Hány ország Magyarország?

Lassan száz éve, hogy a trianoni döntés következtében sokfelé szakadt a történelmi Magyarország, s elvesztettük területeink kétharmadát. Ugyan etnikailag sokkal homogénebb lett a megmaradt 93 ezer négyzetkilométer, ám gazdasági fejlettség tekintetében mintha legalább két ország létezne ma a Kárpát-medencében. Az egyik a látványosan fejlődő Észak- és Nyugat-Dunántúl, valamint Budapest, ahol a fejlett országokhoz történő felzárkózásunk szembeötlő. Ezen három régióban található a külföldi tőkerészesedés 85 százaléka, igen jelentős hányadban Budapesten, illetve az agglomerációban. A „másik” Magyarország is átalakul, kínlódik, ám kedvező jelek mellett összességében továbbra is a leszakadás, a lemaradás a jellemző.
A gazdasági fejlődés leggyakrabban használt jelzőszáma a GDP, azaz a bruttó hazai termék, amelynek 1994 óta van megyei és regionális vizsgálata. Ezen adatok elég megbízható és egyértelmű képet adnak a bevezetőben megfogalmazott állításunk bizonyítására. Annak azonban, aki nem találja elég meggyőzőnek ezen egyetlen adatnak a magyarázó erejét, hadd tegyem hozzá, hogy számtalan egyéb mutató is – igen kis eltéréseket mutatva – ugyanazt a regionális térképet rajzolja meg, amelyet a GDP számunkra megmutat. Akár a munkanélküliségi statisztika, akár az egy lakosra jutó ipari termelési érték vagy az ezer lakosra jutó vállalkozások száma, de még a halálozási vagy oktatási statisztikák is hasonló képet rajzolnak meg.
A mellékelt táblázatokból egyértelműen kiderül, hogy van három fejlett és egyre inkább fejlődő, valamint négy fejletlen és egyre inkább leszakadó régiónk. A három fejlett régió a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl, míg a négy fejletlen a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld. A régiós besorolásokat elég jól alátámasztja, hogy az országos átlaghoz képest 1994 és 2000 között csak egyetlen megye volt a fejlett régiókban, amelyik relatíve leszakadt (ez pedig Zala megye volt, amelyet földrajzilag is a déli részhez sorolhatnánk), míg nem találunk egyetlen olyan megyét sem a fejletlen régiókban, amely felzárkózást tudott volna produkálni az említett periódusban. Márpedig az ollók elég nagyot és „kitartóan” nyíltak. Annak ellenére, vagy éppen azért is történt mindez, mert hazánk gazdasági fejlődése tekintetében az 1995–2000-es időszak példátlan gazdasági növekedést produkált. Figyelemre méltó tény és nagyon gondos, alapos kutatást igénylő kérdés annak megválaszolása, hogy a növekedés későbbi szakaszában bekövetkezik-e egy felzárkózási folyamat, hiszen a fejlett országrészek tőkével és munkahellyel történő „telítődése” esetleg ez irányba is hathatna. Az 1990-es évek második felében mindenesetre a két legfejlettebb megye több mint 30 százalékot lépett előre az átlaghoz képest, s a fejlődés 1994-ben lényegében az országos átlag „környékéről” indult. Fejér megye – amely 1994-ben Békés megyénél mindössze 19,5 százalékkal tartott előbbre – előnye hat év elteltével 60,9 százalékra nőtt az országos átlaghoz viszonyítva, ugyanezen megyével szemben.
Jelentősen lépett előre az állandó éllovas Budapest is (15 százalékot meghaladó előrelépés a mindenkori országos átlaghoz képest), és érdekes Pest megye „szereplése”, amely az 1995-ös mélyponthoz képest mintha felzárkózni látszana. Lehet, hogy ebben szerepet játszik az a fontos tény is, hogy nemcsak az emberek, hanem a vállalkozások is igen intenzíven költöznek ki Budapestről az agglomerációba. Ez a folyamat ronthatja Budapest és javíthatja Pest megye helyzetét.
Szintén figyelemre méltó az a jellegzetesség, hogy öt megye szerepelt ugyanazon a helyen 2000-ben, mint hat évvel ezelőtt. Az igazán komoly problémát az mutatja, hogy az első kettő és az utolsó három hely „fix”. Nincs belső mozgás és átrendeződés, az olló felső szárán Budapest és Győr-Moson-Sopron megye, míg az alsó szárán sorrend szerint haladva Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll. Természetesen az öt „bebetonozott” megye mellett a többi tizenöt produkál elmozdulást. A már említett pozitív pozícióváltozás mellett ha mértékében nem is, de jelentőségében annál inkább figyelemre méltó negatív elmozdulást mutatott Békés megye mellett Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Tolna és Csongrád megye is. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád pozíciója is romlott az országos átlaghoz képest, de lényegesen kisebb mértékben, mint az előbbiekben említett megyék. Ez persze nem bizonyítja, hogy a közel évtizede működő hárommegyés (Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) központi felzárkóztatási programja jól működött, de az viszont lehetséges, hogy mérsékelte valamelyest a leszakadást. A háromról öt megyére történő kiterjesztés (Békés és Tolna megye csatlakoztatása) az adatok tükrében igenis indokoltnak tűnik. Ezen három-, illetve ötmegyés program tapasztalatait célszerű lenne kielemezni, s az esetleges korrekciókat számba venni. Bár a helyi érdekek óriási erővel hatnak a jelenlegi állapot fennmaradására (a decentralizált pénzosztás a központilag átutalt pénzekből a megyei területfejlesztési tanácsok jogosítványa), de a felületes szemlélő számára is úgy tűnhet, mintha túlzottan szétaprózódott lenne a leosztás a vállalkozások részére. Szintén megkérdőjelezhető a pénzosztás ágazati struktúrája, hiszen a támogatásoknak egyértelműen a felzárkóztatást, nem pedig a konzerválódást, a túlélést kellene szolgálnia. A jelenlegi rendszer alapján azonban kormányzati szinten e döntésekbe nem sok beleszólás van. Még az MDF-kormány által kezdett alapokat s a szocialista kormány által kialakított működési rendet célszerű lenne felülvizsgálni, s a felzárkózást, valamint az uniós támogatások megszerzését jobban szolgáló rendszert kellene kialakítani. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a legfontosabb kérdés nem is a pillanatnyi probléma, hanem a hosszú távú folyamat. Ráadásul az államnak kevés és hatékonyság tekintetében is kényes szerepe van a különbségek csökkentése tekintetében. Az alapvető ugyanakkor, hogy csak szisztematikus – tehát hosszú távon működő, az esetleges hiányosságokat kiküszöbölő és korrigáló – munkával és összetett eszközrendszerrel lehet igazából sikereket elérni.
Mely eszközök lehetnek ezek? Az államnak kiemelt szerepe van az infrastruktúrafejlesztésben. Itt nem csak a fizikai infrastruktúrára kell gondolni, bár szakemberek szerint az autópálya-fejlesztési program úgy vonzza a pálya környékére a befektetőket, mint vasat a mágnes. Természetesen a közlekedési adottságokon túl alapvető a képzett és motivált munkaerő jelenléte és a pozitív önkormányzati hozzáállás is. Mindezek miatt kiemelt jelentősége volt a polgári kormány két, közelmúltban hozott intézkedésének. Az egyik a Széchenyi Plusz néven közismertté vált tizenöt éves autópálya-fejlesztési program, amely tartalmazta az a célt, hogy autópályáink 2006-ra érjék el az országhatárt. Ez annál is inkább fontos a mi szempontunkból, mert az elmaradottságnak szinte szinonimája a „vasfüggönyös korszak” következtében a határmentiség. A határok sokkal inkább elválasztottak, mintsem összekötöttek, s a megyéken belül is egyértelműen a szomszéd országokkal határos területek bizonyultak a legfejletlenebbeknek. A másik fontos lépése az Orbán-kormánynak a vidékfejlesztés szempontjából a felsőoktatás tömegessé tétele és a diákhitel bevezetése. Ennek révén a tudás regionálisan is sokkal jobban „szétterült”, s ez gerjesztőleg hathat beruházásokra, fejlesztési programokra is. A jövő nagy kihívása a felnőttképzés, felnőttoktatás lesz. Az ún. life long learning, azaz az egész életen át történő tanulás ma már bevett gyakorlat a fejlett országokban. Ennek hazai erősödése révén az elmaradott területek jobban bekapcsolódhatnak a gazdaság és a társadalom vérkeringésébe. A polgári kormány nemcsak törvénykezési szinten, de máshol is elindította ezt a munkát. A továbblépés a szocialista kormány lehetősége és felelőssége is egyben.
Az elmaradottság jelentős mértékben a határmentiség mellett az agrárterületek jellemzője. Az Orbán-kormány jövőképe rendkívül markánsan mutatkozott meg ezen a területen: a nyugati országokhoz hasonlóan a családi gazdasági intézményrendszer kialakításán és a családi gazdaságok megerősítésén fáradozott. Ez lehetővé teszi a felzárkózást úgy, hogy a lehető legtöbb embernek nyújt munkaalkalmat és megélhetést. A szocialisták eddig megtett lépései és megismert céljai ezzel szemben a volt tsz-ek, azaz a nagybirtokok megerősítését szolgálja. Ebben az esetben a jövedelem alig néhány ember zsebébe kerül, s a nagytáblás művelési mód nagy gépesítettséggel és kevés helybeli ember alkalmazásával jár együtt. A megélhetés, a „parasztpolgárok” tömegének kialakulása szempontjából ez az elképzelés kifejezetten negatív hatású, s nem is illeszkedik az Európai Unió célkitűzéséhez. Az EU célja, hogy a falun élő embereket minél inkább segítsük, hogy falvaikban találják meg a boldogulásukat, s ott tudjanak a XXI. századnak megfelelő életkörülményeket teremteni maguknak.
A Széchenyi-tervnek volt két olyan programja, amit a felzárkóztatás szempontjából rendkívül fontosnak tartok. Az egyik az ipari parkok létrehozását és fejlesztését célzó támogatás, a másik a stratégiai területként támogatott és ösztönzött turizmusfejlesztés. Mindkét terület jelentősen hozzájárulhat a kevésbé fejlett régiók előrelépéséhez. Az önkormányzatok befektetésösztönző eszközeiből a helyi adókon kívül az ipari parkok létesítése és fejlesztése emelkedik ki. Sok régi, lerobbant ipartelep is megmenthető ily módon, hiszen a határmentiség és a mezőgazdasági jelleg mellett a bányász- és nehézipari térségek vesztettek az elmúlt időszakban a legnagyobbat korábbi pozícióikból. A gyógyforrások földrajzi elhelyezkedése pedig érdekes módon jelentős átfedésben van a fejletlen térségekkel, hiszen Kelet-Magyarország és a Dél-Dunántúl bővelkedik gyógyvizekben.
Az önkormányzatokat megemlítve nagyon fontos elemezni az államilag leosztott pénzek szerkezetét. Érdekes módon az alanyi jogon a településeknek visszajuttatott szja-hányad öt százalékra csökkentése kifejezetten egyfajta regionális felzárkóztatási programnak feleltethető meg. Hiszen a jelentősebb jövedelmű polgárokkal rendelkező „módosabb” települések így ugyan kevesebb pénzt kaptak, de az onnan átcsoportosított pénzek maradéktalanul más, szegényebb jövedelmű önkormányzatokhoz kerültek. Így ez a változtatás egyértelműen egyfajta területi kiegyenlítődési folyamatot is magával hozott.
Természetesen a jövő szempontjából kulcsfontosságú terület a beruházások kérdése. Bár az esetek nagy részében a fejletlenebb megyék is önmagukhoz képest fejlődtek, ám ez a fejlődés nem tudott lépést tartani a nagyobb beruházási rátával gyarapodó megyékkel. A statisztikákban az egy főre jutó beruházás összege jól ábrázolja a problémákat. A KSH felméréseiben „hagyományosan” utolsó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2002. első félévi beruházási teljesítményértéke kevesebb, mint 1/3-a az országos átlagnak, s a budapestinek pedig alig 1/8-a. Remélhetőleg az Orbán-kormány elképzeléseihez képest sajnos csúszó M3-as autópálya továbbépítése a beruházások tekintetében is a gazdasági motor jelentős felpörgéséhez vezet a keleti térségben.
Figyelemre méltó, hogy az első öt havi adatok az ipari termelés vonatkozásában a fejletlenebb megyék jó szereplését mutatják. Az első helyezett a tavalyi éves bázishoz képest Somogy megye (126,8 százalék), második Zala (125,2 százalék), a harmadik Hajdú-Bihar (117,7 százalék), a negyedik Bács-Kiskun (107,5 százalék), míg az ötödik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (103,8 százalék). Ez részben azzal is magyarázható, hogy alacsonyabb bázisról talán könnyebb az emelkedés, de valószínűleg akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha a fejletlenebb megyék kisebb exportrészarányával magyarázzuk a folyamatokat. Az elmaradottabb megyékben lévő cégek ugyanis sokkal inkább a hazai piacra termelnek, amely az elmúlt fél évben sokkal látványosabban bővült a növekvő hazai kereslet hatására. Így a kínálatösztönző gazdaságpolitikának az általános hatáson túl még egy ilyen regionális hatása is lehet.
Az állam lehetőségeinek egyik legfontosabb eszköze az infrastruktúrafejlesztés és a térségi beruházási adókedvezmények mellett a gazdaságdiplomácia, azaz a külföldi tőkének a fejletlenebb térségekbe történő orientálása. Az ITDH mint közvetítő partner ebben a kérdésben központi jelentőséggel bír, s nem csak a Gripen-ellentételezés beruházásainak kapcsán. Nyugat-Magyarország lassan „megtelt”, így a zöldmezős beruházásoknak egyre inkább keletre kell húzódniuk a közismert nevén Nyugat-Kelet gazdasági fejlettségbeli lejtőn. A fentebb felsorolt eszközök és programok természetesen nem teljes körűek a felzárkózás szempontjából. Ám ahhoz, hogy a rendszerváltás az elmaradottabb térségek szempontjából is sikeres legyen, meggyőződésem szerint az elkezdett utakat folytatni kell, a megkezdett programokat be kell fejezni. Szisztematikusan, széles eszközrendszerrel s az elért eredményekre támaszkodva szabad csak továbblépnünk. Van mire építenünk, s a tapasztalatokat kiértékelve a továbbképzés irányai is elég jól körvonalazhatók. Elégedettségre nincs ok, s előre a polgárosodás útja vezet.


A megyék és a régiók sorrendje az egy főre jutó GDP alapján, 1994–2000
Főváros, megye, régió 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 1994–2000
Budapest 1 1 1 1 1 1 1
Pest 16 18 17 11 11 9 10 +6
Közép- Magyarország I I I I I I I 0
Fejér 4 4 4 2 2 4 3 +1
Komárom-Esztergom 10 8 8 7 8 8 7 +3
Veszprém 11 9 9 9 9 10 6 +5
Közép-Dunántúl III III III III III III III 0
Győr-Moson-Sopron 2 2 2 4 3 2 2 0
Vas 3 3 3 3 4 3 4 -1
Zala 7 7 5 5 5 5 5 +2
Nyugat-Dunántúl II II II II II II II 0
Baranya 8 10 11 10 10 11 11 -3
Somogy 15 15 15 17 18 15 14 +1
Tolna 6 6 7 8 7 6 9 -3
Dél-Dunántúl IV V V V IV IV IV 0
Borsod-Abaúj-Zemplén 18 16 18 18 17 18 18 0
Heves 17 17 16 15 13 12 13 +4
Nógrád 19 20 20 20 20 19 19 0
Észak-Magyarország VII VI VII VII VI VI VI +1
Hajdú-Bihar 9 13 10 12 12 13 12 -3
Jász-Nagykun-Szolnok 13 14 14 13 14 17 16 -3
Szabolcs-Szatmár-Bereg 20 19 19 19 19 20 20 0
Észak-Alföld VI VII VI VI VII VII VII -1
Bács-Kiskun 14 11 13 14 15 14 15 -1
Békés 12 12 12 16 16 16 17 -5
Csongrád 5 5 6 6 6 7 8 -3
Dél-Alföld V IV IV IV V V V 0
Forrás: KSH

Az egy főre jutó GDP az országos átlag százalékában, 1994–2000
Főváros, megye, régió 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 1994–2000
(%)
Budapest 179,8 181,0 185,4 187,2 186,3 190,8 195,2 +15,4
Pest 76,2 72,7 73,0 77,7 77,5 80,5 78,1 + 1,9
Közép-Magyarország 145,6 144,4 146,9