Mikor ezt írtam, tiszta volt az ég, a huszonegyedik század még el se kezdődött. (Időszámítás: az idő számít, ás. Sebtében visszatemeti, amit kiásott – micsoda hebehurgya munka. Mégis reménykedem: aki másnak ás, mag esik bele.) Egyik napról a másikra egész évezred szaladt ki épp alólunk. Az emberek, ha volt merszük hozzá, a jövő kilátásait latolgatták. A Petőfi Sándor utca sarkán arra gondolok, gondolnom kellene valami maradandót, még mielőtt elmúlik az év. Megállok, és egy cetlire, amit azért hordok magamnál, hogy feljegyezzem, ha valami véletlenül az eszembe jut, odafirkantom: jubileumi év. Hogy otthon majd megírom. Utánanézek a Bibliában. Rémlik, ilyenkor kellene a kimerült földet parlagon pihentetni álló esztendeig, szüneteltetni az öldöklést, elengedni az adósságokat. Csupa bölcs rendszabály, épp a mi mostani helyzetünkhöz illő. De semmi nem lett belőle. Mármint a megírásból. A következő lépésnél, kedves Télapó, találkoztam veled. Ketten voltál, egymásnak szemközt. Ünnepi, prémszegélyes, piros fellépőruhádban táncoltál egy kirakatban, és félreérthetetlenül erotikus, kihívó csípőringatással kelletted magad, ahogy az elmés gépezet rángatott, körkörösen. És ennyi, azt lehet mondani. Mert bennem akkor okádni kezdett a lélek, és azóta sem múlik el. Ártatlan, történelem utáni gyermekek bámultak unott érdeklődéssel. Kis Xmas Ready-kólakupak-gyűjtögetők. Leendő boldog nyertesek, szerencsés megfejtők. Kezükben (ami az embereknél, tudod, a joystickot helyettesítette egy darabig) rajzfilmállatkák műszőrme másolatai. Egy négyéveskét magasba emelt az édesanyja, hogy jobban lásson.
– Látod, kicsim, ez egy akármi – magyarázta. – Fehér vattaszakálla, gömbölyded fara, pirospozsgás pederasztamosolya akármit jelent a jelölők végtelen láncolatában.
– Értem – lelkendezett a csöppség –, olyanok, mint két jóságos, vén miniszterelnök-jelölt a televízióban!
– Igen. Mint két konkurens intimbetét – bólintott az anyuka, és mosolygott.
– Mint két környezetbarát mosópor!
– Na látod!
– Mondd, mama – ráncolta homlokát a gyermek –, miért van inkább valami, miért nem inkább a semmi van?
– Ugyan, drágám, ki tanít téged ilyen csacsiságokra? – korholta szelíden az ifjú nő. – Hát nem látod? Ha egyszer minden, az égvilágon minden jelenthet bármit, tetszés szerint, akkor nem mondhatjuk többé, hogy valaminek az esete fennáll vagy nem áll fenn. Akkor többé nincs semmi. Vagyis csak a nagy büdös semmítő semmi van, aranyom. Az az áthúzott, varázstalanított és világtalan.
– Megkaphatom karácsonyra?
– Máris a tiéd.
origo.hu
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó
