„Minket itt Erdélyben megvert az Isten!”

Szováta környékén stopolt egy idős néni, akivel elbeszélgettünk a mindennapi dolgokról, a nehézségekről stb. A néni, már az út vége felé, minden bevezetés nélkül egyszer csak kifakadt: „S osztán ha azt a fiatalembert, Orbán Viktort nem választják meg újra miniszterelnöknek, akkor minket itt Erdélyben megvert az Isten!” Arra a felvetésre, hogy akkor imádkozzon, hogy újra megválasszák, azt válaszolta: Bizony imádkozunk is, mindennap! (A Belekotyogó nevű hozzászólót lásd az erdélyi Disputa internetes fórumon – www.transindex.ro.)
Az aggódó-kétségbeesett telefonhívások, sms-ek és villanylevelek áradata vasárnap este indult – határon túli magyar barátok, rokonok, ismerősök és jó szándékú ismeretlenek kérdezték megdöbbenve: mi történt Magyarországon? A szocialisták vezetése megdöbbentette a határon túli magyarságot, az emberek traumaként élik meg, hogy megszakadhat az a pozitív folyamat, amely a polgári kormány kezdeményezésére indult és nyolcvan- évnyi letargiából próbálta felrázni a kisebbségben élő nemzettársakat. A hazai voksszerző harcban nem szempont, de attól még tény: az anyaországi választásoknak talán még nagyobb a tétje a környező, magyarlakta országokban, mint idehaza, hiszen Budapest erkölcsi, politikai és gazdasági hozzáállása kulcskérdés a beolvadással fenyegetettek megmaradásában.
A levelek, telefonhívások, üzenetek áradata azóta sem szűnik. Miben segíthetünk? – kérdezik sokan, mások autóbuszokat szerveznek a mai Kossuth téri eseményre; és sok ezren vannak azok, akik levelet írnak az anyaországba vándorolt egykori falutársaiknak, rokonaiknak, hogy arra figyelmeztessék őket: jövő vasárnap értük szavazzanak, ne ellenük. A döbbenet és a félelem szavai nem-csak a világhálós beszélgetőfórumokat, hanem a határon túli magyar napilapok véleményoldalait is megtöltötték. A jegyzetírók nem kertelnek: a szocialistákat a kozmetikázott kommunizmus embereinek tartják, akik csak akkor internacionalisták, amikor pénzről van szó; ha magyarság vagy nemzeti érdek kerül szóba, akkor elképzeléseik nem jutnak el az országhatárokig. Még a bevallottan baloldali vagy liberális publicisták is aggodalmuknak adnak hangot, azt sérelmezve, hogy miért kellett a baloldali miniszterelnök-jelöltnek már az első forduló éjszakáján oly sietve kijelentenie, hogy közjogilag tízmillió magyar miniszterelnöke lesz győzelem esetén. „Bármit is hoz a második forduló, a mai Magyarország erkölcsi győztese Orbán Viktor marad – fogalmazták meg a kolozsvári Szabadságban, ahol így fejezték be a vezércikket: engedtessék meg egy másik végkövetkeztetés: Romániának is égető szüksége van a maga Orbán Viktorára.” A Szatmári Friss Újságban ez jelent meg: „nekünk, kisebbségi magyaroknak sem marad más hátra, mint reménykedni. Reménykedni egyrészt abban, hogy a második fordulóban a nekünk többet nyújtó oldal győz, másrészt abban, hogy a szocialisták is az egész nemzetben gondolkodnak, még ha ezt nem is verik túlságosan nagy dobra.” A múlt elkezdődött – fogalmazták meg másutt, a Népújságban pedig azt tették szóvá, hogy az MSZP egyetlen autentikus határon túli szakértője, Tabajdi Csaba súlytalan lett, közel sem kerül a csúcsvezetéshez. Az esetleges kormányváltás várható következményeként az erdélyiek például attól tartanak, hogy megcsappannak a státustörvény végrehajtására fordítható költségvetési források, csökkennek a kedvezmények, a magyarigazolványok kiadása lelassul (a kérvények megpihennek az illetékes elvtárs fiókjában), ellehetelenülnek az újonnal létrehozott egyetemek, a két ország vezetői kiegyeznek a fejük fölött és a többi.
Hogy a félelmek mennyire reálisak, elég felidézni a közelmúltat, az 1994–1998 alatti Horn-kormány „eredményeit”. Kevesen tudják, hogy a határon túli támogatások történetének is megvan a maga Bokros-csomagja. A megszorítás egy esztendővel megelőzte a tényleges csomagot, ennek során egyetlen tollvonással felére csökkentették a határon túli támogatásokra szánt keretet. A román–magyar alapszerződést úgy írták alá, hogy az egyeztetésekkor nem vették figyelembe a romániai magyarság legitim vezetésének észrevételeit, s amikor a Parlamentben szavaztak erről, a karzatra meghívott erdélyi személyiségek (akik nem szólhattak hozzá a vitához) morgolódására az SZDSZ-es ülésvezető ki akarta üríttetni a termet. A romániai magyar egyetem kapcsán a Határon Túli Magyarok Hivatalának ugyancsak SZDSZ-es vezetője úgy nyilatkozott: boldog-boldogtalan egyetemet akar Erdélyben (nem véletlen hát, hogy csak a polgári kormány idején sikerült elindítani a Sapientiát). A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Bugár Béla már az első forduló éjszakáján figyelmeztetett arra, hogy a szocialisták kormányával az MKP-nek korábban már volt negatív tapasztalata. Nevezetesen akkor, amikor a magyar–szlovák alapszerződésről folyó kétoldalú tárgyalásokon az akkori szocialista magyar kormány a magyar koalícióval is tárgyalt, de ezt csak azok után tette, hogy Vladimír Meciarral már megállapodott – jelentette ki.
Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke azért aggódik, hogy megtörik a Fidesz-kormány által beindított nemzetpolitikai koncepció lendülete, amely a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésére törekszik. Félő, hogy amennyiben az MSZP–SZDSZ-koalíció alakíthat kormányt, akkor egyrészt a múltból átörökölt proletár-internacionalizmus, másrészt pedig a kozmopolitizmus által meghatározott szűkkeblű országpolitikai gondolkodásnak nincs szüksége a nemzetpolitika szélesebb távlataira.
Nézzük csak, mit sikerült a határon túli támogatások terén megvalósítania a polgári kormánynak az elmúlt négy év alatt. A számok tükrében egyértelmű, hogy a Orbán-kormány működése alatt több pénz jutott határon túli célokra, mint 1990–1998 között összesen! „Most jött el az ideje, hogy talán megvalósíthatjuk azokat az álmokat, amelyeket eddig még meg sem mertünk fogalmazni” – mondta az Illyés Közalapítvány (amely a határon túli támogatások fő koordinátora) egyik pályázója, aki azóta már a magyarigazolvány boldog tulajdonosa. A státustörvény Trianon után az első olyan jogi norma, amely jogalanyként számol a határon túli magyarokkal, anyaországi támogatásból egyetem kezdte meg működését Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken, művelődési, vallási és oktatási intézmények épültek. S mindez nem terheli meg elviselhetetlen módon a magyar adófizetőt, hiszen jelenleg minden befizetett ezer adóforintból egy forint harminc fillér jutott tavaly határon túli célra – és ez a rendszerváltozást követő idők eleddig legnagyobb aránya! A szocialisták alatt volt ennek negyede is, miközben a magyar társadalom – igaz, nem közpénzből – évente ennek több mint kétszeresét, tizenvalahány milliárd forintot költ kutya- és macskaeledelre…
Az MSZP–SZDSZ-koalíciónak a határon túli magyarok ügye olyan, mint púp a háton. Van, de jobb nem beszélni róla. Ha rávágnak egyet, a gazdájának is fáj, mégis a púpra haragszik. Ha jön az MSZP, megint apparatcsikok fognak dönteni Budapesten olyan kérdésekről, amelyekről nincs fogalmuk, személyes tapasztalatuk, s amelyekhez nincs érzelmi kötődésük. Az „erdélyi származású” Medgyessy majd elmegy Bukarestbe, ahol ékes románsággal eltárgyalgat Iliescuékkal, aztán a „megbékélés jegyében” kiegyezik velük. Hazafele jövet megállnak Erdélyben elmagyarázni az ott élőknek, hogy ez nagyon jó. Az SZDSZ pedig multikulti lufieregetést szervez a Mátyás-szobor előtti gödörből, ahol díszvendég lesz Funar és Meciar.
Béke lesz és kacagás: halál előtti csend és összekacsintó, gúnyos vigyor.