A magyarok zsenik – Geszti igazodik

Berzsenyi és József Attila verseit nem olvassák annyian, mint ahányan a dalszövegeimet ismerik, ez számomra azt bizonyítja, hogy a tömegkommunikáció kiemelt felelősséggel bír – vallott az m1 portréműsorában a tehetséges gyermekszínészből sikeres popsztárrá, majd marketinges szakemberré lett Geszti Péter. De bánjunk óvatosan a szavakkal, mert a Geszti-féle marketingszótárban minden mást jelent. Idén második alkalommal hirdette meg óriásplakát-pályázatát Geszti Péter és csapata. Ahogy a kiírás szólt, „nagykorú állampolgárok” számára a „képtelenség és arctalanság ellen”. A beérkezett munkák legjavát egy független értékelő testület ajánlását követően a Felvonulási téren állították ki.
A magyarok zsenik, olvashatjuk egy, talán a századelőn készített fotográfia margóján. A képről megkopott öltözékű parasztemberek, megviselt arcok tekintenek ránk. A fotós valószínűleg egy családot örökített meg: látni rajtuk a nehéz sors nyomait, de tartásuk némi büszkeséget sugall. Esztétához illő intellektuális kaland annak a megválaszolása, mit kívántak cáfolni vagy kifejezni az alkotók az említett társítással, ha egyáltalán volt mondandójuk. Vagy csak provokációnak szánták? Az óriásplakátokat értékelő testületben részt vevők minden bizonynyal pontosan tudták, hogy mit csinálnak és miért. Így vagy úgy, a „független” értelmiségiek közszemlére érdemesnek ítéltek minden olyan alkotást, amelyik a valláson, a Fideszen vagy a nemzeti kötődésen gúnyolódik. Bármennyire primitív is egy-két plakát: a lényeg a balliberális propaganda. Kicsit furcsa ugyan, hogy az a hazai liberalizmus, amelyik egyébként hiperérzékeny a kisebbségek emberi és állampolgári jogaival kapcsolatban, a többség elvárásai és jogai kapcsán már korántsem ennyire érzékeny. Jobb, ha nem is gondolunk arra, mi történt volna, ha egy alkotó valamely más vallás vagy etnikum képviselőit hozta volna ilyen méltatlan, és a közösség egészére nézve mélyen megalázó helyzetbe. [Erről lásd: MK alkotmánya, 70/A § (1)]
A liberalizmust kisajátító honfitársaink figyelmébe ajánljuk a kisebbségek védelmében fellépő báró Eötvös József sorait. A zsidóság emancipatiója című munkájában ezt írta a múlt század végén: „...ha szívébe nézhetnénk, ha tudhatnók gondolatait, (...) melyek keblét kínozva átrezgik (...) Talán éppen gyermekeire gondol vagy nejére, kik távol tőle a város legsetétebb utczájában éheznek, kiknek egyetlen reménye ő.” (Révai Testvérek, Bp., 1896, i. m.: 110. o.) Eötvös szavai minden elesettre érvényesek, nemzeti, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A kiállított felvételen látható magyarokra is, akiknek ha szívébe nézhetnénk, tudhatnánk: talán gyermekeikre gondolnak, kik a város legsötétebb utcájában éheznek és a rájuk kirótt nehéz sorsot kénytelenek viselni. Az érzéketlenség és a fájó cinizmus ezért is elítélendő.
De folytassuk a Felvonulási téri kalandozást, és kíséreljük meg bebizonyítani önmagunknak, hogy a tárlat a tömegkommunikáció modern és kreatív megkísértése, amely továbbra is független, és egyértelmű pártszimpátiáktól mentes. Erőfeszítéseink csakhamar kudarcot vallanak. A Fidesz 1998-as választási plakátjának a Commintern Supergroup által eltorzított változata önmagáért beszélt. A szöveg ezúttal így szól: „Hallgass, szavazz, fizess.” Vajon ezeket a művészeket miért nem ihlette meg soha hasonló iróniára az MSZP, vagy az SZDSZ korabeli kampányszlogenjeinek egyike? Emlékeztetőül: „Még sok a tennivaló, de jó úton járunk”, „Hogy tartsuk a jó irányt!” (SZDSZ). Vagy: „Biztonságos Magyarországot”, és „Adjon esélyt a sikeres folytatásnak” (MSZP). Ezek a jelszavak vajon minő oknál fogva számítanak szentnek és sérthetetlennek? Ezek miért nem adnak okot a föntihez hasonló malíciára? Nyelvi tökéletességük, avagy világnézeti támadhatatlanságuk okán? Vajon milyen páncél védi a korszakváltást és fordulatot igéző posztkommunista modernizáció erős lovagjait?
A széles sajtónyilvánosságot kapott tárlatot kisiskolások is látogatják, éppúgy, mint a Hősök terén, az Andrássy úton és a Városligetben nézelődő külföldiek. Vajon egy amerikai turista miként fordítja le önmaga számára a sokat citált „A magyarok zsenik” cinikus jelmondatát az Amerikát ért terrortámadás után? Az egyik plakát szerint a lakosság 25 százaléka meleg vagy biszexuális beállítottságú. (Egyesek szerint ezek a jó magyarok.) Az alkotó kérdése: meddig tűröd, hogy a Btk. 199. paragrafusa egységesen diszkriminálja az állampolgárok ezen csoportját. A plakáton két fiatal látható… Ebbe a társadalomszemléletbe már jól illeszkedik az a morális terrortámadás is, amely azt sugallja, hogy a magyar drogok között – úgy mint az alkohol, cigaretta, televízió – a legveszélyesebb az, amely a történelmi Magyarországgal hozható kapcsolatba. Egy másik plakáton a Pilátus fantázianevet viselő szappan látható. A szöveg: Tisztára mos!
A második óriásplakát-kiállítást Geszti Péter, Bakos Gábor és Fatér Barna Arc Stúdiója rendezte. A szemlélő számára aligha hihető Geszti megnyilatkozása saját politikai függetlenségéről, amelyet a közelmúltban Bárdos Andrásnak tett az egyik kábeltelevízió műsorában. Igaz, korábban kiderült: Geszti politikai indokokat vél felfedezni amögött, hogy tavalyi kiállításával ellentétben idén nem kapott állami támogatást. A pénzhiányról szóló indok mögött a keresett marketinges a hatalom sanda rosszakaratát gyanította.
A szabadtéri tárlatlátogatás végeztével egy dologban biztosak lehetünk: nem minden magyar zseni, még az óriásplakát-készítők között sem... Hiába tartozik valaki a Comintern Supergrouphoz.
Különben pedig: mindenki mehet Strasbourgba... Az Arc Stúdió szervezésében.