Részjegy és üzletrész

Nehéz idők járnak ma a szövetkezetekre Magyarországon. A szövetkezeti tagra vagy vezetőre pedig még nehezebbek. Nemcsak az Alkotmánybíróság április 11-i határozata óta, hanem 1992 óta folyamatosan. A rendszerváltás egyik alapvető és máig vitatott kérdése, hogy mi legyen a szövetkezetekkel, és milyen legyen a hazai piacgazdaságban működő szövetkezet? Heves politikai és gazdasági viták kereszttüzében élnek a ma működő szövetkezetek, és nem tesz jót napi munkájuknak a létalapjukat állandóan megkérdőjelező, kifejezetten kétkedő légkör.Pedig a szövetkezet a világ nyugati felén elfogadott és széles körben használt gazdasági alakulat. Statisztikák bizonyítják, hogy milyen nagy számban vannak szövetkezetek az Európai Unióban vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Azt is igen kevesen tudják, hogy több amerikai állampolgárnak van szövetkezeti részjegytulajdona, mint részvénye. Miért ez a tartós ellenérzés ezzel a gazdasági formával szemben, és miért okoz a szövetkezet kérdése a mezőgazdaságban ilyen érzelmektől túlfűtött, elkeseredett vitákat?Az a tény sem segíti a törvényalkotókat, hogy összekeveredett a politikai vita a gazdaságival, és egy alapvetően gazdasági jellegű döntést politikai szempontok irányítanak. A gazdálkodó szervezet szervezeti formájával kapcsolatos döntéseknek gazdasági szempontok alapján kell eldőlniük. Az eredményes működést biztosító optimális szervezeti struktúrát üzleti törvényeknek kell meghatározniuk, mert csak ez a mód biztosítja a tulajdonosok vagyonának gyarapítását. Figyelembe kell venni a gazdaságelméleti és a jogi alapokat, valamint a vidéken lakók érdekeit. Azokét, akik a szövetkezetnek tagjai és egyben tulajdonosai is, és az esetleg egyetlen megélhetési lehetőségüket biztosítja.Ha a szövetkezetelméletet tekintjük, ilyen különleges gazdasági szervezet nincs még egy. A szövetkezeti tagok működtetői és egyben tulajdonosai is a szövetkezetnek. Egyszerre vevői és szállítói, munkavállalói és döntéshozói a gazdasági szervezetnek, és az elmélet alapján ez ideálisan demokratikus szervezet. Nemcsak az előbbiek miatt, hanem a szövetkezeti demokrácia híres „egy tag, egy szavazat” elve miatt is. Továbbá ez az a gazdasági szervezet, amely önsegélyező alapon működik. A tagokkal szemben nem realizál profitot, hanem a gazdálkodás során keletkező összes többletet valamilyen formában visszaadja a tagoknak.Erre lehetne azt mondani, hogy ez az ideális szövetkezet, de a mai magyar mezőgazdaságban nem ideális szövetkezetek működnek. Ez igaz is, de figyelembe kell venni a hatályos törvényeket. Mivel az 1992. évi I. törvény megszabta, hogy az akkor működő szövetkezeteknek 1992. december 31-ig át kell alakulniuk, és a piacgazdaságban honos magántulajdon alapján kell újra létrejönniük, azokat a szövetkezeteket, amelyek ezután fennmaradtak és működtek/működnek, már törvény szerinti, „igazi” piacgazdasági kritériumoknak megfelelő szövetkezeteknek kell tekintenünk. Akkor pedig nem helyes a „régi” és „új típusú” megkülönböztetés, mert nincs alapja.A szövetkezeti törvény által létrehozott hibrid tulajdonosi forma (tag, nyugdíjas, külső tulajdonos) valóban magában rejt egy súlyos buktatót: a külső üzletrész-tulajdonos nem rendelkezik a tulajdonhoz fűződő valamennyi joggal, amelyekkel pedig rendelkeznie kellene.1962-től 1991-ig a magyarországi szövetkezeti fejlődés jellegzetességei miatt a tagok nem tudták, mennyi a tulajdonrészük a szövetkezetben, és a tulajdonhoz fűződő valamennyi jogukat sem tudták gyakorolni. Ezek a jogok a tulajdonjogok elmélete mint az intézményi közgazdaságtani elmélet egyik változata szerint a következők: 1. A használat joga – usus –, ezt nem vitatta 1990 előtt sem senki. 2. A jövedelmek megszerzésének és megtartásának joga – usus fructus –, ebben az esetben már a szocialista országok szövetkezeteiben a jövedelmek elosztása nem a szövetkezetek nyugati fejlődésében kialakult módon ment végbe. 3. A tulajdon formájának vagy lényeges tulajdonságának megváltoztatásához fűződő jog – abusus –, ehhez a magyar szövetkezeti tagoknak nem, vagy csak korlátozott mértékben volt joguk. 4. A tulajdonjogok összességének vagy egyes elemeinek átruházási joga, mint az előbbi esetben, vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben működött.A külső tulajdonos rendelkezik az usus, a használat jogával (ha élni kíván vele), de már az usus fructus, a tulajdon gyümölcseinek élvezeti jogával nem, vagy nem mindig. Ha kap osztalékot a tulajdona után, akkor igen, de ha a közgyűlés úgy dönt, hogy nincs osztalék, akkor már nem az övé ez az alapvető jog. Nem rendelkezhet a vagyona alapvető tulajdonságainak megváltoztatása felett sem, és végül eladhatja, ez a joga megvan. A külsőtulajdonos-probléma egy önmagát állandóan újratermelő gond, és valóban jogsértés áll fenn, mert mások döntenek valakinek a magántulajdonáról.Van a szövetkezetelméletben egy olyan tény, amit az 1992. évi törvény figyelmen kívül hagy, azaz eltérően rendelkezik erről. Ez pedig az, hogy az üzletrész után lehet kamatot fizetni, de csak korlátozott mértékben. Ennek nagysága országok szerint eltérő, az USA-ban például nyolc százalék. Magyarországon a törvény értelmében tilos kamatot fizetni az üzletrész után, amely rendelkezés nem igazán érthető, és az elmélet alapján nem is indokolt. Ha engedélyezné a törvény a korlátozott mértékű kamat megfizetését az üzletrészek után, az némi ösztönzést adhatna a külső tulajdonosoknak, hogy vagyonukat hagyják bent a szövetkezetben, mert alacsony jövedelmet nyújtana, de legalább biztosat. Így némiképpen orvosolva lehetne a tulajdonból származó haszon élvezetének joga.Azt is érdemes lenne hangsúlyozni, hogy még a hozzáértők között is gyakran félreértésekre ad okot a részjegy és a részvény, valamint az üzletrész közötti, igen lényeges különbség. Mivel a részjegynek és a részvénynek még a neve is hasonló, valamint a gazdasági tartalma is sokban hasonló – mindkettő tulajdonviszonyt (is) kifejező értékpapír –, nem csoda, ha jelentésük keveredik. A részvény tulajdonviszonyt kifejező értékpapír, tulajdonosa birtokolja a részvénytársaság egy bizonyos részét. A részjegy többet fejez ki, tagsági viszonyt, amely nemcsak tulajdonviszony, hanem például termelő típusú szövetkezet esetén munkaviszony is!Az üzletrész megjelenését a magyarországi fejlődés hozta magával. Az üzletrész a tag tulajdona a nevesített vagyonból – lehet részjegy nélkül is valaki üzletrész-tulajdonos –, ezek a kívülálló, nem tag tulajdonosok. Az üzletrész ezért inkább nem a tagsági viszonyra utal, hanem tisztán tulajdonosi jogokat kifejező értékpapír. Nagyon hasonlít tartalmában, az általa kifejezett jogokban a részvényhez, de egyben igen lényeges különbséget is mutat: nem ad tulajdonosának szavazati jogot! A szavazati jog a részjegyhez kötődik, „egy tag, egy szavazat” szerkezetben.Tudomásul kell venni, hogy a szövetkezetek különböző vagyoni és jövedelembeli feltételek mellett működnek, és a vagyonnak nemcsak könyv szerinti, hanem piaci értéke is van. A piaci érték alapvetően eltérhet a papírokon szereplő értéktől, és bekövetkezhet az a helyzet, hogy ez az érték negatív, azaz nem vagyon, hanem adósság. Akkor pedig nem lesz miből kifizetni a külső tulajdonost. Az is elgondolkodtató tény, hogy a (jogvesztő) határidő lejártáig a külső tulajdonosok töredéke nyújtotta be igényét. Vajon azért, mert nem voltak tisztában a jogaikkal, vagy csak tájékozatlanok voltak, vagy egyszerűen úgy gondolták, hogy a vagyon többet ér, ha működik? Aki a vagyon feltétlen kiadása mellett foglal állást, végiggondolta-e, hogy melyik ér többet? A szövetkezetben bent lévő és jó esetben gyarapodó vagyonrész, vagy a készpénz, amit kifizetnek, és azzal a tulajdonos azt csinál, amit akar. Vagy amit tud, esetleg egy olyan régióban, ahol nagy a munkanélküliség és nincs a közelben sem üzem, sem mezőgazdasági egység. Persze a külső tulajdonosnak ez lehet, hogy mindegy, mert ő nem helyben lakik, és neki nem érdeke, esetleg nem egyetlen létalapja a szövetkezet működése, mint a tagoknak.A törvényhozóknak kemény leckét adott a rendszerváltás és az igazságosság érvényesítése. Ami ebben segíthet, az a gazdaságelméleti alapok és a jog ismerete, valamint ebben az esetben a politika és az érzelmek figyelmen kívül hagyása. A megoldás alapja és célja csak a gazdasági eredményesség lehet, és azt csak a gazdaság törvényszerűségeinek ismeretében és azoknak figyelembevételével lehet elérni.