Internet = kultúra!...

Magyarországon is látványos fejlődést mutat az információtechnológia. Az ország felzárkózása világviszonylatban kiemelkedő, de az elektronizáció és az informatizáció (utóbbi kettő az információstársadalom-paradigma kulcsfogalmai) társadalmi elfogadottsága mégsem halad eléggé. Ezért jelent örvendetes fordulatot a kormány információstársadalom-stratégiájának szemléletváltása, hogy a magánkezdeményezésekkel szemben a közületi elérést tekinti meghatározónak.Váratott magára ez a felismerés, mert a magyar társadalomban a gazdasági esélyegyenlőség és vállalkozási szabadság az információszabadság igényelte esélyegyenlőség arányaival együtt eléggé deformált képet mutatott. A társadalom leggazdagabb tizede birtokolja a piaci jövedelmek 35, a tőkerészesedések 56-58, az információfogyasztás-részesedés 91-94, s az internet-hozzáférés 69 százalékát. A társadalmi közép birtokolja a piaci jövedelmek 43, a tőkerészesedések 36, az információfogyasztás-részesedés 6-10, s az internet-hozzáférés 25 százalékát. A magyar társadalom szegényebb csoportjának részesedése a piaci jövedelmek terén 22, a tőkerészesedések terén 6-8, az információrészesedés terén mintegy 3, az internet-hozzáférése 6 százalék körüli. (A számok a KSH, a Tárki, az IFTI 1998–1999-es adataiból képzett közelítő becslések, de nem is az egyes számok, hanem az arányok valóságtartalma érdekes.)Ebben a helyzetben nagyon jó hír a kancellária által meghirdetett információstársadalom-pályázat, amely végre eleget tesz annak a felismerésnek, hogy a stratégiai tervezéshez három dolog szükséges. Teljes tudományos és szakmai reprezentativitás, széles körű tudományos és szakmai konszenzus az adottságok és kitörési irányok értékelésében, nem utolsósorban források. A három feltétel legkényesebbike a tudományos és szakmai konszenzus elérése egy nemzeti információtudományos program elfogadásában. A legmagasabb egy főre jutó információs- és tudástársadalom-retorika országában ugyanis nincs az információtudománynak akadémiai, egyetemi központja (nincs az információtudományt képviselő akadémikusa, mondom ezt, azonnal megkövetve a könyvtártudományt képviselő tudósainkat), bár matematikai, statisztikai, biológiai információelméletet, kommunikációelméletet szinte már mindenütt oktatnak.Az információs műveltségünk minősítésekor nem mehetünk el szótlanul amellett, hogy a technológiai lobbi vezetésének előnyei kimerülőben vannak. Mert nem lehet eladni számítógépet és távközlési médiumokat, internetelérést és -hozzáférést olyan személyeknek, akik (megfelelő jövedelem mellett) nem rendelkeznek a harmadik írásbeliség alapkészségeivel. Illetve a játék-, a szex-, az információszabadság-mámor kiélése után nem tudnak mit kezdeni az internet nyújtotta előnyökkel.E bonyolult helyzetben a magyar információs műveltség másik minősítője, hogy a minap temettük el Jánszky Lajost (1922–2001), aki az információmenedzsment dokumentációs intézményrendszerének megalapozásával a szintetizálási igény felismerője, az információ „kereskedelmesítésének” mértékadó személyisége volt, kiadója az első magyar elektronikai, információtechnikai, biotechnológiai témadokumentációs kiadványoknak, folyóiratoknak. Sajnálatos tény, hogy a jelenlegi technológiai szemléletű információmenedzsment-őrületben elhalványulni látszik munkássága, hogy akik tehették volna, utolsó éveiben sem próbálták enyhíteni fizikai és szellemi fájdalmait (magukat is megtisztelve) valamilyen kitüntetéssel. Már nem is meglepő, hogy a Jánszky Lajos törekvései mentén nemzeti büszkeséggé vált országos műszaki információs központ – a magyar információtudomány bölcsője – most mint valami ingatlanügylet foglalkoztatja a közvéleményt. Szakmai vagy információtudományos eseményként ugyanis nem lehet beszélni az olyan megoldásról, amikor internetcsatlakozást és munkahelyeket telepítenek be a műemléki épületbe, miközben az internethasználatra felkészítő tudást éppen kiköltöztetik onnan.Hogy egyáltalán szóba kerülhet ilyen megoldás, annak a korszellemnek a következménye, amelyikben ugyan a kultúra egyenlő lett az információval (pontosabban az információ lépett a kultúra helyébe), de az információs műveltséget az internettel próbálják betölteni. A „technológia maga a kultúra” (a harmadik kultúra) szemlélet nem új, de kibontakozása újdonságszámba megy buldózermentalitása és információs műveletlensége miatt. Ez annak a felismerésnek teljes hiányát jelzi, hogy a fizikai, technológiai információkezelő készségek forradalmával egy időben az intellektuális információkezelő készségek (a kognitív tudomány) is jelentős fejlődést mutatott fel, s hogy e téren a magyar tudástársadalom komoly elmaradásban van. Az információ megismerést jelent az elméleti tudással és a műveltséggel kapcsolatos ismeretek, technológiát a gyakorlati/cselekvési és a műszaki/alkotási jellegű ismeretek, erőforrást és termelőerőt a termelési és ügyviteli ismeretek, fogyasztási cikket és szórakoztatási eszközt/terméket a médiaismeretek, valamint véleményt a magánszféra és a nyilvánosság keretei között.Ennek az összegzett tudásnak eredményeként ma a legkülönfélébb tudományterületeket, műfajokat, emberi elköteleződéseket megjelenítő művek jelennek meg az információ regényeként. Példaként a közvéleményt most erősen foglalkoztató, a Drosnin-féle „A biblia kódja” című információregényt idézem fel. E könyv az információkultúra és az információműveltség fogalmakat lopta be a köztudatba, amikor a kutatók, a tudományos igazolhatóságot és cáfolhatóságot egyaránt kizárva, lényegében ezáltal hitelesítve állításukat a Bibliában egy kódolt másik bibliát véltek felfedezni. Arról van szó, hogy a Bibliát 304 805 betűből álló halmazként észlelve a számítógép 64 darab 4 772 írásjel hosszúságú sort pásztázva, különféle hoszszúságú (10 betűs, 100 betűs stb.), kódolású sorokat figyelembe véve értelmes betűláncolatokat „talált”. Mindebben az az érdekes, hogy több ezer évvel a megírás utáni eseményekre utaló „találatokról” van szó. Mint például a Holdra szállás, az Öböl-háború, Rabin megölése stb. időpontjának pontos megjelöléséről. Az információelméleti alapot képező izraeli tanulmány szerint a kétdimenziós tömb formájában leírt „Teremtés könyve” azonos távolságban található betűsorozatainak összefüggően értelmezhető szavakká olvashatóságát igazoló kvantitatív eszközöket találtak. Az információs műveltség itt a kutatási szempontok formalizálásában, a szöveghalmaz strukturálásában, az említett megfontolások és műveletek tetszőleges variációinak kipróbálásában jelenik meg. Körítésként pedig megformálódik az információkultúra, s az írói összekötő szöveg csupán a hagyományos olvasási keretek közé rendezi az információ regényét (mert a kutatási szöveg magyarázatait tekintve inkább egyfajta metanyelvet idéz, ami inkább gépi, mint emberi olvasásra való).A fő gondolat azonban nem az apropóból következik, hanem a kutatás természetéből kiindulva az információtudomány haladásán elmélkedve. A „biblia kódjában” nem a technológiai modernizáció vezérelve (esetünkben, hogy a számítógépes készségek lehetőséget adtak a rejtett kód megtalálására), nem a fizikai és technológiai információkészségek, hanem az intellektuális információkezelő készségek fejlődése az igazi nóvum. Vagyis az ember információkezelési készségeinek fejlődésében a technológiai forradalom kibomlása mentén felismerjük végre, hogy egy intellektuális forradalom is zajlik. Amelynek révén a felmérhetetlen információhalmazban egyre nagyobb tömeget sikerül ismeretté, majd tudássá rendeznünk. Ezt kellene szem előtt tartanunk nekünk is, amikor túl gyorsan halad a technológiai szekér velünk.