Fel kell-e mondani az Orbán–Nastase-megállapodást?

Az MSZP első száznapos programjának egyik pontja az Orbán–Nastase-megállapodás felmondása. A közeljövőben megalakuló MSZP– SZDSZ-kormány valószínűleg az MSZP programját valósítja meg ebben a kérdésben. Ennek fényében vizsgáljuk meg, hogy valóban érdemes-e felmondani ezt a megállapodást.
A parlament által 92 százalékos többséggel elfogadott státustörvény Romániára vonatkozó kiegészítő kompromisszumaként született meg az Orbán–Nastase-megállapodás 2001 decemberében. Erre azért volt szükség, mert a román hozzájárulás hiányában nem lehetett volna zökkenőmentesen életbe léptetni a törvény rendelkezéseit a határon túli legnagyobb magyar kisebbség tagjaira vonatkozóan. A január elseje óta beadott 300 ezer magyarigazolvány-kérelemből 150 ezer származott Románia területéről. Ebből az adatból is látszik, hogy a Romániával kötött megállapodás létfontosságú volt a státustörvény lényegét illetően (minél több határon túli magyar élhessen a lehetőséggel retorziók nélkül), és el is hárított egy újabb viharfelhőt a korábban sem problémamentes kétoldalú viszony felől.
Az Orbán–Nastase-megállapodás legfontosabb része, amely kiterjeszti a munkavállalási lehetőséget az összes román állampolgárra három hónapot meg nem haladó munkavállalás esetén, hamar a kampány témája lett. Elhangzott fenyegetés 23 millió román munkavállalóról és a magyar munkavállalók tömeges állástalanná válásáról. Szintén felmerült, hogy Románia után esetleg Ukrajna is hasonló kedvezményre tarthat igényt a maga 50 millió lakosával. Mára bebizonyosodott, hogy egyik fenyegetés sem volt valós: Románia 23 milliós lakosságának munkavállaló része nem özönlött át Magyarországra, és Ukrajna sem kért hasonló kedvezményt állampolgárainak. A három hónapos munkavállalási lehetőség potenciális kihasználói, az idénymunkások nyári rohama ugyan még hátravan, de feltehetőleg ez sem a törvény által nyújtott lehetőségben, hanem ugyanúgy, ahogyan eddig, feketemunkások formájában fog megjelenni.
A munkavállalást illetően szerencsés egybeesés, hogy az EU 2001 végén törölte el a vízumkényszert Romániával szemben, így a potenciális román munkavállalók inkább a spanyol, az olasz és a francia ültetvényeket vehetik célba a nyáron. A magyar–román határ mentén ezután is jelentős lesz a munkaerő-áramlás, ugyanúgy, mint a magyar–osztrák határ mentén Burgenlandban. Csak amint ott is a határ menti megyékből áramlanak a határ túloldalára, ugyanúgy nálunk is a keleti megyékben várható a romániai munkavállalók megjelenése szokás szerint feketemunkásként.
Ami a potenciális munkaerő-áramlási veszélyt illeti: kétségkívül fennáll, de esélye minimális. A megyei munkaügyi központok folyamatosan monitorozzák a státustörvény alapján kiadott munkavállalási engedélyek számát. Ezt a monitorozást a nyári hónapokban lehet gyakoribbá tenni, hogy egy tényleg nagyméretű roham esetén valóban le lehessen ereszteni a sorompót a román nemzetiségű, magyarigazolvánnyal nem rendelkező személyek előtt (mert a státustörvény alapján minden hatálya alá tartozó személy a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel vállalhat munkát). Ez azonban azt is megkívánná, hogy külön monitorozzuk a magyarigazolvánnyal rendelkezőknek és az egyéb román állampolgároknak kiadott engedélyeket is.
Az Orbán–Nastase-megállapodás felmondására tehát valószínűleg nem kerül sor a munkavállalási rész problémái miatt. Ha mégis veszélyt sejt valaki, akkor is érdemes várni a nyári hónapokig, hiszen a kormányközi megállapodás július végén vagy augusztus elején is felmondható akut problémák esetén, sőt fel is függeszthető néhány hónapra (esetleg pontosan a nyári munkavállalás időszakára). Addig viszont megmaradnak a jelenleg jónak mondható magyar–román kapcsolatok, és gond nélkül alkalmazható a státustörvény Romániában. A megállapodást érintő másik kérdés, hogy tud-e a magyar kormány jobbat kötni helyette, és tudja-e biztosítani a státustörvény alkalmazhatóságát felmondása esetén. Egy jobb megállapodás megkötésére a ma mindenki számára hozzáférhető információk alapján kevés esély van. Valószínűleg ugyanazt a módszert lenne helyes követnie a magyar kormánynak ebben a kérdésben, mint amit az amerikai jegybank követett a dollár aranyra válthatósága, az aranystandard ügyében évtizedeken keresztül: amíg kis tételben történt csak a valuta aranyra váltása, addig engedték; amikor viszont a külföldi bankok nagyobb mennyiségű dollárt akartak aranyra váltani, akkor pedig felmondták az aranystandardot. Ezzel a politikával elérték, hogy évtizedeken keresztül mindenki hitt az aranystandardban, és bízott az amerikai jegybankban, míg nekik lépniük csak a valóban komoly anyagi kötelezettségvállalás veszélye esetén kellett. Figyelembe kell venni azt is, hogy az EU-csatlakozásig csak három nyarat kell már „átvészelnünk” a potenciális munkaerőözön veszélyével a fejünk fölött. Lehet, hogy érdemes figyelni a veszélyt, és kivárni ezt a néhány évet.

A szerző geográfus, Európa-szakértő