Fides et ratio

Régóta formálódó gondolataim új impulzust kaptak néhány hete. Meghallgattam néhány előadást a Szárszó Baráti Kör és a Püski Könyvesház közös rendezvényén: Magyar élet a XXI. században. Vasárnap, március 17-én Hámori József agykutató akadémikus és Veres András püspök után Kellermayer Miklós orvosprofesszor is beszélt a templom és az iskola kapcsolatáról. Azután estefelé felfigyeltem az Új Ember aznapi számában Roska Tamás informatikaprofesszor, a 2002. évi Bolyai-díj kitüntetettjének cikkére: Tudás, hit és felelősség. Ez a cikk is említi II. János Pál pápa 1998. szeptemberi Fides et ratio enciklikáját.
Hit és ész (fides et ratio) az a két szárny, amellyel az ember felemelkedik – kezdte II. János Pál 13. püspöki körlevelét, amelynek végső megformálásán csaknem egy évtizedet dolgozott. Gyönyörű a kép és sokatmondó. Nem egymástól független, bár egymással szembe fordítható, ha úgy tetszik: antagonisztikus, de mégis együttműködő mechanizmus. Nem kisebb, nem is alacsonyabban működő egyik a másikánál, s csak egészségesen összehangolt munkájuk emelhet a magasba. S most gondolhatunk a millenniumi oszlop tetejéről felröppenni kész ifjú szárnyaira és az európai Airbus magasba emelő polimer kompozit szárnyaira egyaránt.
Az enciklika minden fejezetén érződik, hogy ez a pápa itt nőtt fel, a huszadik század Kelet-Európájában. Kor- és sorstársunk volt. Neki is kellett vizsgáznia történelmi materializmusból, a dialektika marxista értelmezéséből. És pápasága huszadik esztendejében mégsem átallotta a hit és az ész kettősségét nemcsak vállalni, hanem a szent szék magasából tételesen kihirdetni és megerősíteni is. Az embert két egyaránt fontos szárny emeli: a hit és a racionalitás. A több mint száz tézispontból álló, s a filozófia szigorú, formális logikai elemzését is kiálló, valóságos disszertációnak is beillő enciklika hatását még nem is mérhettük fel eléggé az elmúlt négy évben. Azonban nekünk, a való élet hétköznapi területein működő, hívő és gondolkodó embereknek igen nagy megerősítést adott, a háziasszonytól az egyetemi tanárig, a házépítő mesterembertől a racionális politikusig.
Magam a műszaki anyagtudomány oktatójaként alig tudom túlbecsülni ezt a lelki megerősítést: az anyagi világ nem áll szemben a hit világával. Hiába csepegtették belém ennek ellenkezőjét kamaszkorom óta, s hiába tartottak távol a katedrától harminc éven át hitemért – nincs ilyen szembenállás. Maga az anyagtudomány is kiszabadította magát a korai materializmus kényszerzubbonyából a huszadik század közepén, amikor kiderült, hogy az anyag önmagán túlléphet: a tömeg energiává is átalakulhat. Kitűnő fizikatanárom, a szerzetes pap előadása nyomán gimnazistaként azt is eszembe véste, hogy a fény kettős természete is ilyen transzcendencia. A fotonok egyszerre tudnak hullámtermészetükkel térerőváltozást továbbítani, méghozzá a természetben előforduló lehető legnagyobb sebességgel, s tudnak ugyanakkor mérhető tömegű részecskeként ütközni, másik részecskét kilökni, azzal kölcsönhatásba lépni. S mennyire lenyűgöző, hogy ugyanez a foton, ez az energiacsomag más és más rezgésszámmal, de azonos fizikai lényeggel jelenik meg a színek árnyalatában, a mikrohullámú sütő hullámában, a mobiltelefonban vagy akár a kozmikus sugárzásban is.
Nem ez az a hely, s nem én vagyok rá méltó, hogy ki tudnám bontani II. János Pál körlevelének tartalmát. Én a Fides et ratio hét fejezete közül a másodikat és harmadikat emeltem ki magamnak. A második: Credo ut intellegam, a harmadik: Intellego ut credam. Hiszek, hogy megértsem, és Értem, hogy higgyek. Hinnem kell ahhoz, hogy megértsem a világot. Lélek vezette intellektussal kell megragadnom, feldolgoznom, megértenem a teremtett világot, s ez a megértés újra megerősít a hitben. Körfolyamat ez, teljes és felbonthatatlan kölcsönhatás, a legszebb egységben. Nem tudok megszabadulni a kényszertől, hogy ne próbáljam meg kitágítani ezt az értelmezést egészen napi gondjainkig. Hinnünk kell, hogy helyünk van Európában, ahhoz, hogy megértsük, milyen előnyöket hozhat az EU-tagság. Előnyt a többi társországnak, és előnyt nekünk. Tudnunk kell, és hinnünk is kell benne, hogy igenis gazdagabb Európa a magyar tehetséggel, a magyar gyümölccsel, a magyar találékonysággal, a magyar kultúrával. De abban is hinnünk kell, hogy a sokféle közösség Európájában mi is sokat kaphatunk. Nemcsak mezőgazdasági és infrastrukturális felzárkózási támogatást, amelynek arányait még ki is kell harcolnunk, hanem intuíciót, kihívást, versenypályát legnemesebb készségeinknek, képességeinknek, s ezekben újra hinnünk kell, hogy megértsük, mindehhez milyen racionális politikára van szükség Magyarországon.
Meg kell értenünk ezt a világot, hogy az egyes ember, s a nemzet újra visszakapja hitét. Az igaz, hogy ez a világ időnként rendkívül öszszezavarodottnak, érthetetlennek tűnik. Miért tekinti a világ nagyobbik fele a pénz logikáját mindenekfeletti hajtóerőnek? S még ha el is fogadjuk a megtestesült munkát, az anyagi javakat valamilyen értékmérőnek, miért mozgatja a világgazdaságot a pénz látszólagos mozgása a megtermelt javak valóságos mozgása helyett? Megdöbbentő, hogy az áruk ára, a virtuális érték az internettel kapcsolt börzéken keresztül akár naponta többször is akkora összegeket kerget a földkerekség egyik sarkától a másikig és vissza, amekkora értékű valóságos termék létrehozása egy év sem elegendő az egész világon. S nekünk ebben a pénztengerben kell hajóznunk a magunk törékeny kis hajóján. S hinnünk kell, hogy civilizációnk újfajta közösségében, a nagyobb hajók kötelékében a mi navigációnk is biztonságosabb.
Meg kell értenünk ezt a világot, ha meg akarunk élni benne. Sokat kell tanulnunk, hogy visszakapjuk a hitünket. Nemcsak a történelem, a világgazdaság kiismerése növelheti önbizalmukat, de a fizika, a matematika, sőt: a leginkább földhöz ragadt anyagi technológiák megismerése is növelheti bennünk a hitet. A felfedezés erejével hatott rám, amikor Freund Tamás fiatal akadémikus magyarázatából megérteni véltem, hogy a modern agykutatás tükrében milyen óriási szerepe van a tanulási folyamatban annak, hogy hiszem is azt, amit megtanultam: az értékéről is meg vagyok győződve annak, amit elsajátítottam.
Tanulnunk kell. Egyre többen, egyre többet. Talán még nem is fogtuk fel egészen, milyen döntő változás indult el ezekben az években azzal, hogy a tizennyolc éves korosztály közel 50 százaléka egyetemre, főiskolára járhat. Európa egyik legtehetségesebb, legtalálékonyabb nemzete mindent megtesz azért, hogy fiai és lányai tovább tanuljanak, messzebbre jussanak szüleiknél, nagyszüleiknél. Magyarország hatvanévesei között hat-nyolc százalék lehet a diplomás, néhány év múlva pedig a harmincévesek fele diplomás lesz. Az intelligencia sohasem látott magasba emelkedhet. Intellego ut credam. Ez az intelligencia fog újra elvezetni a hithez.
Hát ki fog dolgozni akkor? – kérdezi az utca embere. Ki termel búzát, tejet, ki hengerel acéllemezt? Először is: száz lakos minden élelmét megtermeli már ma is öt-tíz ember a közepesen fejlett országokban is. Az acéllemezgyártó hengersorokat pedig a számítógéphez is jól értő mérnök fogja beállítani. Ugyanúgy, ahogy a családi gazdaságból az agráregyetemre érkező fiatalember is viszszatér, és maga vezeti az arató-cséplő gépet az aratás négy-öt napján át, hogy az év más hányadában a gazdaság más területein legyen sokoldalú szakember. Számítógépeinket, autóinkat, mobiltelefonjainkat már ma is automaták gyártják, a tervezésükhöz, működtetésükhöz kell a tanult ember. És semmi okunk sincs hinni, hogy ezzel már a fejlődés csúcsára jutottunk, és mi vagyunk az utolsó, legmagasabb szintű emberi generáció.
Az igazi magasságot ugyanis még csak most kezdjük közelíteni: a tudás önbizalmával, a hit alázatával. Racionális hittel és hiteles racionalitással.
Mindehhez hittel és racionalitással egyaránt megáldott vezetőkre van szükségünk. S az sem baj, ha kezdetben több bennünk a hit, a racionalitást meghozza, sőt kikényszeríti az élet. A tárgyszerű szakértelem, a száraz, lélektelen intellektus azonban kevés a társadalmi erők mozgósításához. Fides et ratio, hit és ész együtt kell hogy vezesse Magyarországot.

A szerző műegyetemi tanár, a Professzorok Batthyány Körének alapító tagja