De emlékezhetünk arra, ahogyan Horn Gyula négy éve győzelemnek maszkírozta a vereséget, mondván, összességében többen szavaztak rájuk, mint az akkori kormányváltó erőkre. És nagyon jól tudjuk azt is, hogy az SZDSZ (minden szóbeli megnyilatkozás ellenére) nem középerő, hanem az MSZP leányvállalata, hiszen a demokratikusan választott parlamenti rendszer fennállása óta soha, egyetlen politikai lépésével sem keresztezte az egykori állampárt rendszerváltozás kori mutánsának útjait, hatalmi ambícióit. Ha úgy tetszik, ahhoz hasonló testvériség ez, ahogyan annak idején a kék nyakkendős kisdobos és vörös nyakkendős úttörő is a Magyar Úttörők Szövetségéhez tartozott.
Így tehát még beszélhetünk bőven arról, hogy milyen konstrukciók akadályozhatnák meg a Medgyessy-kormány megalakulását, de ez semmit nem változtat a helyzeten.
Amely persze nem jó. Szoktathatjuk magunkat a gondolathoz, hogy most meg fog valósulni mindaz, amiről azt mondták, hogy csak a pozícióját megőrizni akaró jobbközép riogatja vele a választópolgárokat. Lesz tehát gáz- és gyógyszeráremelés, növekvő infláció, jobbközép önkormányzatok megbüntetése, konzervatív gondolkodású szakemberek háttérbe szorítása (természetesen az Orbán-kormány minden kinevezettje politikai kinevezettnek minősül majd), szerződéseket fognak felbontani, a baloldali klientúra tarol, a kulturális politikában, ideológiában felerősödnek a globalizmus hangjai és így tovább.
Mindettől eltekintve azonban az élet élhető marad. A jövő akkor is elkezdődött, ha kibontakozása kissé lassúbb lesz: vissza nem foly az időnek árja. (Remélem, az utolsó szó miatt nem leszünk kriptorasszizmussal vádolva.)
Az állásából elmozdítandó néhány ezer ember számára ugyan nem jönnek könnyű idők, de a többség a helyén marad, dolgozik tovább, teszi a dolgát a maga tudása, értékrendje szerint. Bosszankodni fog, hogy a teljesíthetetlen ígéretek nem valósulnak meg (de miért is hitte el őket), ugyanakkor a dolgok természetes dinamikája szerint az ország felszálló ágban van, tehát a többségnek sok panaszra ennek ellenére nem lesz oka. Nem így a választásokat eldöntő kisebbségnek, azoknak, akik a depressziós körzetekben, a szocialista Magyarország egykori büszkeségeit jelentő, mára reménytelenül válságövezetté vált nagyipari-lakótelepi zónáiban élnek. És visszavágynak a „büszkeség” állapotába. Éppen az ő sorsuk rendezésére nincs terve és akarata a Medgyessy-teamnek. Ők csak a választásokon fontosak. (Ez egyébként a jobbközép kritikája is: az ő direkt megszólításuk ugyanis elmaradt.) Ők lesznek majd a 2006-os választások protest-szavazói, de az még messze van. Én egyébként még azt sem vonnám kétségbe, hogy a liberális-balközépben él a vágyakozás e csoport helyzetének megoldására. Inkább azt gondolom, hogy képtelen megtalálni ennek eszközeit, mert – nagy általánosságban – nem elég kreatív hozzá, nem ismeri a társadalom működésének fontos meghatározói közül a nem anyagi jellegű megoldások fontosságát.
E népességnek nem segélyekre, nem mesterséges, külső motivációra van szüksége sorsa rendezéséhez. A szocialista gondolkodás számára ugyanis csak ezek az eszközök léteznek. Jóllehet a jobbközép kormány közvetlenül és célzottan nem dolgozott ki programot e közeg átformálására (meg is kapta érte a büntetését), egészében az a társadalom- és jövőkép, amit meghonosítani és erősíteni akart, hosszabb távon többet kínált, mint amit a szocialisták adhatnak.
Egy jövőorientált, kezdeményező, a munka becsületét helyreállító társadalom adhat olyan mintákat, sugározhat olyan életstratégiákat, amelyek elindíthatják ezt a populációt a mentális átalakulás útján. A piacgazdasághoz való alkalmazkodás mindenekelőtt azt jelenti, hogy mindenki rákényszerül saját sorsának irányítására. Pontosan egy olyan viselkedésmódra, amelyről a pártállam tudatosan szoktatta le. Ebből a szempontból nézve az MSZP–SZDSZ koalíció közelgő országlását, Kádár (tartósan a rendszerváltozás áldozatának számító) népe az elkövetkező négy év igazi áldozata. (A megnevezést nem megbélyegzésnek szánom, csak szomorú szociológia jellemzőként használom.) Mert a polgárosodás, a polgári Magyarország kialakulása nem fog megállni: de a szocialista kormányzás – esetleg éppen segítő szándékból – akadálya lesz annak, hogy ezek a csoportok e folyamatba integrálódjanak.
Azok a tervek, amelyek helyzetük javítását célozzák, például az adómentes minimálbér a közteherviselés terheitől való mentesítés által, lényegében a közügyekbe kapcsolódás rejtett-szimbolikus korlátozását is jelenti, kifejezi a hatalom fölöttük való gyámkodásának szándékát. (Hogy ez közgazdaságilag mit jelent, az külön kérdés.) Az az összeg, amelyhez így jutnak, egy általuk egyébként nem is érzékelt jogvesztés ára. Jó üzletnek látszik számukra egy nem gyakorolt jog jutányos értékesítése, de az ilyen üzlet hosszabb távon mindig ráfizetéses. A deficit itt a polgárosodás folyamatából való kiszakadást, a mentális leszakadás folyamatának erősödését jelenti. Ami társadalmi szinten a népességi csoportok közti törésvonalak erősödésével jár, s olyan destabilizációs tényező, amivel előidézői nem számolnak.
A szerző kritikus, irodalomtörténész
origo.hu
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában
