Esküszegő bírák, esküszegő ügyészek?

Orbán Viktor az országgyűlési képviselő-választás előzetes eredményeinek ismeretében április 21-én este nyomban gratulált Medgyessy Péternek. A gratuláció belföldi fogadtatásáról szereztünk némi benyomást. Most vessünk egy pillantást külföldre. A Magyar Nemzet tudósított arról, hogy Medgyessy Péter a Die Welt című német lapnak adott nyilatkozata szerint Orbán Viktor az európai politikusok körében soha nem volt igazán népszerű, soha nem találta meg velük a megfelelő hangnemet. Persze ez nem is olyan egyszerű számára, hiszen Magyarország kicsi, ő maga is kicsi, az ember szívesen nagyzol egy kicsit. Ludwig Emil Mélységi mámor című cikkében bírálja a nyilatkozat miatt Medgyessyt (Magyar Nemzet, május 2.). Most már tudjuk, hogy a kormányalakításra Medgyessy Péter kapott megbízást, ami nem kis mértékben növeli e nyilatkozat – különösen külpolitikai – jelentőségét. Nem árt tehát, ha megismerjük az interjú lényeges tartalmát és annak egyéb összefüggéseit.
Kiderül, hogy a hazai országgyűlési képviselő-választások kimenetelét a német lap kitüntető figyelemmel kísérte. Demonstrálja ezt az a mód és az a terjedelem, ahogyan a lap hasábjain valóságos Medgyessy-fesztivál bontakozik ki. Ennek három részből álló szövegkönyvét Boris Kalnoky, a Budapesten dolgozó, hazánkról rendszeresen tudósító újságíró írta meg. A szerző a lap április 23-i számában Baloldali szövetség fog Magyarországon kormányozni címszó alatt a két baloldali párt „knapp” választási eredményéről, a kemény választási küzdelemről tudósít. Szerinte a választás eredménye nem jelent lényeges változást; a szocialistákra vár az a feladat, hogy hazánk unióhoz való csatlakozását elérje, s ennek a feladatnak a teljesítésére ez a párt talán alkalmasabb lesz, mint a konzervatívok lennének. Az ország a boldogulást azonban valamennyi politikai erőnek köszönheti. Ugyanezen lap április 24-i számában Boris Kalnoky úgy jellemzi Medgyessy Pétert, mint halk szavú embert. Közte és Jack Lemmon között hasonlóságot vél felismerni. Elismerően nyilatkozik arról, hogy a választási küzdelemben ez a szerény és megfontolt ember a korábban nagyhangú és biztos fellépésű Orbán Viktorral szemben milyen derekasan helytállt. Röviden áttekinti Medgyessy pályafutását. Megemlíti, hogy ugyan az „apparátushoz” tartozott, de mindig a valóságos reformok híve volt, s olyan pártvezetőkkel dolgozott együtt, mint Németh Miklós és Horn Gyula, akik a kényszerítő helyzetet felismerve, a szerint cselekedtek, és történelmet csináltak. Majd a Die Welt április 30-i számában jelent meg – Orbán Viktor túlságosan messze ment címen – az az interjú, amelyben a bevezetőben idézett nyilatkozat szerepel. Ebben Kálnoky kérdésére (indokolt-e az a megállapítás, amely szerint Orbán Viktornak diktatórikus a stílusa?) Medgyessy úgy válaszol: nem hiszi, hogy bármelyik szocialista politikus Orbánt diktátornak nevezte volna, de a stílusa ebbe az irányba fejlődik. Ennek illusztrálására felhozza, hogy a bírák és az ügyészek a kormány befolyása alatt állnak, amit nem lenne szabad megengedni.
Boris Kalnoky hazánkban olyan szerzőként ismeretes, aki tárgyilagosságra törekszik (Lovas István: Kontroll alatt a Kontroll Csoport és Stefan Lázár: Árnyaltabban a Kontrollról, Magyar Nemzet, 2002. január 19. és 31.). Tárgyilagosságát ezúttal sem vonjuk kétségbe, azonban a fentiekhez mégis lenne néhány megjegyzésünk. Magyarországon megoszlik a vélemény a tekintetben, hogy melyik párt alkalmasabb az uniós csatlakozásunk „levezénylésére”. Szemben a szerző véleményével, azok a választók, akik a most ellenzékbe szorult polgári pártokra szavaztak, ezt igen sok esetben azért tették, mert azoktól remélték, hogy így sikerül kemény tárgyalások után e vonatkozásban kedvezőbb feltételeket elérni. Ugyanezt a szocialistáktól és a szabad demokratáktól távolról sem remélték. Ha már a szerző Medgyessyt Jack Lemmonhoz hasonlítja, vajon miért nem ismeri fel a hasonlóságot Kovács László és Walter Matthau között is? Pedig a két hasonmás szemünk láttára alakítja együttesen és olyan csodálatos átéléssel a Furcsa pár szappanoperára átírt szerepét, hogy azt bármelyik filmsztár megirigyelhetné. Lélegzetét visszafojtva figyeli hát e páratlan produkciót hazánkban mind a tízmillió néző, és csak attól tart, hogy éppen a drámai végkifejletnek nem lehet nézője, mert annak forgatására szigorúan zárt körben kerül sor – és a filmnek pontosan ez a legérdekesebb része legalább száz évre titkosítva lesz. Hogy a hajdani állampárt apparátusának vezetői közül csinált-e valaki történelmet, s az milyen történelemnek sikeredett, azt maga a történelem fogja eldönteni. Azt azonban kifejezetten kétségbe vonjuk, hogy a történelemcsinálásban az egyébként remekbe szabott interjúban felsorolt személyek valaha is pozitív szerepet játszhatnak.
Ugyan milyen jogállam az, amelynek alkotmánya lehetővé teszi, hogy a kormány akár az ügyészeket, akár a bírákat befolyásolhassa? Ráadásul ennek pontosan az ellenkezője az igaz. Az ügyészi szervezet hazánkban valójában külön hatalmi ág, amelynek kormány alá rendelését az akkor éppen ellenzékben lévő szocialista és szabad demokrata pártok – szembehelyezkedve a polgári koalíció törvényjavaslatával – már két esetben megakadályozták. De akár hivalkodhatna is Medgyessy Péter annak a Horn–Kuncze-kormánynak a törvényhozási érdemeivel, amelynek – mint pénzügyminiszter – annak idején maga is tagja volt. Az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló, valóban modern és korszerű 1994. évi LXXX. törvény szerint az ügyész munkáltatója a legfőbb ügyész, akit pedig a kormány nem utasíthat. Sem az ügyész, sem pedig a bíró nem lehet tagja pártnak és politikai tevékenységet nem folytathat. A bírák függetlenségét és elmozdíthatatlanságát maga az alkotmány garantálja. A részletes szabályokat a bírák jogállásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény tartalmazza, amely – világviszonylatban is párját ritkító módon – biztosítja a bírói függetlenséget azáltal is, hogy – szemben a korábbi alkotmányos helyzettel – a bíróságok központi igazgatásának jogkörét kiveszi az igazságügy-miniszter kezéből, és ennek a feladatnak az ellátását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe adja. Ennek a testületnek 15 tagja van, akik közül kilenc bíró, és a testület elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Így a bírák létszámának túlsúlya a testületben biztosítva van. A kormány(fő) tehát nincs abban a helyzetben, hogy a bírót vagy ügyészt akár előny, akár hátrány kilátásba helyezésével, nyújtásával vagy alkalmazásával befolyásolja.
Kizárt dolog, hogy Medgyessy Péter, aki hosszú ideje vesz részt hazánk közéletében, ne lenne tisztában azzal, hogy alkotmányos rendünk védi mind a bírói, mind pedig az ügyészi testületet az illetéktelen befolyásolás lehetőségétől. Ismeretes előtte az is, hogy a Magyar Szocialista Párt, különösen a kampányidőszakban, mégis ilyen valótlan híreket terjesztett. Ő pedig olyan időpontban tette meg nyilatkozatát, amikor a szocialista párt, a szabad demokratákkal együtt, elenyésző különbséggel ugyan, de megnyerte az országgyűlési választásokat, tehát a kampány véget ért.
Kevés azt mondani tehát, hogy Medgyessy Péter csupán rágalmazta Orbán Viktort akkor, amikor róla valótlanul azt állította, hogy az ügyészeket vagy bírákat befolyása alatt tartotta. Hiszen nyilatkozatát egy nagy példányszámú, tekintélyes külföldi lap tudósítójának adta abban a tudatban, hogy a valótlan tényeknek sajtó útján való terjesztése történik, ami külföldön nemcsak a volt miniszterelnök, hanem Magyarország jó hírnevének a lerontására, az alkotmányos rendbe vetett bizalom aláásására kiválóan alkalmas. Az általa adott interjú tehát több mint rágalom, hiszen felér egy alkotmányerejű inzultussal, amit Medgyessy Péter – úgy nagy általánosságban, konkrét tények megjelölése nélkül – nemcsak a választásokon éppen hogy vesztes, de neki tüstént gratuláló Orbán Viktorral szemben, hanem amúgy sommásan – a kollektív bűnösség nagyobb dicsőségére – a bírói és ügyészi karral szemben is elkövetett.
Nehéz lenne súlyozni, hogy az előbbi, avagy a dolgozatom kezdetén felvetett, mind a vetélytársat, mind pedig hazánkat lekicsinylő nyilatkozat a visszataszítóbb – ami egyébként „slusszpoénja” az interjúnak. A daliás termetű Medgyessy Péter ezúttal a végleg legyőzöttnek vélt ellenfele kis termetén, egyben az általa kormányzott ország kicsinységén élcelődik. Olyan ez a magatartás, mint amikor egy kocsmai verekedés során már földre került ellenfelet a győztes fél megrugdossa. Pedig Medgyessy Péter erőfölénye távolról sem nyomasztó. Orbán Viktornak tehát semmi oka arra, hogy elismerje: „jobbak vagytok”, s ilyen módon kérjen könyörületet. Ámde Orbán Viktor maga is sportember, így tudatában van annak, hogy az első mérkőzést idegen pályán, minimális gólkülönbséggel veszítették el, mert későn kezdtek el hajrázni. A visszavágóra azonban már hazai pályán kerül sor, nagyszámú és lelkes közönség biztatása mellett. Csapatát pedig majd számos jól felkészült, fiatal sportolóból válogathatja
össze. Így az mind kondíció, mind pedig tudás tekintetében erőfölényben lesz a nála idősebb, alulképzett játékosokból álló ellenféllel szemben. A visszavágóig pedig guggolva is kibírjuk.

A szerző nyugalmazott bíró és ügyvéd