Azzal fenyegetnek, hogy robotizálják az embert. Ha a delelőpont látófájától körülnézünk, láthatjuk az új történelmi arc körvonalait is. A lét szerkezete nem fogadja el a programozott életet, a falansztert. Emberemlékezet óta az istenkérdés mindig része volt az emberi gondolkodásnak és az marad akkor is, ha helyébe az Isten haláláról szóló tanítások lépnek. Időszerűségét megőrzi nemcsak az etika és a politika terén, hanem az ismeretelméletben is, amely a filozófiai gondolkodás alapja. A keresztények szerint a világot és benne az embert Isten teremtette és gondviselése alatt tartja. Az ember tehát nem a véletlen terméke és nem is idegen a világmindenségben. Hogy a történelem kulcsát magában az emberben kell keresni, azt mindig megérezte a mélyebb vallási és bölcselő spekuláció. A keresztény hit szerint az emberi lélek tudatában van annak, mit ért Isten jón és rosszon; miként Szent Pál írja: hajlik arra, hogy a jót kövesse, bár szabad akaratából akár jót, akár rosszat cselekedhet. A katolikus tanítás szerint az ember üdvözülése vagy elkárhozása cselekedeteik függvénye.
Az ember erkölcsi felelősséggel tartozik, amíg csak él, aki mint cselekedeteiért felelős személy, nem kerülheti el, és nem hatálytalaníthatja tetteinek következményeit. (Csak Isten kegyelmében bízhat.) Egyetlen társadalom sem képes fennmaradni erkölcsi szubsztrátum nélkül, s e szubsztrátumot nem lehet csoporterkölcsök sokaságává osztani.
A felelősségérzet ösztönzi a keresztényt arra, hogy előmozdítsa a közössége – valójában az egész emberiség – szellemi és anyagi jólétét. A keresztény feladata, hogy a valósággal számoló, megvalósítható jövőképe a világnézetét is átfogó tájékoztatást is adjon a politika, a történelem és életfelfogás iránt érdeklődőknek, így azoknak is, akik személyes üdvösségük elnyerésére törekednek. Olyan magatartás ez, amely belső szilárdságot kíván, egy, a tapasztalattól függetlenül létező Teremtőt.
Az egyház mindig tisztában volt azzal, hogy „Isten országa nem e világból való” és eszményi állapotot az utolsó ítélet előtt nem lehet megteremteni, nem lehet sokat változtatni az emberi természeten és az emberi közösségen. Ugyanakkor szükségesnek tartotta, hogy az embert és a társadalmat a Teremtő törvényeinek fegyelme alá kell vetni.
Korunk uralkodó eszméi a teremtői embereszme helyett az emberiség ember általi megváltását és boldogságát tűzték ki célul. E nézetek szerint a civilizáció csúcsát jelentené a felvilágosult, a sorsukat kezükbe vevő, egyre tökéletesebb emberek társadalmi rendje. Az eszményien elképzelt, de kellő reális alapok hiánya miatt megvalósíthatatlan társadalmi rendszer ideológiája a történelmi fejlődés gerincét a neoliberalizmusban, a monetarizmusban és a korlátlan tudományos-technikai fejlődésben való hitben jelöli meg. A baloldali pártok is ezt az ideológiát vallják.
Utópista nézetről van szó: megszabadítani az embert a Teremtő, személyes Isten irányításától és gondviselésétől az erkölcsi önállóság nevében. A lázadó ember önmagának akar istene lenni és életét úgy rendezni, hogy Istennek abba nem volna beleszólása. A lázadó szellemi teremtény a maga istene lesz a maga körében: „homo homini Deus.”
Ha Isten létét kétségbe vonjuk, helyét elkerülhetetlenül az önmagát istenítő ember foglalja el.
Az embert üdvözíteni akaró Isten megtestesülését a történelem középpontjába állító keresztény tanítás és a marxizmus, neoliberalizmus világfelfogása között minőségi különbség van és ez megmaradt az etika, társadalomtudomány és a politika terén is.
Közismert tény, így bizonyításra nem szorul, hogy a marxista és a neoliberális nézeteket valló pártok a kereszténységtől eltérő eszmerendszert vallanak és más a felfogásuk a családról, a házasság intézményéről, a gyermekáldásról, a közösségalkotó és öszszetartó legjelentősebb kötelékekről, a népről, a nemzetről, az anyanyelvről, a történeti hagyományokról és feladatokról, a szokásról és az erkölcsről, a műveltségről és művészetről, a vallási meggyőződésről és annak gyakorlatáról, tehát minden olyan értékről, amely a történelem folyamán alakult ki. Bennük tükröződik a nemzedékek tudatos, olykor öntudatlan tevékenysége, minden nemzedék ezek révén jut felbecsülhetetetlen értékhez.
Eltérő a vélemény az egyén és a közösség viszonyának megítéléséről is. A keresztények nem téveszthetik szem elől, hogy sem a marxizmus, sem a neoliberalizmus nem felel meg a szociológiai és politikai követelményeknek, mindegyik tévútra viszi az emberiség fejlődését, tehát nem lehet a történelem kulcsa. Mind a marxizmus, mind a liberalizmus kiemel egy keresztény alaptételt és azt új, téves megvilágításba helyezi. A liberalizmus a szabadság eszméjét vonja ki a kereszténységből, a szocializmus a szolidaritást, a kollektív biztonságot.
Figyelmen kívül hagyják az emberi természetet, rosszra való hajlamát, az érdekek radikalizálódását, a szabadságot, amelyekből könnyen támadhat a kor embere által is ismert visszaélés. IX. Pius pápa 1864-ben bocsátotta ki a Téveszmék című körlevelét, melyben elítélte azokat, akik védelmükbe veszik a liberalizmust és kompromisszumot kötnek vele.
Az egyház nehezebb helyzetben van, mint történelme során bármikor. A marxista, neoliberális társadalmi szervezetek, pártok korlátozni kívánják az egyház hagyományos tevékenységét, működését szűk körre szorítanák. A cél: kiszorítani az egyházat a közéletből. A liberális állam nem semleges, mert ha az egyházat a közéletből kiszorítják azzal, hogy a vallás magánügy, új vallások lépnek fel és félhivatalos szerepet töltenek be. Támogatja az egyház szakadárjait, különösen akkor, ha azok egyházi intézmény képviseletében járnak el.
Az egyház elviselhető mértékig tudomásul vette a szekularizációt és a közéletből való kiszorítását. Ugyanakkor nem adhatja fel eddig megőrzött teológiai és dogmatikai hittételeit és ennek képviseletét, mert akkor a közösség irányítását mások veszik át. Valamely hit vagy szellemi irányzat fennmaradásának feltétele, hogy a közösség elöljárói meggyőzően képviseljék a hit, az eszme igazságát.
Nincs egyházüldözés, a támadás azonban az egyház működésének, befolyásának korlátozására, a hit felbomlasztására irányul.
Nem lehet szem elől téveszteni azt sem, hogy világméretekben kialakulóban van egy ösztönös, ellenőrizhetetlen vallási hullám, egy parttalan ökumenizmus, ahol az az igazság, amit mindannyian elfogadunk. Erkölcsi rendíthetetlenség helyébe pluralista erkölcsösség lépne. Az igazságkeresésnek nem ez az útja.
Új világvallásról van szó, amely a kereszténységet is magába olvasztaná, úgy, hogy dogmái, erkölcsi parancsai szándékosan homályban maradnának. A homogén hagyományokkal rendelkező egyház az erkölcsi plurarizmust elutasítja. Ilyen törekvéshez a végső igazságot kereső emberek nem csatlakozhatnak és nem fogadhatják el azok, akik számára léteznek abszolút erkölcsi törvények és akik védik az egyház szentségi rendjét. A világnézeti különbségek az egyéni és a közösségi élet egészét érintik, tehát számolni lehet ideológiai ütközéssel, amelynek negatív következményeivel a hívek is számolhatnak. Ezt jelzi a baloldali szervezetek, pártok által kezdeményezett, az egyház szerepéről szóló vita is. Ezért az egyháznak a tanítóhivatallal járó feladatait szilárdan kell képviselnie, mert a hívő közösség is csak ez esetben követi a vezetőit, határozatlan magatartás esetén az átalakulás irányát mások veszik át. Az egyház tevékenységének korlátozása a marxista, neoliberális világnézetéből kiindulva érthető, de bénítólag hat az egyház működésére, korlátozza tanítói feladatában. Az úgynevezett premodern behatás a társadalomra erős. Mégis számolhatunk azzal, hogy a civilizációk bölcsessége elég erős és útját állja annak, hogy a haszonelvűségre épülő materialista ideológia véglegesen robotizálja az embert. Ez az ideológia túl van a delelőjén, nem képes transzcendenciára, nem pótolja a transzcendenciát, nem felel meg az emberi lélek szükségleteinek. A lélek nem tűri a falanszter rendszert, nem tud robotemberként élni.
Reménykedhet tehát a keresztény egyensúly visszaállításában. Van választási lehetőség a zsákutcákba vezető utak és a lehetséges újrakezdés között.
Az egyháznak nemcsak az igehirdetés a feladata, hanem az igazság szolgálata, az összes elméleti és gyakorlati problémák átéléséből táplálkozó tanúságtétel Jézus Krisztusról. Meg kell tehát szólaltatni ezt az igazságot, úgy, hogy az megfeleljen a civil társadalomban élő ember igényeinek. Ezzel jár az egyház olyan képviselete, hogy apostoli küldetése nyilvánvaló és egyértelmű legyen az emberek előtt. A jövő attól függ, hogy az egyház és hívő közössége megőrzi-e az üdvözítő által hagyományozott és kétezer éve vallott hittételeit és erkölcsi tanítását, s ahhoz ragaszkodik-e. És azt kész megvédeni.
A szerző jogász
origo.hu
Mi lehet az az állítólagos hangfelvétel, amelytől Magyar Péter retteg?
