Választás előtt az MDF

Mint ismeretes, az MDF hivatalos álláspontja még néhány nappal ezelőtt is úgy hangzott, hogy a Fidesz korábbi, harminc közös jelöltre vonatkozó, többszöri ajánlata ellenére a demokrata fórum önállóan készül a jövő évi választásokra. Tárgyalásokat ezért a választási együttműködésről a legnagyobb kormánypárttal nem folytat, mondván, az jelenleg nem időszerű. Aztán hirtelen minden megváltozott. Az első hírek szerint az MDF ötven közös jelöltre formált jogot. Majd miután a baloldali lapokban kiszivárgott információ meghökkentette a kormányzati köröket, kiderült: hivatalos álláspontok még nincsenek, a választási együttműködésről szóló érdemi Fidesz–MDF-tárgyalások csak most kezdődtek újra. Ilyen stádiumban nem lehet máris részletekről nyilatkozni. Aztán eltelt néhány nap, s az MDF tárgyalási alapja negyvennégy közös országgyűlési jelöltre módosult. De, kissé szenvtelenül, rögvest hozzátették: a tizenhat demokrata fórumos parlamenti képviselő újrajelölése olyan evidencia, hogy arról az MDF nem is tárgyal. Annál inkább a többiről. Ezután rövid nyilatkozatháború következett.Figyelemre méltó a tárgyalási készség felújítása. Mi változhatott meg alapjaiban a koalíciós partner háza táján? A válasz egyszerű: a Fideszben történt elnökváltás. Ettől várja most az MDF az áttörést. Kövér László után, úgy látszik, Pokorni Zoltán személyére alapozza egész stratégiája véghezvitelét. A koncepcionális gondolkodás, mondják, jó dolog, az azonban kevésbé, ha némely fórumos politikus visszatérően is sejtetni engedi, hogy az eddigi kudarcért a felelősség egyedül a volt pártelnököt terheli. Ez azért érdekes, mert a korábbi „harmincas” ajánlat sem egy ember döntése volt: nyilvánvaló, hogy kiérlelt testületi döntések álltak mögötte. Érdekesen alakultak továbbá a felújított tárgyalások körülményei. Noha a Fidesz előzőleg megegyezett abban az MDF képviselőivel, hogy a megbeszélésekről – tekintettel arra, hogy azok a kezdeti stádiumban vannak – a nyilvánosság előtt egyelőre nem nyilatkoznak, a fórum elnöke mégis pártjának országos választmánya elé terjesztette pártja elképzeléseit. Az így napvilágra került fórumos ajánlatot azóta is visszhangozza a sajtó, nyilvánossá téve ezzel az eredetileg bizalmasnak indult alkufolyamatot. A tervezett országos lista második helyének sietős elkérése szintén ellenérzéseket váltott ki. Egyes vélemények szerint – noha a Fidesz első tíz politikusa között nők nemigen találhatók –, Dávid Ibolya esetleges felkerülésének az ötlete a Fidesz-lista második helyére kvázi provokációnak is beállítható, hiszen a kormányfő után joggal merül fel, hogy a második, harmadik, negyedik stb. helyre például második legfőbb közjogi méltóságánál fogva az Országgyűlés elnöke, továbbá a Fidesz korábbi és jelenlegi elnöke kerüljön fel.Az összefogás jelentőségét azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni. A pártszövetségek önmagukban is felkeltik a választók rokonszenvét, és akár választásokon innen, akár választásokon túl születnek meg, meghatározó szerepük lehet. Noha a közvélemény-kutatók némelyikével kapcsolatban vannak rossz tapasztalataink, abban ezek az intézmények már egységes állásponton vannak, hogy a magyar belpolitika régóta két részre szakadt. A szavazótáborok blokkosodnak, és ez a tendencia jövő tavaszig csak erősödni fog. A politológiai közhely szerint két nagy politikai tábor maradt: az egyik a Fidesz mellé, a másik az MSZP köré szerveződik. Köztes erőtér nincs. Mindez már ’98 előtt is így volt. Akik az előző ciklusban egymás ellen fordultak, szétszakadtak és kiváltak, azokat a választók megbüntették. Így esett ki az Országgyűlésből a KDNP, az MDNP és – ami kissé kellemetlen – pártlistás eredményét tekintve az MDF is. Az előző választás a következő eredményeket hozta: az MDF 2,8 százalékkal (127 118 szavazattal), a KDNP 2,31 százalékkal (104 892 szavazattal), az MDNP 1,31 százalékkal (61 004 szavazattal) esett ki a parlamenti széksorokból, noha az MDF, a Fidesszel történt közös jelöléseknek köszönhetően tizenöt egyéni választókerületi mandátumot mégis megszerzett, kettőt önállóan (Lezsák Sándor és az azóta elhunyt Zilahi József személyében). Gondoljunk bele: 293 014 pártlistára leadott jobboldali szavazat egyszerűen „elveszett”. Összességében, az egyéni jelöltekre leadott voksokat is beleszámítva, ’98-ban legalább 450 ezer szavazat „veszett kárba”. (Noha a második fordulót megelőzően a kisebb pártok vezetői felhívták választóikat, hogy a második fordulóban a Fideszre adják voksukat.) Az időbeni összefogás ezért tényleg nagyon fontos. Ha ez megtörtént volna 1998-ban, ma a polgári koalíciónak abszolút többsége lenne a törvényhozásban. A baloldali ellenzék érdeke mindennek az ellenkezője. És az olyan nyilatkozatok, amelyek elhangzottak már a fórumosok részéről: „az MDF-nek nem érdeke minden áron megegyezni a Fidesszel”.1998 tavaszán már megtapasztalhattuk, mennyire káros a polgári oldal értelmetlen belső rivalizálása. Mint emlékezetes, a főváros XII. kerületében Pokorni Zoltán indult a Fidesz színeiben, Sepsey Tamás az MDF-ében. Arról volt szó: az MDF lépjen vissza a Fidesz javára, a szövetségesek ne induljanak egymás ellen. És bár hosszas egyeztetések zajlottak a kulisszák mögött, még pártelnöki csúcsra is szükség volt a kérdés tisztázása végett, a fórum mégsem lépett vissza. Mindenki tudja, végül mi történt. Pokorni győzött, Sepsey – első helyett – negyedik lett. Később is előfordult hasonló. A székesfehérvári és a siófoki időközi választásokon, ahol is az MDF a kormányzat jelöltjével szemben állított sajátot – és vallott kudarcot. A polgári oldal, megosztottsága miatt, ahol egyszerre több kormányzati jelölt is indult – Hódmezővásárhely kivételével – elvesztette a korábban birtokolt mandátumokat.Az MDF-nek tehát mégis érdeke lenne a megegyezés. Létérdeke. Hiszen ha – tételezzük fel – valóban felhagyna a tárgyalásos megegyezés szándékával és megszakítaná a egyeztetéseket, mi több, önállóan futna neki 2002-nek, a Szonda Ipsos, a Tárki és a Gallup egybehangzó felmérései szerint jó ideje mindössze két százalékra számíthatna biztosan. (Dávid Ibolya kiugróan magas népszerűsége itt indifferens. Hosszú távon éppen pártjának árt vele a legtöbbet: a közvélemény ugyanis nem azonosítja Dávidot az MDF-fel.) A jelenlegi és újólag megerősített MDF-es igények mégis egy legalább tíz-tizenegy százalékon álló párt népszerűségének felelnek meg. Valami tehát nem stimmel, valakik rosszul mérték fel a lehetőségeket. Ezzel szemben a kormánykoalíciót vezető párt jelenleg huszonhat százalékra számíthat, és hátra van még egy sikeresen kivitelezhető kampányidőszak. Nem utolsósorban már van két kiszámítható választási szövetséges is, a Fidelitas és az MKDSZ. E két szervezettel már korábban megállapodott a Fidesz, ennek ellenére az MDF igényelte negyven egyéni választókerület olyan körzeteket is érint, amelyekről előzőleg aláírt megegyezés született. És vitatható az az MDF-es szándék (is), amely értelmében a Fidesz a megyei listák második helyeit sorban engedje át, hiszen több olyan régió is van, ahol egy ilyen elképzelés biztos befutóhelyektől ütné el a vezető kormánypárt politikusait. Ráadásul a birtokunkba került megállapodási tervezet szerint jóllehet a kampányköltség megosztásáról az év végén lesz megállapodás, annyi már kiderült, hogy az MDF a költségvetési támogatást nem az általa tervezett közös listák és jelöltek arányában kívánja rendezni, hanem ahelyett előállt a 4:1 arányban megosztott javaslattal a Fidesz javára.Ha netán az MDF, felismervén helyzetét, később mégis megállapodnék valamely nagy párttal, az általa elutasított Fidesz után már csak az MSZP jöhetne szóba. (Az SZDSZ szintén a kiesés határán áll, a kisgazdapárttal együtt.) Egy ilyen szövetséggel azonban az MDF saját magát zárná ki a parlamentből, szavazói ebben a politikai szituációban ugyanis nagy valószínűséggel el sem mennének voksolni. Ha mégis, sokkal inkább átszavaznának az esélyesebb jobboldali indulókra, a Fidesz (és esetleg az FKGP) állva maradó képviselőjelöltjeire. Nem beszélve arról az ellentmondásról, hogy egy demokrata fórumos igazságügy-miniszter kötne alkut az őt is leváltani akaró szocialista ellenzékkel. Ez tehát zsákutca. Az önálló MDF-es indulás elképzelése is az. Az önállóságba vetett hit forgatókönyve ugyanis két súlyos következményt mindenképpen hordoz magában. Egyfelől a rendszerváltozás történelmi léptékű feladatait nagyrészt és megbecsülésre méltó módon elvégző Magyar Demokrata Fórum parlamenti tagsága megszűnne, legalábbis, ha hihetünk az intézetek előrejelzéseinek. A másik következmény ugyanennyire méltatlan lenne mind az MDF-hez, mind pedig a polgári jobboldal politikusaihoz: a megosztott választási mezőny az időközi voksolásokon a már tapasztalt módon elkedvetlenítené a kormánypártok szavazóit, akik úgymond lábukkal szavaznának, és meghatározó részük alighanem otthon is maradna. Ez esetben minden nem szavazó egy szocialista vokssal lesz egyenlő, ráadásul jó néhány MDF-es szavazat ismét elveszne.Ezért sincs szükség most kiélezett hangulatú nyilatkozatokra. Még kevésbé megalapozatlan követelésekkel nehezíteni egy amúgy sem könynyű folyamatot, mely során már az a politikai nonszensz is felvetődött, hogy a közös listák, közös jelölések ellenére mindkét párt önálló frakciót hozzon létre 2002 után. A demokrata fórum tervezetének szellemisége így is azt sugallja, hogy végül ne szülessék megállapodás a felek között. Nehéz lesz tehát összehozni a „magyar CDU–CSU-t”. Legfeljebb eggyel több parlamenten kívüli párt lesz.