A kommunizmusban nőttem fel, s édesapámtól sokszor hallottam, majd akkor lesz újra rendes a világ, ha helyreállítjuk (többek között) az adott szó becsületét. Tudja ezt mindenki. Ezért is esik már egy ideje annyi szó – az MSZP–SZDSZ kedvenc szófordulatával élve – a mai kormánykoalíció „be nem tartott ígéreteiről”. Ezért aztán előástam a Fidesz ’98-as választási negyven pontját meg az MSZP ’94-es választási ígéreteit, amit még pártelnöki minőségében írt alá Horn Gyula. Ugyanis aki kormányra került, annak volt lehetősége az ígéreteit betartani. Lássuk a medvét, ki hogyan állta a szavát. Általában nem akarom elemezni, hogy helyesnek tartom-e az éppen felemlítendő ígéretet vagy sem, csak azt, hogy mi lett vele. Mivel pedig mindkét dokumentum több oldal, minden részletén sem mehetünk végig teljes aprólékossággal. De nézzük meg legalább fő vonalaiban, hogy ki mit ígért, és mit tett. Hátha segít a mai ígéretek megítélésénél.
Szakadék a szavak és a tettek között
Haladjunk időrendben, kezdjük az MSZP-vel a ’94-es választások előttről. A Magyar Szocialista Párt a modern Magyarországért! hangzatos cím alatt sok érdekeset találunk utólag is. A szavakban megjelölt fő cél (akkor is) „a jóléti társadalom” feltételeinek megteremtése volt. Ehhez sok mindent tartottak szükségesnek. Még azt is, hogy „átmenetileg védővámokkal kívánjuk segíteni a hazai termelés átalakulását és megerősödését”. Aki hitt nekik, csalódott. „…Az új kormány… alkosson olyan féléves programot, amely tartalmazza a legsürgősebb törvényhozási és gazdaságossági lépéseket…”, s tudjuk, hogy az első félévben nem csináltak semmit. Aztán kicsit később jött a közismert postás, Bokros Lajos, és kézbesítette csomagját. De olvassunk tovább. „Elfogadhatatlan a reálbérek társadalmi szintű további csökkenése. Biztosítani kívánjuk, hogy a nyugdíjak lépést tartsanak legalább a nettó átlagkeresetek emelkedésével.” Részben teljesült, mert a nyugdíjak együtt csökkentek a reálkeresetekkel. Na lássuk tovább. „Különösen nagy figyelmet kívánunk fordítani a gyermekes családok helyzetének javítására. Indokoltnak tartjuk, hogy a családi pótlék alanyi jogon járjon, és adómentes maradjon… Kiemelt szociális támogatásra tartjuk érdemesnek a nagycsaládosokat.” (Akkori választási vitákban megtapasztaltam, hogy a NOE, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete akkor ezt el is hitte. Azóta, úgy tűnik, tapasztaltabbak lettek.) „Emelni kívánjuk a gyermekgondozási segélyt, amelyet állampolgári jogon járó juttatásnak tekintünk.” Ezt így utóbb elolvasva az ember nem is hinné, a vörös róka – testvérével, a kék rókával együtt, koalícióban – egyfajta módon száz százalékban teljesített, hiszen mindebből semmit sem tartott meg. Sőt pár hónappal később a megszüntetéseket még meg is magyarázta. Már nem meglepő, ami következik. „Egészségügyi alapellátást mindenkinek!” – amibe náluk beletartozott a fog meg nem tartás garantálása is térítésmentesen. (Persze még mindig mennyivel jobban jártak azok, akiknek kihullott a foga, mint azok, akiknek a hajdani Andrássy út 60. alatti speciális ellátócentrumban kalapáccsal kezelték ki, lásd Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök dédunokája esetét.)
De nézzük tovább: „Az esélyegyenlőség javítása érdekében a rászorulóknak a felsőoktatásban tandíjmentességet és állami forrásokból szociális ösztöndíjat kell adni.” Ha tetteik szerint a saját szavaikkal ítéljük meg őket, a ’94 és ’98 között regnált vörös és kék róka páros az esélyegyenlőséget nem javítani, hanem rombolni akarta, hiszen – szándékuk szerint – végleg eltörölték a tandíjmentességet. „Közbiztonságot!” – áll az ígérethalmazban kiemelt alcímként. Ami lett, azt megmondta az eddig idézett program aláírója, Horn Gyula négy évvel később, „ami itt van, az nem közbiztonság” stb. Olvasva ezt az akkori iratot, az ember itt-ott teljesen elképed. Ez (is) áll benne: „Független tudományos akadémiát akarunk!” (Így, ahogy idéztem.) Mitől legyen független ez a szegény „nemecsek” csupa kisbetűvel? Hiszen 1990-ben senki sem alakította át az Akadémiát úgy, mint elődeik 1948–49-ben… Vagy egyszerűen csak hangulatot akartak kelteni minden átgondolás nélkül úgy, mint ma is teszik? Lompos farkú vörös róka, mire gondolhattál? Vagy tényleg tettél valamit, csak még nem jöttünk rá? Azonban akármennyire is bazsevál a róka a tyúkoknak, a foga fehérje mégiscsak kivillan. „Mi nem foglalkozunk történelmi sérelmekkel, nincs küldetéstudatunk, külpolitikánk mentes ideológiai és pártpolitikai megfontolásoktól…”, a szomszédainkkal „kereskedni és nem pereskedni akarunk!” És ebből lesz náluk nagymarosi gát és a nemzet egyharmadának leírása. (Mást is akartatok árulni?) A hívő emberek is észrevehették, ha figyeltek, hogy mi készül: „Elismerjük az egyházi és a magániskolák szükségességét, de elfogadhatatlannak tartjuk, hogy települések állami-önkormányzati iskola nélkül maradjanak. Az állam és az önkormányzatok feladata a világnézeti semlegesség szigorú betartása…” Már tudjuk, hogy ez miféle diszkriminációt takart. Mindig is hadban álltak az egyházzal, a hívőkkel. Háborújuk nem ért véget. Ezért is tartják fontosnak „a hívők és nem hívők békés együttélését”. Azt hiszem, az én figyelmetlenségem, hogy ez a nagy (hideg?) háború, amelyikben a „békés együttélést” kell elérni, amelyik szinte az észak-írországi helyzetet idézi, elkerülte a figyelmemet – akkor. Ha még az is eszünkbe jut, hogy annak idején (is) említették, a részleteket azután tudjuk meg, hogy megnézték, mi van a kasszában, s erre hivatkozva tettek mindent, miközben mi meg tudtuk, mit adtunk át… akkor minden lényegeset sorra vettünk.
Előttünk a tanulság: vörös róka, kék róka, mind róka. S a róka szava kicsit ér.
De mi a helyzet a házunk táján? Azt csak a rend kedvéért említem, hogy első szabadon választott és hivatalában meghalt miniszterelnökünk, Antall József után egy intézményeiben kiépült demokrácia, egy piacgazdaság, a lényegi elemeiben átépített és működni kezdett gazdaság, a nemzetközi tervekkel ellentétben megszüntetett Varsói Szerződés és KGST, s ennek következtében egy nyugati integrációt megkezdő Magyarország maradt akkor is, ha előre lehetett tudni, ennek az ára a saját kamikaze repülésünk. Antall József szavatartó ember volt.
Legalább nyolcvanszázalékos teljesítés
Ez azonban rég volt, jöjjünk közelebb. 1998-ban a Fidesz és Orbán Viktor negyven pontban foglalta össze a legfontosabbakat, ez volt a Fidesz „választási negyven pontja”, az ígéretek. Gyorsan tekintsük át ezeket: Az egységes gazdaságpolitika érdekében Gazdasági Minisztérium létrehozása – megtörtént. Speciális hitelnyújtás kis- és középvállalkozásoknak – túl is teljesítették. A családi vállalkozások segítése, ösztönzése – megtörtént. Az energiaszektor privatizációjának leállítása – érdemben megtörtént. Az autópálya-használat matricássá tétele a koncessziós szerződések módosításával – az M5-ös esetében nem sikerült, a többinél megtörtént. Új földtörvény, a külföldiek szabad földvásárlásának megakadályozása – megtörtént. Nemzeti Földalap – létrehozták. Gyermekek és más eltartottak utáni adókedvezmény a családi típusú adózás bevezetésének első lépéseként – megtörtént. A gyed visszaállítása, egységes anyasági ellátás – megtörtént. Családi pótlék újra alanyi jogon, iskolás korú gyermekeknél iskoláztatási támogatásként – megtörtént. A fiatalok első lakásvásárlási illetékének csökkentése, lakásépítés támogatása – messzemenően teljesült, sőt ma olyanok a kedvezményes hitelek, amire még csak gondolni sem mert senki ’98-ban. Ja, árvízről nem volt szó, s így arról sem, hogy eközben egy lerombolt országrészt úgy építenek újjá, hogy eközben a fejlődése is fellendül. A nagymarosi gát felépítésének felmondása és új alapokon megállapodásról tárgyalás – megtörtént. Az első diploma megszerzését magában foglaló tandíjmentesség, a tanulás feltételeinek javítása vidéken is – megtörtént, s ennek kiegészítéseként a cigány fiatalok külön is nagy tanulási támogatást kaptak és vesznek is igénybe. A nyugdíj- és egészségbiztosítási önkormányzatok pazarlásának megszüntetése – megtörtént, s ennek egyik haszna a gyógyszerárak robbanásának megakadályozása.
A Garé melletti veszélyes hulladék ártalmatlanításának megoldása – nem volt egyszerű, de hozzáfogtak. Az egyházi felsőoktatás állami támogatásának a többiekével azonos szintre felemelése – megtörtént. A protestáns egyházak finanszírozásában ’94 és ’98 között kialakult méltánytalan helyzet megszüntetése – megtörtént. A határon túli magyarság régi kérésének teljesítése a magyar–magyar csúcs intézményesítésére – megtörtént, s az úgynevezett kedvezménytörvénnyel e különösen fontos területen további nagy előrelépés történt. A rendőrség működésének segítése, a belső korrupció letörése, a szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni hatékony fellépés, az életfogytiglani büntetés valóban életfogytiglanivá tétele, a gyermekek elleni bűncselekmények büntetésének szigorítása stb. – megtörtént. A közüzemi díjak emelkedésének korlátozására szigorú árképzési szabályok bevezetése – ez is megtörtént, még ha egyes érdekkörök nem is örültek, lásd még a gáz ára körüli csatákat. A magyar érdekeket képviselő stratégia az európai uniós tárgyalásokon – megtörtént. Az adók és tb-járulékok csökkentése – részben ez is megtörtént.
Persze nem minden történt meg. Elmaradt az ÁPV Rt. iratai kezelésének alapvető módosítása, s az adóreform még csak egyes elemeiben (családi kedvezmények stb.) kezdődött el. A tervezett alkotmánymódosítás és az ügyészség kormány alá rendelése is elmaradt annak ellenére, hogy a kormánykoalíció belekezdett, de kétharmados parlamenti többsége nem lévén, minden ilyen kezdeményezés elakadt az Országgyűlésben. Ám mindezekkel együtt bárki maga is megítélheti, hogy aki 1998-ban a Fidesz és Orbán Viktor programjára szavazott, nem csalódhatott, az akkor ígértek elsöprő többségükben teljesültek. (Ha számszerűsíteni akarnánk, akkor a legaggályoskodóbb számítgatás esetén is a teljesítés eléri a nyolcvan-kilencven százalékot.) Sőt történt sok más is, felépült a Nemzeti Színház, s lehet, hogy bunkónak tartanak, de bevallom, nekem nagyon tetszik. Annak is örülök, hogy a Szent Korona valóban az egész nemzetet megtestesítő szimbólumként az Országházban van, hogy a több, a sok gyermek, akik nélkül egyáltalán nincs jövő, újra követendő családi minta lett, hogy növekedtek mind a reálbérek, mind a nyugdíjak – reálértékben is – az inflációt meghaladóan…
A szavahihetőség próbája
Bár nincs a negyven pontban, egy dologról még kell beszélni, mert annak idején vita is volt róla. Ez pedig a magyar gazdaság elérendő éves növekedési üteme, az a bizonyos „hét százalék”. Emlékezzünk. Arról volt szó, amint azt bárki az akkori anyagokból és a vitákból maga is ellenőrizheti, hogy ha nem ér el a gazdaságunk egy kritikus szintet, körülbelül az európai átlagos növekedésnek mintegy a kétszeresét, akkor sosem tudunk felzárkózni Európához. Az akkori (1997-es szinten számított) európai növekedés mellett ennek körülbelül hét százaléknak kellett lennie, ezt ajánlotta a Fidesz, míg az MSZP ajánlata a kritikus szint alatt volt, csak öt százalék. Azóta a világ- és az európai gazdaság növekedése megtorpant, például a németeknél majdnem megállt. De még a megromlott nemzetközi körülmények között is teljesíteni tudta a kormány, hogy a magyar gazdaság az európai átlagos gazdasági növekedés kicsit több mint kétszeresével emelkedik. Magyarország sikeresen zárkózik fel Európa gazdag részéhez. (Lásd, rókám, így derül ki, hogy mennyi az annyi.) Orbán Viktor szavatartó ember.
Mivel minden választás, elvben legalábbis, programokról – azaz ígéretekről – szól, s a mai két nagy versenyző mindegyike, az MSZP– SZDSZ- és a Fidesz–MDF-koalíció már kormányzott, meg tudjuk ítélni a szavuk értékét, súlyát. Mégis, mielőtt megtennénk ezt, vessünk egy pillantást rókáék mai szavai közül azokra, amelyek elődei sokak figyelmét elkerülték a minden jót ígérés idején, 1994-ben. A jelenlegi ígéretekkel azért sem foglalkozom, mert a Fidesz programjának bejelentése óta érdekes módon több eleme váratlanul megjelent az MSZP ígéretei között. (Olvasni tudnak.) De miközben mindez zajlik, elhangzanak nagyon is figyelemreméltó mondatok. Azért is fontos ez, mert bár tudjuk, róka szava kicsit ér, de ha azt ígéri, hogy megeszi a tyúkot, valószínűleg betartja a szavát. Horn úr, hűen ’94–98 közötti elkötelezettségükhöz, a gázárak elkerülhetetlen világszintre emeléséről beszél. Eközben Kuncze úr megtámadja a Magyar Fejlesztési Bankot, követeli a leállítását, bejelenti a felszámolási szándékukat. Azt nem mondják hozzá, hogy ezzel a diákhitel, az agrárhitel stb. leállítását is elérnék, ami legalábbis a teljes rendszer átalakítását vonná maga után. Igaz, korábbi tetteikkel sem az esélyegyenlőséget szolgálták. Kovács úr újra bejelentette, hogy majd megnézik, „mit mutat a kassza”, s azután döntenek a konkrét lépésekről.
Csakúgy, mint ’94-ben volt. A Szent Koronát visszaviszik a múzeumba, ígérték, s a Terror Házát átnevezik, átalakítják. Persze, hiszen a már nem is olyan nagy testvér is ezt kéri Moszkvából. (Lehet, hogy kevés fotót állítottunk ki a szovjet csapatok bevonulásáról és regnálásáról…) Kovács úr azt is megígérte, hogy újratárgyalják ezt a fránya státustörvényt. Meg azt is, hogy az ő külpolitikájuk Magyarország reális „súlyához” igazodik majd, nem álmokhoz. Tudjuk, ez mit jelent: Alázatos szolgálatjára, kérem… (Kovács úr nagyon nem helyesli Orbán miniszterelnök úr érdekérvényesítő külpolitizálását, bár Európában – úgy tűnik – egyetértően elfogadják, s az amerikai kormány is ekként nyilatkozik.) Az elmúlt időben látványosan előtűnt a három nagy keresztény egyház elleni – máris – durva támadás is… Mi lesz, ha…? De az nem lesz!
Azt hiszem, a leírtak elegendőek a szavahihetőség megítéléséhez. Bár az ígéret sem mellékes, mégsem az a legfontosabb, hogy mit ígérnek, hanem az, hogy ki ígéri. Ezt tudva mondhatjuk Petőfivel: Ez a kérdés, válasszatok!
A szerző egyetemi magántanár, a Nemzeti Egységmozgalom tagja
origo.hu
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
