Kinek lett jobb április óta?

Minden állampolgárnak „egy kicsit” javult az életszínvonala a májusi választások után – mondta mély meggyőződéssel már több ízben is Medgyessy Péter miniszterelnök. Miután nem hiszek teljes mértékben sem a politikusok, sem a sajtó szavahihetőségében, magam igyekeztem utánanézni rokonaim, barátaim, ismerőseim körében; szerettem volna megtudni, vajon kiknek, s mely társadalmi rétegeknek javult az életszínvonala tavasz óta? Legyünk igazságosak! Valóban igen szépen hangzott a választási kampányban, hogy ősztől a legrosszabb fizetésű, de döntően létfontosságú munkát végző egészségügyi dolgozók és pedagógusok alapbérük ötven százalékával kapnak többet. Íme, itt van az ősz, s egy csattanós ellenpélda is. Távoli rokonom, 26 éves fiatalasszony, hároméves kisfiú édesanyja, egyedül neveli gyermekét, kétéves egészségügyi tanfolyamot végzett és nyolc éve dolgozik a pályán egy budai kórházban. Alapbére 57 ezer forint – pótlékok nélkül –, s kérdésemre, hogy ezután mennyi emelést fog kapni a legközelebbi fizetéskor, bánatosan nyögte ki, hogy a kezébe adott előzetes értesítés szerint 6 ezer egész forintot! Ugyanis az ő kórházában csak az orvosok és a legalább 20 éves gyakorlattal és főiskolai végzettséggel rendelkező szakápolók kapják meg a beígért 50 százalékot. Hát bizony ez nem így hangzott el a választási ígéretek idejében, igaz, miniszterelnök úr?
Itt vannak aztán a gyermekes családok. Örültek, hát persze, hogy örültek augusztusban a dupla családi pótléknak – 3800 helyett most 7600 forintot kaptak –, de ez bizony édeskevés volt ahhoz képest, hogy egyetlen gyermek beiskolázása mintegy 30 ezer forintot vett el a családi kasszából. S ne is beszéljünk az ingyenes tankönyvjuttatás ígéretéről, ami bizony csupán politikai blöff volt.
Utoljára szólok a nyugdíjasokról, kikhez jómagam is tartozom. Mindnyájunknak már szinte a könyökén jött ki az a rengeteg öndicséret, amellyel a kormány kísérte hatalmas, 19 ezer forintos adományát, amely összeget szerintük az Orbán-kormány vett el a nyugdíjasoktól. Fogalmam sincs arról, hogy ezt az összeget vajon kik és hogyan számították ki? Jelentem, hogy nekem, mint „jó közepes nyugdíjasnak”, az „elvétel idején” 40 ezer forint volt a nyugdíjam. Így természetesen most nem kaptam meg az ominózus 20 százalékot, csupán 11-et. Ez átszámítva forintra havi 3600 Ft veszteséget jelent. Továbbszámolva, évente 43 200 forintot tesz ki, tehát az Orbán-kormány négy éve alatt ez az összeg 172 800 Ft-ra rúgott. Így én ennyit „követelhettem volna vissza” elmaradt nyugdíj címén több tízezer társammal együtt. Hát hol van ez a most kapott 19 ezer Ft-tól?
Egyébként, ahogy sok ismerősömtől értesültem, a nyugdíjas nagymamák és nagypapák 19 ezer Ft-jai nagyrészt az unokák zsebébe vándoroltak a nyár folyamán; így legalább ők örülhettek annak, hogy többször mehettek strandra, kirándulni, bulizni a szünidőben a nagyszülők forintjaiból. Végül, de nem utolsósorban örülhettek idén nyáron a nemzeti lapok és kiadványok kiadói, mivel sokan akadtak olyan „elvetemült” nyugdíjasok, akik – ahogy megkapták – azonnal átulták a kormány által adott alamizsnapénzt fenti lapok megrendelésére, ezáltal támogatva a nemzeti értékeket. Mint gyakorló háziasszony, nyugodtan elmondhatom, hogy az idei nyáron a legalapvetőbb élelmiszereken kívül elviselhetetlenül drága volt a legtöbb gyümölcs, s lassan, de fokozatosan drágultak egyes fontos élelmiszerek, például a margarin, csokoládé és egyéb édességek, konzervek. S mi lesz majd télen, amikor is az energiaárak is jócskán megemelkednek majd?
Hát csak ennyit a növekvő jólétről, a kívánatos esélyegyenlőségről. A miniszterelnök kormányával együtt az EU-csatlakozás bűvöletében él, s nem hiszem, hogy – mint dúsgazdag ember – a fentebb leírt gondokból bármit is észlelne. Még szerencse, hogy van azért olyan politikusunk, aki – elvbarátaival egyetemben – mélyen átérzi a lakosság gondjait, s már előre arra törekszik, hogy az Európai Unióba ne mint szegény, ágrólszakadt ország kerüljünk be, hanem valamivel jobb kondícióban, hogy ne legyen a szegényebb néprétegek számára újabb súlyos megpróbáltatás a csatlakozás.
Simon Istvánné Budapest