A vesztes győztesek

Pár hete annak, hogy európai előadó körutam utolsó állomásán néhány napot Budapesten töltöttem és élőben követtem a választási Divina Commedia utolsó felvonását. Teljes politikai semlegességemmel most jogosnak tartok két bíráló megjegyzest tenni a győztes csapat számlájára. Külföldről szemlélve a választási szócsatákat, nem fogtam fel teljesen a tízmillió kontra tizenötmillió magyar ügyét, függetlenül attól, hogy vajdasági származásom miatt ebben nagyon is erdekelt voltam. Talán ezért is, de nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek, amikor jóformán órákon belül a győztesek megerősítették, hogy tudniillik ők bizony tízmillió magyar érdekét képviselik. Lehetséges a történelem kerekét visszafelé forgatni? Remélem, hogy nem, mert különben ez egyszerűen inzultus azokkal szemben, akiknek a határokon kívül az ötvenes-hatvanas években a Kossuth és a Petőfi rádiót úgy kellett hallgatniuk, mintha a híradás egy másik földrészről jönne. A kommunizmus egy máig nem titkolt jellemzője volt, hogy nem voltak nemzeti kisebbségek és ügyek. Tehát ha a mostani győztesek azok is akarnak maradni, és el akarják hitetni, hogy nekik semmi közük a régi gárdához, akkor igenis képviselniük kell a „külső” ötmillió magyar ügyét is! Nem kell hangzatos kijelentéseket tenni, hanem diplomatikusan képviselni azt az ügyet, amit a Swissair atlasza és térképei körülbelül már húsz éve bevezettek: Európát országhatárok nélkül ábrázolták. Szerencsére az internetes VilágRádió jóvoltából Kaliforniában is lehetőségem van hallani a Vasárnapi Újság reggeli köszöntőjét „határunkon belüli és kívüli honfitársainknak”. Nagyon sokan reméljük, ez így is marad, mert különben ez lesz az egyik oka annak, ha a győztesek vesztesekké válnak.
A másik ok az aggodalmunkra az a csönd, ami a választások második fordulóját követte az amerikai sajtóban. Az első forduló után olvashattunk pár rövidebb-hosszabb cikket a nagyobb újságokban – New York Times, Los Angeles Times, Christian Science Monitor –, de múlt hétfő óta csupán egy írás jelent meg a Los Angeles Timesban. És milyen címmel! „Hungary’s probable premier thinks big, with Russia in mind: Peter Medgyessy wants to rekindle ties with Moscow”… Vagyis: „Magyarország valószínű új miniszterelnöke nagyon számít Oroszországra és erősíteni akarja a kapcsolatokat Moszkvával.” Ezt mondhatja az, aki az utolsó fél évszázadot egy másik bolygón élte meg, de nem egy felvilágosult szomszéd. Hölgyeim és uraim, elvtársak és elvtársnők, ébredjünk fel! Lehet, hogy a győztes jelöltet később meghívják a Fehér Házba, de az jóformán biztos, hogy ez egy rövid látogatás lesz.
Lehetséges, hogy ezek a megnyilvánulások csak tapasztalatlan és tapintatlan tapogatózások. Én optimista szeretnék maradni – hisz a legtöbb amerikai elnökjelölt tánciskola nélkül tanult meg tangózni. Az idősebb és ifjú Bushról, nem is szólva Clintonról, tudjuk, hogy külpolitikával nem akartak foglalkozni. A történelem és a helyzet úgy hozta, hogy nagyon gyorsan kellett tanulniuk. Talán így lesz Magyarország új miniszterelnökével is, máskülönben négy év múlva bizonyosan újra a „A Viktor” lesz a győztes.

A szerző a Harvard Egyetem volt, a Kalifornia Egyetem jelenlegi tanára (Irvine/Long Beach)