A Fidesz kudarcához érdemes stratégiai és taktikai hibák mentén közelíteni. Az első fordulót megelőző kampánystílust önmagában nem hibáztatom. A két forduló közötti dinamikus, Orbán Viktor országjárására épített kampányt éppen a minimális különbség miatt nem tartom mérvadónak, noha az első fordulóhoz képest mintegy húsz körzetben sikerült bravúrosan megfordítani az eredményt. Ha ugyanis az első fordulót megnyerte volna a Fidesz, nagy valószínűséggel az első forduló előtti kampány bölcsességét dicsérné mindenki, másrészt pedig a két forduló közötti kampányt is jobban és eredményesebben lehetett volna kivitelezni. Általában a kampányt inkább technikai eszközökből és módszerből álló taktikai elemnek tekintem, ami a stratégiát szolgálja, ezért górcső alá kell venni a stratégiai és politikai hátteret.
Nagyon jónak tartottam azt, hogy Orbán Viktorral az élen azt mondták: mindenki nézzen körül a maga életében, és vonjon mérleget. Csakhogy ez komoly kihívás a kormányzó erők számára: az emberek mindennapi életét meghatározó közpolitikai kérdésekben kell komoly teljesítményt felmutatniuk. A Fidesz nem vette elég komolyan az MSZP által ígért jóléti rendszerváltás programját. Hivatkozott arra, hogy ismét bevezette a gyedet, amit a Horn-kormány alatt eltöröltek, az MSZP viszont Medgyessy miniszterelnökké jelölése óta azzal kampányolt, hogy négy éven át nem emelték, tehát csökkent a reálértéke. Kérdem én: miért nem emelték és miért csak a választási kampányban ígérték, hogy emelni fogják? Ha tehát a Fidesz ösztönzésére mindenki körülnézett, akkor százezrek lehettek olyanok, alsóbb néposztályokhoz tartozók, akiknek nyújtott valamit a kormány a minimálbér emelésével, a gyed visszaállításával stb., de ez kevés volt ahhoz, hogy a mérleg megvonása után a Fideszre szavazzanak. Ezek az emberek ezért nyitottak, fogékonyak voltak a „jóléti rendszerváltásra” és a szociális demagógiára (lásd hány lélegeztetőgépet lehet venni valamiből), amit „A jövő elkezdődött” szlogenje nem volt képes ellensúlyozni, mert azt sugallta, hogy négy év után még csak most reménykedhetnek a számukra kedvező változásokban.
Medgyessy a politika piacán
1998-ban a Fidesz polgári filozófiájában erőteljesen jelen volt a „polgár” egy olyan értelmezése, amely a fogalmat nem szűkítette le a vagyonos vagy tulajdonososztályokra (mint Horn Gyula ideológiai ellentámadása), hanem a „proletárt polgárrá” tenni szociáldemokrata elvét is magában foglalta. Hipotézisem az, hogy ezeknek a polgárosítandó proletároknak a nagy részét vesztette el a Fidesz azzal, hogy túlságosan középosztálybeli stratégiát követett. A miniszterelnök remekül hivatkozott a polgári, konzervatív és kereszténydemokrata politikai és társadalomfilozófiákra, amikor azzal érvelt, hogy az adóval a már megszerzett jövedelemből vesz el az állam és rendelkezik felette, tehát az adókedvezményekkel a polgár az elvett jövedelméből kap vissza, de az ilyen tartalmú viták a hetvenes és nyolcvanas években a konzervatívok és a szociáldemokraták között olyan országokban zajlottak le, ahol gazdaságilag fejlett és erősen középosztályosodott társadalmak voltak és vannak. Ahol az alsóbb néposztálybeliek is büszke adózó polgárok, mert viszonylag magas jövedelmük miatt sok adót vonnak el tőlük is. A Fidesz tehát nem figyelt eléggé, hogy a társadalom különböző csoportjaiban milyen befogadókészség van a programjára, és hogy a szocialistáknak milyen esélyeik vannak az ellentmondások kiaknázására.
Medgyessy Péter tavaly kora nyári jelölésével az MSZP nagyon nagy labdát adott fel a Fidesznek. A szocialistáknak fel kellett építeniük Medgyessyt és a politikai piacra kellett vinniük, hogy vele mint ismert „áruval” vághassanak bele a kampányba. Így lényegében két, egymásba átnövő kampányt folytattak háromnegyed éven át, amivel annak a veszélynek tették ki magukat, hogy idejekorán ellövik patronjaikat. A Fidesznek nem is volt (lett volna más) dolga, mint szemmel tartani a szocialistákat, kielemezni stratégiájukat és kihúzni a méregfogukat. (Az ismert példával élve: a gyed összegét már szeptemberben minden további nélkül fel lehetett volna emelni.) Az MSZP ugyanakkor sikerrel kapcsolta egybe a jóléti várakozásokat a közpénzek felhasználásának kritikájával. Függetlenül attól, hogy ténylegesen mi az igazság: a Happy End, az Ezüsthajó és az Országimázs Központ túl régóta volt napirenden ahhoz, hogy a Fidesz kezelhesse a kérdést. Igen hatásos volt, hogy fontos kérdésekről érthető és emészthető szinten foglalkozó, postaládákba dobott szórólapokkal keresték a kapcsolatot a választókkal (Hazugságok és tények; Ellopott álmok), amelyekre a Fidesznek nem volt válasza az első forduló előtt.
A szavazatok 41,11 százalékának megszerzése és az, hogy polgári pártot ilyen nagy mértékben nem támogattak még a választók a rendszerváltás óta, valóban jelentős tény, hiszen az 1998-ban külön induló Fidesz és az MDF összesen csak 32,28 százalékot kapott. Szembe kell nézni azonban azzal is, hogy ugyanakkor az MSZP-nek is sikerült 32,92 százalékról 42,03 százalékra növelni a támogatottságát. Mindkét oldalnak le kell vonnia ebből a tanulságokat. A Fidesznek azt, hogy a sikeresnek tartott négy év során az MSZP nemcsak a társadalmi beágyazottságból származó közel harmincszázaléknyi biztos szavazó bázisát őrizte meg, hanem több százezer új szavazót gyűjtött maga köré. Olyanokat, akiket igazából a Fidesznek kellett volna megnyernie. Az igazi győzelem az lett volna, ha a Fidesz–MDF körülbelül 55-60 százalékával szemben az MSZP és az SZDSZ nagyjából csak az 1998-as teljestményét ismételte volna meg a szavazatok 40-45 százélékának megszerzésével. A korábban elmondottak alapján hajlok arra, hogy a baloldal által mozgósított mintegy tízszázaléknyi szavazó protest (tiltakozó) szavazó volt, akiket a kormánypártok vesztettek el. Az MSZP számára az a tanulság, hogy a nagy vereségtől a kormány és a kormánypártok politikai és stratégiai hibái mentették meg. A szocialisták a régi rendszerből örökölt vezetőgarnitúrájukkal tehát normális esetben igazából csak a szavazók harmadát képesek maguk mellé állítani, ami hosszabb távon semmi jóval nem kecsegteti őket. Az eddigi „fiatalítás”, tisztelet a kivételnek, nem mond ennek ellent. Általában olyanokat sikerült rekrutálni, akik legfőbb erénye, hogy fiatalok, mert koruknál fogva nem lehettek még közép- vagy alsó szintű pártvezetők vagy apparatcsikok sem, viszont lelkileg és mentálisan sikerrel asszimilálódtak. A polgári összefogás több mint negyvenszázalékos támogatottsága, a Fidesz két forduló közötti kampányának sikere és a választás utáni polgári mozgalom ereje azonban arra is bizonyíték, hogy a régi öregek, Horntól és Kovácstól kezdve Lendvaiig bezárólag, a társadalom nagy része (megkockáztatom: a többsége) számára még mindig a kommunista rendszer eleven szimbólumainak számítanak.
A MIÉP (nem létező) rohamosztagai
Az MSZP „fiataljainak” ezért tovább kell cipelniük a kommunista keresztet, ami azért nem nagy teher számukra. Az MSZP kampányának infantilis elemei; akácfamozgalom, sárga sál, centivágás, vasúti gyűlés, Lendvai Ildikó teátrális nagyjelenetei stb. arra az időszakra emlékeztettek, amikor a KISZ országos és helyi vezérei „Jövőnk a tét!” szlogennel kampányoltak a fiatalság körében. Bizony az akkor ifjú kommunista garnitúráról is elmondható volt, hogy személy szerint semmi közük a diktatúra elnyomásához, és ők is tényleg akarják a változásokat, de a modernizációról, korszerű hazafiságról és miegyebekről hangoztatott lózungjaik és a bemutatott ötletparádéjuk nem talált fogadtatásra. Az MSZP „fiataljait” az 1988-as kiszesek szellemében szocializálják, akik ezért fiatalos lelkesedéssel vesznek részt a nagyotmondásban és ötletgyártásban. A centivágással Kovács átadta a kiszes stafétabotot Tóbiás nemzedékének, melynek szelleme felett ott őrködik majd a szocialista kampány első számú győztese, a frakcióvezetővé avanzsált Lendvai Ildikó.
Véleményem szerint a 2002-es választáson az MSZP ellen szavazó és megmozduló fiatalok érzelmileg most élték át a rendszerváltást, kicsit úgy, ahogy a ’89-es fiatalok átélték azt. 1988–89-ben a tanuló ifjúságon belül, a fiatalok között is lezajlottak az ideológiai és politikai küzdelmek. Nem csak arról volt szó, hogy a fiatalok szembenállnak az idősebbek által képviselt kommunista párttal és rendszerrel. A „Jövőnk a tét!” jelszóval fémjelzett kiszes erőlködéseknek a fiatalok körében volt funkciója, és a fiatalok nagy része mondott rájuk nemet. Egyetértettek ugyan a „Jövőnk a tét!” kiszes jelszavával, de csak úgy, hogy azt mondták: valóban, a jövőtök a tét… Ahogy a mentális korlátok 1989-ben távol tartották a fiatalokat a KISZ felvilágosodásától, úgy tartják távol az MSZP elitjének mostani elkiszesedésétől. Zuschlag János a minap egy óriási, jó kétméteres bizonyítványt állított ki az Orbán-kormányról. Amíg a szocialisták és ifjúszocialisták ebben a szellemben politizálnak, a polgári oldalnak mindig lesz komoly antikommunista tartaléka a fiatalok körében, akikből a kiszes habitus korosztályos immunreakciókat tud kiváltani.
Az MSZP-kampány antikommunista reakciókat kiváltó elemeinek „főszereplője” Kovács László és Lendvai Ildikó volt. Az MSZP kampánystratégiája középpontjába helyezte a szorongást és a félelmet. A politikai szereposztás szerint a kormány megfélemlítette és kettéosztotta a társadalmat, ezért személy szerint mindenki fél, és majd a kormányváltással hatalomra kerülő szocialisták teremtik meg a nyugalmat és a békét. A baloldali ellenzék vagy általánosságban, konkrét okok megnevezése nélkül beszélt a félelemről, amivel szorongást keltett, vagy a legirracionálisabb ötletekkel állt elő. Az így keltett félelmi pszichózis alapja a társadalom négy éven át tartó ideológiai megdolgozása volt azzal, hogy Orbán Viktor diktátor és diktatúrát épít ki. Már az elmúlt évben, az Országos Választási Bizottság megválasztásakor azt állították, hogy a kormány választási csalásra készül, és külföldi megfigyelőket igényelt. Februárban Medgyessy Péter és Kuncze Gábor nem tartotta kizártnak a választási visszaéléseket: Kuncze szerint „benne van a levegőben”, és Medgyessyhez „eljutottak olyan dokumentumok”, amelyek szerint vannak erre kísérletek. Márciusban Kovács László és Gusztos Péter (SZDSZ) a választási csalás fogalmát áttematizálták (a korrupciógyanús öszszefonódások, a közpénzek magánpénzzé alakítása választási célokat szolgál), amivel az ellenzéki propagandában kimondatlanul is megjelent az államcsíny.
Lendvai Ildikó a Hetek április 12-i számában az alábbiak szerint nyilatkozott: „Nagy disznóságot – például nem kiírni a választások második fordulóját – nem mernek már megtenni. Működtetünk egy alternatív számlálási rendszert, és minden szavazókörben ott van az emberünk. A nemzetközi megfigyelők is adnak talán egyfajta védettséget. Ha most Medgyessyt holnap elviszi a rendőr, akkor megnyertük a választást.” Lendvai tehát azt sugallta a már szócskával, hogy kétséges volt a második forduló megtartása! Kovács László márciusban bejelentette, hogy „kirekesztő szélsőjobboldali diktatúra” fenyeget, amely baloldali felfogásban koncentrációs táborokat, lincselést, pogromokat és kínzásokat is jelent. Kovács Orbán személyének külön is nekiment, amikor azt állította, hogy hatalma elvesztésétől rettegő diktátorként viselkedik. Lendvai Ildikó ezzel összhangban licitálta túl Kovácsot, amikor a két forduló között Orbánt sztálinista diktátornak (!) titulálta. Horn Gyula már februárban azt mondta: „az erő velünk van, felbujt az erőszakra, s a bejelentett fenyegetések alapján úgy tűnik, a MIÉP rohamosztagai veszik a lapot.”
Kuncze: Kő kövön nem marad
Márciusban Csurka István bejelentette, hogy viszszaléptetik jelöltjeiket. Lendvai Ildikó ilyen ideológiai előzmények után nevezte a MIÉP-et a Fidesz rohamosztagának. Juhász Ferenc, az MSZP másik alelnöke februárban jelentette ki, hogy az MSZP programja hirdetésével foglalkozik, nincs ideje utcai harcosokkal csatázni. A rohamosztag tematikájából nőtt ki végül a polgárháború víziója. A sajtót és a közbeszédet ellepte a „félelem”, hogy az utcai mozgósítás könnyen ellenőrizhetetlenné válik, a tömegindulatok elszabadulnak, autókat borítanak fel és kirakatokat törnek be – polgárháború tör ki. Fodor Gábor is utcai harcosokat emlegetett. A félelemkeltés pszichózisát Kovács Lászlónak sikerült a legdurvábban gerjesztenie, amikor az Aktuális április 12-i adásában kijelentette, hogy az egyik budapesti képviselőjelöltjüktől úgy tudja, hogy több fiatal egy buszon összevert és összerugdosott egy idős hölgyet, mert az Népszabadságot olvasott. Az eset meg(nem)történtéről egyetlen lap sem tudósított azóta… Végül a második fordulót megelőző utolsó kampánynapon, késő este, a Magyar ATV-n Kuncze Gábor társaságában jól érthetően vont párhuzamot Orbán Viktor és Hitler között (a múlt században már volta példa arra, hogy kancellárból valaki vezér lett), és kijelentette, hogy ha a Fidesz hatalomban marad, a magyar demokrácia épületéből kő kövön nem marad.
A MIÉP-pel kapcsolatban nemcsak a megszokott mentális és ideológiai reflexek vezérelték a baloldalt, hanem a racionális számítás: a MIÉP miatt bizonytalanok, valamint a cigányság és – mondjuk ki – a zsidóság szavazatait kényelmesen be lehet söpörni. A MIÉP-től való elhatárolódást sem elvi alapon követelték rendszeresen a Fidesztől. A téma alaposabb elemzéséből kiderülne, hogy a baloldalt egyáltalán nem zavarta volna a MIÉP jelenléte a parlamentben, vagy mandátumainak erőteljes növekedése, ha ez a Fidesz biztos vereségét vonja maga után. Az erős és egységes baloldal sosem bánja, ha töredezett és megosztott jobboldallal kell szembenéznie.
A balodalnak kellő médiatámogatással sikerült azt sulykolnia, hogy a kétpólusú rendszer azért nem jó, mert azzal, hogy a Fidesz megette, lenyúlta, beolvasztotta stb. a jobboldali kis pártokat, a választók számára nincs megfelelő politikai kínálat. Az azonban senkinek eszébe nem jut, hogy ha így is történt, a Fidesz csak az egyik pólust uralja. De mi van a baloldali pólussal? A Milosevics- és Szaddám Huszein-barát Munkáspárt az MSZP szatelitpártjává vált, amelynek szavazóiért a szocialista jelöltek nyíltan is kampányolhattak! A Szociáldemokrata Pártot a nagyvállalkozó Kapolyi László vezeti, aki a pártallami nómenklatúrához tartozott. Ez a párt nyitott volt a kommunista Munkáspárt irányába is és együttműködött az MSZP-vel. Kapolyi az MSZP és az SZDP közös jelöltjeként az első fordulóban még vezetett. Ha bejut a parlamentbe, a szocialisták elmondhatták volna, hogy baloldal egy másik (persze szuverén) pártja is őket támogatja. Az MSZP képes lett volna a Centrum első fordulóban rosszabbul szereplő jelöltjei javára is visszaléptetni az embereit, hogy a centrumosok R
origo.hu
Magyar Péter nagyot bukott az árvízi hisztériájával
