Lehet-e nagykoalíció 2002-ben?

A címben megfogalmazott kérdés úgy hat a baloldal és a jobboldal pártjainak tagjaira és vezetőire, mint a tömjénfüst az ördögre.Pedig e kérdés feltevése politikailag egyáltalán nem irreális. Sőt: közös nemzeti érdekeink szempontjából nem is közömbös. De azért teljesen érthető, hogy a 2002-es választások előtt egy évvel – balról, jobbról egyaránt – kivétel nélkül mindegyik párt elutasítja e kérdés nyílt felvetését. Érthető, mert ha bármelyik párt vezetése nem tagadná, hogy esetleg ők is mérlegelik a nagykoalíció létrejöttének lehetőségét, akkor saját híveik azonnal szembefordulnának velük. Ennek pedig alapvető oka nem is annyira a pártok között valóban meglévő világnézeti és politikai különbség, hanem inkább a mai magyar politikai közéletben uralkodó mérhetetlen és mértéktelen gyűlölködés, egymás javaslatainak gondolkodás nélküli merev elutasítása és az egymásról alkotott és hirdetett torz, sokszor irreális ellenségkép felerősítése.A szemben álló politikai pártok, csoportosulások – tisztelet a kivételnek – ma tipikusan úgy igyekeznek maguknak minél több hívet (szavazót) szerezni, hogy politikai ellenfeleikről gyűlölettől sziszegve és fújva, kígyót-békát kiabálva „fasisztáznak”, illetve „liberálbolsevikoznak”. Mérgezve ezzel az egész magyar politikai közéletet – amelyben ma már nem szépen ápolt, tulipánoktól, szegfűktől, rózsáktól virító virágoskertek, édes gyümölcseiket kínáló narancsligetek és csivitelő színes énekesmadarak vannak, hanem sivár sivatag tüskés bozótaiban, érdes sziklák között tekergő mérges kígyók, elfajzott, gyilkos afrikai méhrajok, vadul vijjogó ragadozó madarak és politikai hullákra váró, sunyin lapuló hiénák...Mindezek következtében egyre több választásra jogosult állampolgár latolgatja, hogy a közelgő választások napján inkább odahaza marad békés családi otthonában, gondosan magára csukva sok-sok zárral, lánccal ellátott lakása ajtaját és ahol csak van, még a börtönrácsokhoz hasonló folyosóajtókat is – és nem megy el szavazni... De vajon szükségszerű-e, hogy ilyen legyen körülöttünk a politikai közélet?Nem. Egyáltalán nem szükségszerű. Ha a politikai porondon jelen lévő pártok vezetői alaposan tanulmányozzák a legtekintélyesebb közvélemény-kutató intézetek számítógépes szimulációs modellek alkalmazásával készült választási előrejelzéseit 2002-re, akkor komolyan számításba kell venniük, hogy az MSZP és a Fidesz által vezetett két nagy politikai tömb igencsak azonos választási eredményre számíthat. Akkor pedig 2002-ben a választások végeredményei alapján politikai patthelyzet alakulhat ki. Vagyis olyan politikai szituáció, amelyben sem az MSZP, sem a Fidesz nem tudna abszolút többséggel rendelkező, „egynemű” baloldali, illetve jobbközép kormányt alakítani. Ilyen helyzetben két lehetőség között lehet választani: vagy azonnal új választásokat írnak ki (ez esetben három-négy hónapig bénult politikai „interregnum” lenne az országban – ami például az EU-felvételi törekvéseink szempontjából sem lenne kívánatos), vagy pedig a két legnagyobb párt, az MSZP és a Fidesz egy úgynevezett nagykoalíciót, tehát közös bal- és jobbközép nemzeti kormányt hoz létre, feltehetőleg a relatív választási győzelmet elérő párt miniszterelnök-jelöltjével az élen. Dehát miért is lenne ez olyan „tragédia”, mint ahogyan ma az érintett pártok ezt hirdetik? Mielőtt röviden leírnám erről a véleményemet, néhány mondat erejéig konkrétan is vizsgáljuk meg, hogy miért és hogyan nézne ki az a politikai patthelyzet, amely kényszerítően indokolná egy nagykoalíció létrehozását.Bár Magyarországon ma még nincs kétpártrendszer, de vitathatatlanul van két legjobban támogatott párt; ezek – tetszik vagy nem tetszik a kisebb támogatottságú pártoknak – maguk köré (vagy inkább: maguk mögé) vonzzák a kisebb pártokat. A különböző előrejelzések szerint ma, egy évvel a választások előtt a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy 2002-ben a parlamentbe három párt: az MSZP, a Fidesz és a MIÉP kerülhet be. Esetleg bejuthat még az ötszázalékos küszöböt súrolva az MDF és az SZDSZ is. (Az külön „misét” is megérne, hogy vajon a két nagy „rendszerváltó” pártot az utóbbi évek során miért büntették – büntetik – enynyire a választópolgárok.) Tehát ha sem az MSZP, sem a Fidesz nem ér el abszolút többséget, és mellettük a MIÉP kerülne be a parlamentbe, akkor állna elő elsősorban az a bizonyos „politikai patthelyzet”. Ugyanis véleményem szerint – szemben a baloldalon terjedő véleményekkel – annak szinte semmi politikai realitása nincs, hogy a Fidesz kormánykoalícióra lépjen a MIÉP-pel. A Fidesz nemzeti liberális konzervatív párt, a nemzetközi tőkés globalizációhoz kapcsolódik pragmatikus politikai stratégiája. Ez pedig egyszerűen nem egyeztethető össze a MIÉP merev, radikális jobboldali, raszszista, nacionalista, kirekesztő jellegű ideológiai és politikai nézeteivel. Ráadásul az európai uniós belépési szándékot képviselő Fidesz vezetése teljesen tisztában van azzal, hogy európai viszonylatban milyen külpolitikai (ennek hatására pedig milyen súlyosan negatív gazdaságpolitikai) következményekkel járna a MIÉP-pel való koalíciója. (Ne feledjük: Magyarország – szemben Ausztriával – még nem tagja az EU-nak, csak az szeretne lenni...)Tehát a lehetőségek között szereplő politikai patthelyzetben – az új választások kiírásán kívül – aligha lenne más reális politikai lehetősége az MSZP-nek és a Fidesznek, mint egy nagykoalíció létrehozása, amelynek természetesen – ha bekerül a parlamentbe – feltehetőleg tagja lenne a ma vitathatatlanul legnépszerűbb magyar politikus, Dávid Ibolya vezette MDF is. (Ugyanez az SZDSZ-szel kapcsolatban már aligha feltételezhető...) Lehetnének-e politikai előnyei egy ilyen kényszerből bekövetkező nagykoalíciónak? Én úgy vélem: igen. Méghozzá elsősorban a civil társadalom aspektusából nézve. Néhányat megemlítenék ezek közül.1. Mindenekelőtt – remélhetőleg – a fentebb említett politikai gyűlöletlégkör megenyhülése. Igaz, ez is elsősorban a politikai kényszer szülte megenyhülés lenne. De mégiscsak enyhülés. Márpedig a pártok „harcaihoz” közvetlenül nem kötődő magyar átlagállampolgár – ki mikor születve – történelmünk legutóbbi 70-60-50-20-10 évében éppen elég gyilkos gyűlölettől torz politikai vihart élt át (már aki átélte...) ahhoz, hogy ennek a gyűlöletlégkörnek minden árnyalatától, elemétől irtózzon, undorodjék. (Nem véletlen, hogy napjainkban is azok a pártpolitikusok a népszerűbbek – mint például Dávid Ibolya, Kovács László, Pokorni Zoltán, Szili Katalin –, akik szerepléseik során higgadt, nyugodt, érvelő, toleráns, vagyis mondhatni: elegáns stílust használnak.) Egy nagykoalíció tehát lehetőséget nyújtana – akár kényszerítően is – a békésebb, a kompromisszumokat tudatosabban kereső politikai toleranciára.2. A politikai légkör enyhüléséhez is kapcsolódva, de közvetlenül a nagykoalíció adta parlamenti arányokból következően megoldódna a rendszerváltozás óta funkcionáló eddigi kormányoknak oly sok fejtörést, nehézséget okozó kétharmados törvények kérdése is. (Természetesen az Alkotmánybíróság vagy éppen a gyakrabban alkalmazható népszavazások kontrollja mellett.)3. Csökkenne az egymással viaskodó pártok politikai-közéleti szerepe, ennek túlsúlya, jelentősége. (Miközben a pártoktól független civil szféra szerepe a társadalmi élet konkrét ügyeinek szakmapolitikai megoldásában valószínűleg növekedhetne!)4. A nagykoalíciót gyakorló, a kormányban részt vevő pártok az államigazgatás kulcspozícióiba, a minisztériumok és a főhatóságok élére feltételezhetően a legjobb, legelismertebb szakembereket jelölnék, akiknek kiválasztásában nem az egyik vagy másik párthoz való közvetlen kötődés, párttagság lenne az elsődleges szempont. Ez is jelentősen segíthetné a politikai szféra eddigiekhez képest jobb elfogadottságát, tekintélyét.5. Végezetül megemlíteném – gondolom, nem lebecsülendő szempontként –, hogy a magyar politikai baloldal és jobboldal nagykoalícióra lépő pártjai közösen vezethetnék be hazánkat az Európai Unióba.Lehetséges, hogy túlzottan rózsaszínű képet festettem egy esetleges nagykoalícióról. De most, a választási kampány kezdetén csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az egymással választási küzdelmet vívó pártok tagjai, vezetői gondoljanak a nagykoalíció eshetőségére is, amikor politikai kampányukat folytatják, és ne terheljék meg előre gyűlölködéssel az egymáshoz fűződő politikai viszonyukat, kapcsolataikat. Ez akkor is hasznosnak bizonyulhat, ha akár az MSZP, akár a Fidesz abszolút győzelmet arat, és politikailag „egynemű” koalíciós kormányt hozhat létre.A szerző a Civil Parlament elnökségi tagja