Ötszáz éves Luther wittenbergi egyeteme

Lutherstadt-Wittenberg, az Elba menti álmos kisváros egyszerre éli nem túl lüktető mai hétköznapjait és a nagy reformátor majd fél évezrede letűnt korát. Az egykoron Európa-szerte híres egyeteme ma már Halléban működik, de a helybeliek mégis iskolavárosnak tartják Wittenberget. Az ateisták aránya – mint mindenhol a volt NDK tartományokban – meghökkentően magas, de Luther Márton teológiai nézeteit büszkén, igaz, némileg értetlenül, mesélik az idelátogatóknak. Minden ház, utca a reformáció egy-egy neves helyszíne. Mindenekelőtt a Schlosskirche, melynek kapujára 1517 októberének utolsó napján egy fiatal Ágoston-rendi teológus hosszú vitairatot szögezett fel. A katolikus Erwin Iserloh egyik könyvében néhány évtizede mindezt legendának minősítette, de a több száz éves köztudatot a tudomány sem tudta kikezdeni. A valóságot kreáló közemlékezet számára bronzból megformálva ma is olvasható a búcsúcédulákat keményen bíráló kilencvenöt pont. A neogót stílusban átépített templom amolyan nem hivatalos zarándokhelye lett a megreformált nyugati egyházaknak. A pompás üvegablakokon átszűrődő fény kiemeli a wittenbergi egyetem jeles teológusait ábrázoló portrékat, köztük Dévai Bíró Mátyásét, a „magyar Lutherét”. Ő egyike a több száz magyar diáknak, akik a reformátor szellemi irányítása alá került univerzitás előadásait hallgatták.
Luther későbbi egyeteme 1502. október 18-án, Szent Lukács napján nyitotta meg kapuit. Bölcs Frigyes fejedelem ugyan politikai okokból döntött az egyetemalapításról, de annak hatását bizonyára alábecsülte. Akik szeretik a „jósló jeleket”, szívesen emlegetik, hogy a Leucorea már megszületésekor dacolt a tradíciókkal. A kötelező pápai áldás ugyanis csak a következő év februárjában érkezett meg Rómából. A humanista eszméktől (túl-) fűtött alapítók nehezen viselték a pórias hangzású Wittenberg nevet, ami magyarul annyit tesz: Fehérhegy. Ezért inkább lefordították a tudományokhoz inkább illő görög nyelvre. Így lett leucos (fehér) oros (hegy) öszszetételből a Leucorea. Ami igaz, az igaz, valóban nem lehettek büszkék az egyetemnek otthont adó „Fehérhegyre”. Az akkori Wittenberg jelentőségében és szépségében nem versenghetett a környező német városokkal, Drezdával, Lipcsével, Magdeburggal. Az alig kétezer fős, jobbára halászok és kézművesek lakta település inkább falusias képet mutatott. Maga az egyetem már az alapítása utáni néhány évben nagyobb hírnévre tett szert, mint a neki otthont adó település. Amikor Luther néhány év múlva beiratkozott, a hallgatók száma már elérte az ezret. Doktorátusa után itt kapott professzori állást, amíg aztán a pápa elleni fellépésével irányítója lett nemcsak a Leucoreának, de az egész európai reformációnak is. Az új egyetem kezdete nem is 1517, sokkal inkább 1520, amikor az önbizalomhiányban nem szenvedő professzor nyilvánosan égette el a pápa levelét. Tartalmára pedig csak annyit reagált, hogy a „római atya elvesztette minden humorérzékét”.
Az egyesek szemében bátor, másokéban inkább őrültnek tűnő fellépés híre hamar eljutott a török fenyegette Magyarországra is. Az, hogy Luther német volt, az akkori politikai viszonyok között nem kedvezett a reformációnak. Burgio pápai követ például így látta a magyar főurak és a jobbára német polgárság ellentétét: „A magyarok nagy ellenségei lévén a németeknek, azt sejtem, hogy egy napon valami nagy botrányt követnek el azon ürügy alatt, hogy nem akarják tűrni a lutheránusokat.” A búcsúlevelek kereskedelmére azonban hamar hatást gyakoroltak a lutheri tézisek. Tetzel János búcsúárus már 1518-ban arról panaszkodik, hogy a „felizgatott nép miatt alig leli nyugodalmát”. Werbőczy István személyesen is találkozott Lutherral Wormsban, amikor ebédre invitálta a barátot. A főúr a tüzes magyar borokban is bízva próbálta őt meggyőzni téziseinek tarthatatlanságáról.
Dacára a magyarországi üldöztetéseknek, Wittenberg egyre több hallgatót fogadott hazánkból. Az első diákok 1522-ben érkeztek, Georgius Baumheckel de Nousolio dioc. Strigonien és Martinus Ciriaci de Leowczofra Dio. Strigionien. Róluk körülbelül ennyit sikerült a történészeknek megtudni, annál jobban ismerjük azonban Sylvester János életét, aki hét évvel később Krakkóból érkezve már népes magyar csoportot találhatott az egyetemen. Nevéhez fűződik az Újszövetség első teljes magyar fordítása. Később Bécsben tanított, amiből sokan arra következtetnek, hogy inkább a humanista szellemiségű katolikusokhoz, mint a lutheránusokhoz húzott. Szintén Krakkóból érkezett Wittenbergbe Dévai Bíró Mátyás, akiről Bod Péter a magyar Athénasban (1766) így írt: „Legelső volt ez a Dévai Mátyás, aki a reformációnak hajnalán az Isten beszédének lámpását egész Magyarországban elhordozta, és a tudatlanság homályában ülő embereknek a világosságot megmutatta: az Isten beszéde életet adó kenyerének édességét megkóstoltatta és ízelítette.” Dévait nemcsak Lutherhez, de a wittenbergi egyetem másik jeles személyiségéhez, Melanchthonhoz is szoros barátság fűzte. Ott-tartózkodásainak idején jobbára nála lakott, együtt étkeztek. Talán tőle származik egy akkoriban kedvelt magyarországi anekdota is. E szerint az egyik püspök azzal biztatta a török ellen hadba vonuló katonákat, hogyha elesnek, még azon a napon az Úrral fognak vacsorázni. Maga azonban nem indult a csatába. Amikor kérdőre vonták, azt felelte: „Úgy ám, édes fiaim, de én ma nem vacsorálok, én ma böjtölök.” Dévai visszatérve Magyarországra, nemcsak a böjtölés, a búcsúcédulák, de a szentek imádata ellen is prédikált. Mária országában ezért igen sok ellenségre talált, s minduntalan menekülni kényszerült. Wittenbergi tanítómestere később őt hozza fel példaként, hogy a keresztényeknek az evangéliumért bátran kell szembenézniük a halállal. Ennek kapcsán elmeséli „asztaltársának” esetét a „pápás” pappal, hogy az hogyan állt ki vele Budán próbára, „puskaporos hordón ülvén”. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, miszerint Bornemissza Péter énekeskönyvében szerepel egy dal ezzel a szöveggel: „Magyar nyelven Mátyás vala a prédikátor.” Életrajzírói között ma is heves ellentét mutatkozik. Sculteti Szeverin 1599-ben ugyanis igaz helvéthitűnek titulálta őt, ami nyomán aztán sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Dévai öregségére a kálvinizmus felé hajlott. A másik felfogás szerint Dévai haláláig megmaradt wittenbergi mestereinek tanításában, és méltán viselheti a nép által ráruházott „magyar Luther” jelzőt.
A magyar ajkú tanítványok között mindenképp ki kell emelni Ozorai Imre nevét. Életéről csupán egyetlen momentum ismert. 1531-ben, Wittenbergben beiratkozott az egyetemre. Ettől kezdve életéről szinte semmi biztosat nem tudunk. Hírét De Christo et eius Ecclesia, item de Antichristo eiusque Ecclesia című könyvének köszönheti, ami a magyar reformációnak, sőt az egész magyar irodalomnak az első fennmaradt önálló tartalmú nyomtatott terméke. Munkája főleg az Antikrisztus mérhetetlen térhódítását hivatott leleplezni, akit ő is – mint Luther – a pápában vél felfedezni. Az Antikrisztus hívei azok, akik „azt hirdetik, Isten a mi bűneinket megbocsátja a parancsolatnak megtartásának és egyéb jótéteménynek érdemeiért”. A pápistákat egyenesen a töröknél veszedelmesebb ellenségnek nevezi.
Gálszécsi István diáksága alatt találkozhatott Ozoraival, de erről írásos emlék nem maradt fenn. Tanítványával, Batizi Andrással együtt magyarra fordították Luther énekeit, sőt maguk is költöttek úgynevezett bibliai históriás énekeket, mint például a „meglött és megleendő dolgoknak, teremtéstől fogva mind az ítéletig való históriája”.
Heltai Gáspár, aki szintén wittenbergi diák volt, élete végén megtagadta Luthert, és a kolozsvári Dávid Ferencet követve előbb kálvinistává, majd unitáriussá vált. Az erdélyi könyvkiadás egyik legnagyobb alakja igyekezett irodalmi babérokat is begyűjteni. Több könyvet a saját neve alatt jelentetett meg, holott azokat németből fordította, mint például Jochan Spangenberg „Vigasztaló Könyvecskéjét”. Ezt az írást két nyelven „szerezte”, németül és magyarul, hiszen dacára a szép számú magyar közösségeknek, Luther tanításai mégiscsak az itt élő szászok között arattak osztatlan sikert. A Szepességből származott és ott is tevékenykedett a magyarországi neveléstudomány egyik úttörője, Stöckel Lénárt. Személyes kapcsolatait Wittenberggel unokaöccse, Stöckel János is öregbítette. Egészen sokáig, hiszen a fiatalabb Stöckel miatt Bóra Katalin, Luther özvegye évek múltán is levelezett Bártfa városával. Stöckel János ugyanis náluk lakott, és régi diákszokás szerint adós maradt a szálláspénzzel.
A város az itt tartózkodó rengeteg idegent nehezen tűrte, és ha nem lett volna a privát szállásokból befolyó jövedelme, bizonyára nem is viselte volna el a diákokat. Az akkori hallgatóság lényegében egy állandóan erőszakoskodó idegen test volt a városkában. Nemegyszer előfordult, hogy a professzorokat éjszaka megverték, a járókelőket bántalmazták. Az utcai és a kocsmai öszszetűzések hovatovább szövetségek kialakulásához vezettek. A diákegyletek megvédték tagjaikat, és amit legalább ennyire fontosnak tartottak, igyekeztek megfélemlíteni a más csoportokhoz tartozókat. Kilenc ilyen egylet alakult, köztük a magyaroké. A tizenhatodik század folyamán a Magyar Királyság három részre szakadt területéről érkezett a legtöbb, nem a Német–Római Császársághoz tartozó tartományokból származó fiatal. A magyarok társasága nyelvileg meglehetősen heterogén volt: szászok, magyarok, szlovákok vegyesen alkották.
Luther halála után (1546) a képzés addigi jellege megváltozott. A teológia háttérbe szorult, és nagyobb hangsúlyt kaptak a természettudományok. Giordano Bruno itt jelentette meg híres Dialektikáját. Magyar diákok, igaz, egyre csökkenő arányban, de a későbbi évszázadokban is szívesen látogatták a Leucoreát. Közöttük volt Kassai György Mihály (1640–1725), aki később professzorként le is telepedett a városban. Halála után kéziratgyűjteményét az egyetemnek ajándékozta, melyet kezelői később tovább gyarapítottak. A páratlanul értékes wittenbergi magyar gyűjtemény előbb Halléba került, ma pedig a Berlini Magyar Intézetben kutatható. Maga az egyetem 1817-ig működött, ekkor egyesítették a halléi társával. Mindez a gyakorlatban a Leucorea felszámolását jelentette. A régi hagyományokat felelevenítendő, néhány éve újra megnyitották Luther egyetemének kapuit. Az egykori épületben a Halle-Wittenberg Universität kutatói dolgozhatnak.

A szerző egyetemi hallgató