Félelem nélkül

Lehet-e otrombasággal, erőszakossággal vádolni az orvost, aki ugyan a műtét alatt fájdalmat okoz a betegének, ám a beavatkozással megelőzi a nagyobb bajt? Helyénvaló-e porcelánboltban táncoló elefánthoz hasonlítani azt, aki vállalja, hogy elsőként beszél egy kényelmetlen problémáról? Egy olyan kérdésről, amely – bár szeretnénk nem tudni róla – létezik, s később (talán már későn) mindenképpen kénytelenek leszünk szembesülni vele? A Benes-dekrétumok ügye több évtizede fekély a világ ezen kommunizmustól sújtott szegletében. Lappangó seb, amelyet lehet elvakarni és elhanyagolni, de attól még létezik, s mérgezi a testet. A beteg hosszú távú érdeke a gyógyulás, ezért lehet húzni az időt a beavatkozással, de nem érdemes: minél hamarabb fogunk neki a felszámolásnak, annál gyorsabban esünk túl rajta, a műtét közbeni fájdalmat semmiképpen nem lehet megspórolni.
A magyar miniszterelnök februári kijelentései pontosan diagnosztizálták a kórt. A beavatkozás jellege is körvonalazódott: európai megoldást kell találni a németek és a magyarok etnikai diszkriminációjának megszüntetésére. A beteg felhördült, keresi a kibúvókat: nincs probléma, a fekély nem létezik (Peter Weiss, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke); mások is fekélyesek (Frantisek Miklosko, a Keresztény Demokrata Mozgalom vezetője, Szlovákia); gonosz tengely formálódik ellenünk (Miloslav Bednár, a cseh Demokratikus Polgári Párt külpolitikai szakértője).
Szerencsére akadnak olyanok is, akik józanul szemlélik a kérdést. Pavel Tigrid volt cseh kulturális miniszter például arra figyelmeztette országát, hogy a túlreagált válasszal egyedül maradtak a nemzetközi politikai porondon, ezért békülési gesztusokra lenne szükség. A cseh értelmiségből egyre többen arra figyelmeztetik a politikusokat, hogy minden népnek előbb-utóbb szembe kell néznie a múltjával. Bohumil Dolezal prágai egyetemi tanár, politológus lapunk kérdésére kifejtette (írásunkat a hét végi magazinban találják), hogy le kell győzni a cseh társadalomban e kérdés kapcsán uralkodó félelmet, és el kell gondolkodni azon, hogy ezek a dekrétumok mennyiben egyeztethetők össze a demokratikus világgal. Dolezal szerint ma még nincs olyan cseh politikus, akinek lenne bátorsága őszintén beszélni a Benes-dekrétumok tarthatatlanságáról, ezért az ottani értelmiségnek a feladata napirenden tartani a kérdést, és olyan irányba terelni a közgondolkodást, hogy sor kerülhessen a múltat lezáró társadalmi párbeszédre.
A neves publicista azt is elmondta, komolyan megijedt, amikor arról hallott híreket, hogy egyes magyarországi politikai erők úgynevezett jószolgálati diplomatákat szándékoznak Prágába küldeni, akik bocsánatot kérnek majd az Orbán Viktor által megsértett cseh néptől. Ez a gesztus a prágai felelősen gondolkodó értelmiség hátbaszúrása lett volna – mondta –, hiszen egyedül maradtunk volna ebben a kérdésben. Nekünk nem megsértődni kell, hanem hálásnak lenni – ha gyávaságunkra finoman figyelmeztetnek.