekszandr Vesnyakov, aki elmondása szerint a magyar párttörvény tanulmányozása után hasznosítható tapasztalatokkal utazott el Budapestről.Oroszországban éppen most folyik a párttörvény vitája. Alaposabban megismerkedve a magyar választási rendszerrel és a pártok működésének kereteivel, milyen hasznosítható tapasztalatokkal tér haza? Követendő lehet-e e téren Moszkvának a magyar modell?– Elsősorban a pártok működésének szabályozása lehet nekünk tanulságos, hiszen ez még előttünk áll. Követendőnek és nagyon jó megközelítésnek tartom, hogy az állam jelentős részt vállaljon a pártok finanszírozásában, csökkentve ezzel a szponzorok sokszor igencsak kifogásolható befolyását. Nálunk ez most nagyon aktuális kérdés, hiszen éppen arról folyik a vita, hogy kell-e az államnak finanszíroznia a pártokat. A legtöbb érintett egyelőre ez ellen lép fel, mert úgy gondolja, hogy az állam ehhez gyenge, így kevesebb pénz jutna nekik.– Oroszország nem arról híres, hogy az állam, a hatalom különösebb távolságot tartana a politikai erőktől. Így kissé meglepődnék, ha a pártok jelentős része most a várhatóan kevesebb pénzen kívül más okok miatt is el akarna szakadni a központtól. Nézzük csak az utóbbi tíz évet, s látjuk, hogy a hatalom mindvégig rátelepedett a politikára, ügyeletes pártjai, de mások is – ha vinni akarták valamire – túlságosan közel kerültek a Kremlhez. Mikor várható e téren változás?– Ennek egyelőre mentális, a hagyományokban gyökerező akadályai vannak, így ehhez tényleg idő kell. Ennek ellenére nem tagadhatjuk, hogy az uralkodó pártoknak voltak és vannak alternatívái, a közéletből nem hiányzik az ellenzék.– Ha azonban az 1995-ös és az 1999-es parlamenti választásokat nézzük, akkor a Kremlhez közel álló, meglehetősen furcsa körülmények között feltűnő tömörülésekkel, az Otthonunk, Oroszországgal vagy a Jegyinsztvóval szemben – utóbbi esetben Luzskovék ügyes semlegesítésével – csupán a kommunisták jelentették az alternatívát, ezzel a látszatnál is jobban leegyszerűsítve a választás lehetőségét. Ráadásul mind a parlamenti, mind pedig az elnökválasztásoknál a szinte mindent eldöntő finanszírozásban és sajtóirányításban kulcsszerephez jutottak az oligarchák. Természetesnek tartja ezt?– Mindez azért történhetett meg, mert hiányzott a rendes szabályozás. Mára megerősödött az igény a viszonyok tisztázására, s ez stabilizáló lehet. Hozzátenném, hogy ma még abnormális a formációk magas száma is. Kétszázról húsz-harmincra kell szűkülnie a palettának, s ezért az elfogadás előtt álló törvény is egyesülésre ösztönöz. A programok alapján ez természetes is lenne, hiszen csak a vezetők személyes ambíciói akadályozzák az egyszerűsödést. Pedig ha reálisan uralni akarják az országot, akkor ez a lépés elkerülhetetlen. Most lehet mosolyogni a Jegyinsztvo és az Otyecsesztvo egyesülésén, de be kell látni, ez is a stabilizálódás felé tett lépés.– A legutóbbi választás két kérlelhetetlen ellenfelének összeolvadása első pillantásra semmiképpen nem a pártrendszer megszilárdulása felé mutat, inkább a rossz hagyományok, az ellenzék politológiai értelemben ügyes megszüntetésének folytatását jelenti. Nem tartja ezt a választók becsapásának?– Tisztségemnél fogva tartózkodom a politikai értékelésektől, ugyanakkor tisztázásul felhívnám a figyelmet arra, hogy valójában mindkét erő a hatalmon lévők érdekeit képviselte, az ennek megfelelő világlátással, s csupán vezetőik, az őket irányító csoportok ambíciói állították szembe őket egymással. S ma, amikor ezek a személyes motivációk összeomlottak, elvesztették értelmüket, nincs akadálya az egyesülésnek sem. Persze ez a lépés a választóknak nem igazán érthető, de még messze a következő szavazás. Én mindenesetre nem osztom azok véleményét, akik szerint ez a folyamat eleve természetellenes.– Tény, ha nem is teljesen spontán módon, azért már kirajzolódnak a pártrendszer fő irányvonalai...– Mint a legtöbb államban, nálunk is három irány látszik. A centrista a Jegyinsztvóval és az Otyecsesztvóval, a baloldali a kommunistákkal és egy esetlegesen ebből leváló, Szeleznyov házelnök körül formálódó új erővel, valamint a jobboldal, ahová jelenleg a Jobboldali Erők Szövetsége és a Jabloko sorolható. (Utóbbit feltehetőleg polgári volta sodorja ide, ám klasszikus értelemben nem jobboldali, hanem szociálliberális alakulat – a szerk.)– Az eddigiekből is kiderült, hogy a demokratikus átalakulás minőségét jelző pártrendszer Oroszországban egyelőre gyenge lábakon áll, a politikai pártok túlnyomó többsége inkább csak formálisan létezik. Milyennek ítéli a politikai viták kultúráját?– Hiányoznak a demokratikus hagyományok a politikai párbeszédben is. S ha nincsenek igazi tradíciók, akkor meg kell alapozni őket. A legfontosabb, hogy a viszonyokat törvénnyel kell szabályozni. Az átmeneti időszakban sok a mocsok, a hab, amire nincs szükség, a rendszernek azonban ki kell forrnia magát, mint a bornak.– Ha már a habot említette, akkor hadd jegyezzem meg, hogy eddig mindegyik választásnál – legutóbb Putyin első körös győzelmekor is – felmerült a sajtóban a szavazathamisítás vádja. Ön mit szól ehhez?– A rendszer jól működik, a manipuláció kizárt. Ha nem ilyen lenne, akkor az éppen vesztes fél bíróság előtt támadta volna meg az eredményeket, de egyik esetben sem tették. Legutóbb a kommunisták is csak beszéltek erről, anélkül, hogy komoly bizonyítékot felmutattak volna.– A minap 94 százalékos többséggel Kemerovóban kormányzóvá újraválasztott kommunista Aman Tulejev huncutul kacsintva úgy nyilatkozott a televízióban, hogy az utóbbi hónapok hasonló választásaiból okulva ezúttal direkt ügyelt a törvényességre. Az oroszországi választások szabad minősítését egy pillanatig sem vitatnám, Tulejev kijelentése azonban korántsem véletlen, a legutóbbi kormányzóválasztásokat ugyanis több visszásság is jellemezte. Így például Kurszkban Ruckoj esetében, majd legutóbb Tulában is botrányt kavartak a viszszalépések, visszaléptetések. Mit tud tenni az ilyen, eredményt befolyásoló „technikák” ellen a választási bizottság?– Például azt, hogy morális és etikus szempontú vizsgálat alapján eltünteti a törvény joghézagait. Így például felmerül, hogy csak akkor lehessen ilyen esetben elismerni az eredményt, ha a választásra jogosultak fele leadta szavazatát. Tulejev kijelentését egyébként úgy is fel lehet fogni, hogy a választásokon mindinkább érvényesül a törvényesség, és ez alól ő sem bújhatott ki, ami haladás.– Lehet, de azt hiszem, Tulejev inkább a Kreml beavatkozásaira utalt...– Lehet, de tény, hogy a Kreml semmit nem tett. Egyébként meg nem a Kremlre vagy a Jóistenre, hanem a törvényre kell figyelni.– Ezzel, azt hiszem, egyetérthetünk, ezért hadd vessem fel, hogy a belügyminisztérium egyik 1995-ös jelentése alapján a parlament 450 tagjából 84 érintett volt valamilyen bűnügyben. Legutóbb is bejutottak a dumába a mentelmi jog reményében olyan képviselők, akikkel szemben korábban elfogatási parancsot adtak ki, mint Borisz Berezovszkij vagy Joszip Kobzon, aki jó ideje nem kap amerikai vízumot. Mit tesznek azért, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni az ilyen kísérletekkel szemben?– Megjegyzem, amit felvetett, az azért nem csupán orosz probléma.– Valóban, az arányok azonban mellbevágóak...– A választó tisztánlátását segíti, hogy immár a jelöltek feleségeinek is vagyonbevallást kell tenniük.– El is csodálkozunk a sok autó és lakás nélküli képviselőn! Igaz, nem csak Oroszországban...– Persze mi is tudjuk, hogy ezeket sokan a rokonokra íratják, de az már a választó érettségén múlik, hogy egy ilyen bevallás után hisz-e a jelöltnek. Ez a kérdés egyik fele. A másik, hogy a politikai pártoknak a jelenleginél nagyobb szerepet kell játszaniuk a kampányban, s akkor viselik a felelősséget is a jelöltjeikért. Emlékeztetnék arra, hogy a Zsirinovszkij vezette LDPR listájáról hány kandidálót zártunk ki! Az is tény, hogy egyre több úgynevezett hivatásos politikus ül a dumában is, és egyre kevesebben veszik meg a helyüket. A tisztulást illetően egyébként már csak azért is optimista vagyok, mert a fiatal demokráciáknak erre eleve több az esélyük a megállapodottaknál. Utóbbiakat ugyanis kielégíti a pénzvilág és a politika összefonódása, míg mi éppen ez ellen harcolunk.– Valóban, a megerősödött demokráciák problémáira azonban térjünk vissza tizenöt-húsz év múlva!