A szociális gulyás és az első száz nap

A 80-as évek társadalom- és szociálpolitikájára az önállótlanság, rendszereinek hiányosságai, az ellátóhálózat hézagos kiépítettsége volt a jellemző. A teljes foglalkoztatottság kényszerével és az ártámogatások zavaros eszközeivel helyettesített szociális politika működtetett ugyan számos ellátási formát a családi támogatásoktól a pénzbeni és természetbeni segélyezés rendszerein át a személyes szolgáltatásokig, de ennek nagy ára volt. Az életképtelen gazdasági rendszer szolgált alapjául, növekvő kölcsönfelvétellel, amelynek kárait ma is szenvedjük.
A torzó jellegű szociális politika nem pótolhatott egy tiszta, átlátható, a változó és differenciált szükségletek, a szabadság, valamint az egyéni és közfelelősség egyensúlyának elvei szerint kialakított rendszert. A rendszerváltozás után 1993-ig a gazdasági teljesítmény visszaesett, nőtt az infláció, a munkanélküliség, az elszegényedés, növekedtek az egyenlőtlenségek, de növekedtek a jóléti kiadások is. Az első kormányzati ciklus a gyerekes családok helyzetének javítását próbálta segíteni. Utalhatunk itt a várandósági pótlék bevezetésére, a lakáshoz jutás feltételeinek javítására, továbbá az alanyi jogú családi pótlék fönntartására és a gyermekek utáni adókedvezmények súlyának növelésére.
1994-ben megkezdődött az infláció csökkenése, növekedni kezdtek a reáljövetelmek, amit a lakossági fogyasztás növekedése is visszaigazolt, valamint csökkent a munkanélküliség. A gulyáskommunizmus iránti hamis nosztalgia ígéreteivel hatalomra került Horn-kormány visszafogta a fogyasztást, kormányzása alatt újra magasba szökött az infláció, nőtt a munkanélküliség, mindeközben a Bokros-csomag radikálisan csökkentette a jóléti kiadásokat. Mindezek hatására növekedtek az egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke. A magyar társadalomfejlődés egy szűk tulajdonosi csoportból és a tőlük függő helyzetben lévő, mindinkább lecsúszó tömegből álló, kétpólusú társadalomszerkezet felé haladt. Mindez erősen kihatott a társadalom demográfiai mutatóira és mentális állapotára is. A családok nagy számban bomlottak fel, vagy éppen létre sem jöttek. A természetes szaporulat, az abortuszok számának növekedése tovább növelte a népességfogyást. Fokozódott a morális leépülés, a deviancia, a kábítószer-fogyasztás és a bűnözés.
A kiszolgáltatottság, a morális zavarodottság és a kiúttalanság a társadalom nagy részének magabiztosságát megroppantotta, s ez az elégedetlenséget, a rossz közérzetet vagy éppen a beletörődést a jövedelemvesztés által indokoltnál jóval nagyobbra növelte. A szociális politikát egy szegénypolitikai irányváltás jellemezte. A társadalompolitika egyszerre fordult el a szegényektől és a középrétegektől.
Az Orbán-kormány idején új hangsúlyok jelentek meg a szociális és jóléti politikában. A korábban szinte kizárólag korrektív típusú szociálpolitikával szemben a prevenció elemei felé történt radikális elmozdulás. Elsősorban adópolitikai eszközökkel megtörtént a jövedelmi közép beemelése a szociális politika látóterébe, abból a megfontolásból, hogy az esélytelen szegénység csökkenjen, miközben a középrétegeknek sem kellett tovább szembenézniük a lecsúszás veszélyével. A legfontosabb változás azonban az erőteljes családpolitikai irányultságban nevezhető meg, amely a családi támogatások rekonstrukcióján túlmenően az ellátások szélesítésében, új elemek megjelenítésében, a ráfordítások jelentős növelésében, új típusú szolgáltatások elindításában ismerhető fel.
A családi adókedvezmény több mint egymillió családnak nyújt segítséget. Újra alanyi jogú lett a gyes. Bevezették a gyedet. Alanyi jogon jár a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás. A munkabér értéke jóval meghaladja a munkanélküli-segélyét. Az elmúlt négy évben a 19 500 forintos minimálbért két és félszeresére, 50 ezer forintra emelték. Miközben 236 ezer új munkahelyet teremtettek, a munkanélküliség 8,7 százalékról 5,6 százalékra csökkent. A fiatalok első lakásvásárlásának illetéke a felére csökkent. Az új otthonok teremtéséhez nyújtott hitelek kamatait 25 százalékről 3 százalékra csökkentették. Több mint 40 ezer család élt az új otthon megteremtésének lehetőségével. Két év alatt pedig több szociális bérlakás épült, mint előtte tíz éven át. A szociálliberális kormány idején a nyugdíjak értéke 12 százalékkal csökkent. A polgári kormány a nyugdíjak értékét 16 százalékkal emelte. 1998-ban a legkisebb nyugdíj összege 25 százalékkal nőtt. Az elmúlt időszakban nyolcszáz főről 12 ezerre nőtt a cigány ösztöndíjasok száma.
Mindezek ellenére nagy a fanyalgás az úgynevezett baloldali szociális szakemberek és elemzők körében. A ma harcos civil jogvédőiről sem hallottunk a Bokros-csomag idején. Pedig a tények makacs dolgok, és a paradigmaváltás tetten érhető. A jelenlegi kormány felismerte, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaságpolitikának kell szolgálnia a családokat, a társadalmat. Ez az, amit soha nem fognak megérteni a rózsadombi hivatásos forradalmárok, ígérgetők és szakszervezeti pártszolgálatosok. A családpolitika további másodrendűvé válását jelképezi, hogy meg kívánják szüntetni az önálló családügyi minisztériumot, beolvasztva azt az egészségügyibe. Gondolom, hogy újra medikalizálódjék a családok megítélése.
Úgy vélem, száz nap elég lesz, hogy a szociálliberális irányzatot választók is kijózanodjanak az ingyen gulyás és kupica pálinkák bódulatából – és nem is oly sokára ismét a jövőt támogassák.

A szerző szociológus (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézet)