A szégyen napja

Sokasodnak gondjaink: veszélyben a véleménynyilvánítás szabadsága. Ma 14 órakor Tapolcán bíróság elé állítanak egy fiatalembert: bűne nagy, vétke égbekiáltó. Loppert Dániel azért kerül a vádlottak padjára, mert 2002. július 28-án a magánemberként a kapolcsi Művészetek Völgyébe látogató Medgyessy Péter miniszterelnök láttán 3 (azaz: három) egymást szorosan követő alkalommal – valószínűleg tudatosan és előre megfontolt szándékkal – azt kiáltotta a miniszterelnök felé, hogy „áruló.” Szem- és fültanúk szerint a többi fiatal „hazaárulót” kiáltott. A súlyos atrocitást követően beindult a gépezet: Loppert Dánielt civil ruhás rendőrök igazoltatták, jegyzőkönyvet vettek fel, videofelvételt készítettek róla. (Csak remélni tudjuk, hogy a bíróság annak vizsgálatáról sem feledkezik majd meg, hogy ez az egész eljárás mennyire volt alkotmányos és törvényszerű.) Az ügy pikantériája, hogy a feljelentést a Medgyessy kíséretében lévő, kissé túlbuzgó tapolcai rendőrkapitány tette meg rendzavarás miatt, akiről nem tudhatjuk, hogy előzőleg konzultált-e Lamperth Mónika belügyminiszterrel vagy sem. Azt sem tudhatjuk, mit szólt mindehhez az egykori D–209-es titkosügynök, aki jelenleg hazánk politikai és jogi értelemben vett miniszterelnöke. A bíróságnak most azt kell mérlegelnie, hogy rendzavarásnak minősíthető-e, ha valaki árulónak nevezi a közelében feltűnt közjogi méltóságot.
Mindenesetre az egész eljárás kísértetiesen emlékeztetett arra, ahogyan a mostani hatalomgyakorlók annak idején az úgynevezett szocialista demokráciát működtették.
A bíróságnak nem lesz könnyű dolga, ha következetes akar maradni. Először is figyelembe kell vennie azt az Alkotmánybíróság által megfogalmazott elvet, amely szerint a politikusoknak és közéleti szereplőknek sokkal több kritikát, támadást stb. kell elviselniük, mint az egyszerű civil állampolgároknak. Tekintettel Medgyessy Péter közismert politikai múltjára és a hazai politikai közéletben eluralkodott és elfogadott stílusra, Loppert Dániel megszólalása higgadtnak és mérsékeltnek minősíthető. Visszafogott véleményét ráadásul egy olyan közéleti szereplővel kapcsolatban fogalmazta meg, akinek kötelessége eltűrni a véleménynyilvánítás szabadságából adódó kellemetlenségeket. Ezúton szeretnénk felhívni a bíróság, a tapolcai rendőrkapitány, a belügyminiszter és a miniszterelnök figyelmét arra, hogy az előző kormányzati ciklusban egyetlen, hasonló jellegű per sem volt, pedig Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel sem bántak kesztyűs kézzel a baloldali politikusok és bértollnokok. Állításunk bizonyítására íme néhány kiragadott hangulatfestő részlet:
„Orbán lett a magyarországi cinikus keménykedés viselkedés- és politikai kultúrájának szimbóluma, tehát a fenti hasonlat alapján a (politikai) gecizmus oltárképén a főalak.” (Vágvölgyi András: A hónap üzenete, Beszélő, 1999. február 2.)
„A nyugdíjamat átutalnám Orbán Viktornak, hogy koporsót vegyen rajta magának.” (Népszava, 1999. február 15., 10. oldal)
„…a Fidesz jobbra rohanva felbillenti a politikai pályát és kibillent bennünket Európából. A két pogány közt életben maradni? Így igaz, de közülük csak az egyik emberevő.” (Eörsi István: Dabas után, Népszava, 2001. április 17.)
„…százezrek vevők arra a halálhangulatra, amelyet a miniszterelnök beszéde árasztott.” (Aczél Endre: A helyzet komolysága, Népszabadság, 2002. április 19.)
„Orbán … előbb-utóbb tényleg el fogja hinni magáról, hogy ő a Magyarok Istenének Kiválasztott Fia. Orbán Viktor személyisége pillanatnyilag a legsúlyosabb veszély, mely a magyar demokráciát fenyegeti.” (A szerk., Magyar Narancs, 2002. május 30.)
A kifinomult baloldali és balliberális „vérprofi” entellektüelek hasonlították Orbán Viktort Hitlerhez, Sztálinhoz, Mussolinihez, Néróhoz, Maóhoz és Pol Pothoz, de Szálasihoz és Rákosihoz is…
Végül több idézet, egy szerző:
„Ezért mondtam korábban, hogy Orbán egy mocskos csaló és tolvaj. Ezt most is fenntartom. (…) Úgy gondolom, hogy Orbán egy szimpla bizánci bajkeverő, aki merő szittyakeresztényi etno-bizniszlájk agyamentségében beveretett egy sorozat kokit a határon túli magyarok koponyájába. (…) Amikor azt mondom, hogy Orbán Viktor bűnöző, akkor erre utalok, vagyis konkrétan ő a meghatározható figura, aki egyrészt előnyöket osztogat a jófiúknak szavazatokért, fordítva pedig anyagi hátrányt okoz azoknak, akik élnek a képviselői önállósággal. Mindkettő kimeríti a bétékát. Vagyis Orbán tényleges bűnöző.”
Mint látható, a vérszomjas baloldali szerző egyetlen alkalommal sem titulálta árulónak az ország akkori miniszterelnökét, mindössze mocskos csalónak, tolvajnak, bajkeverőnek és bűnözőnek nevezte. E minősíthetetlen mondatokat egy szocialista parlamenti képviselő tette közkinccsé 2001 végén, az interneten. Szolgálataiért 2002 nyarán méltó jutalomban részesült: Szanyi Tibor – mindannyiunk közös szégyenére – a Magyar Köztársaság politikai államtitkáraként annak a magyar kabinetnek lett tagja, amelynek miniszterelnöke a „leárulózott” Medgyessy Péter. Reméljük, a kifinomult érzékű tapolcai rendőrkapitány ezúttal is teszi a dolgát. (A szükséges dokumentációt szívesen a rendelkezésére bocsátjuk.)
Az adott helyzetben Loppert Dániel esetleges elítéléséből két következtetés vonható le. Az egyik, hogy a jelenlegi politikai-jogi-közigazgatási hatalom igyekszik megfélemlíteni a polgárokat. A másik a sokat emlegetett kettős mérce ismételt alkalmazása: míg a szocialisták és a balliberálisok érthető érzékenységére mindenkinek tekintettel kell lennie, addig a jobboldali politikusokat és közszereplőket – mondhatnánk tradicionálisan – nem kötelező emberszámba venni.
A jobboldal hibájából hatalomra jutott posztkommunista-szocialista és szabad demokrata koalíció saját hatalmi pozícióinak hosszabb távú megerősítése érdekében lényegében alig titkolt nemzetellenes politizálásba kezdett. Szaporodnak az erre utaló jelek: a múlt meghamisítása, a minden mértéket felülmúló személycserék, a státustörvény ellehetetlenítése, a drogliberalizáció végrehajtása, a családtámogatási rendszerek felülvizsgálata, a közoktatási rendszer tervezett módosítása stb. Ha mindehhez hozzávesszük az állampolgárok megfélemlítésére tett rendszeres kísérleteiket, valamint a szimbolikus és a szellemi szférában zajló eseményeket, akkor érthetjük meg igazán azok félelmét, akik nem szeretnének egy olyan országban élni, ahol a kereskedelmi médiumok által elhülyített konzumidióták tömege szellemi rabszolgaként biztosítja a retardált, exhibicionista médiamegasztárok jólétét. A meghasonlott, önmagával elégedett politikai elit egy része pedig csendes bűntársként asszisztál mindehhez: először gyűlölettörvényt fogalmaz, majd jogszabályban írja elő a különböző vallási, etnikai és deviáns csoportok kötelező szeretetét. Ezzel párhuzamosan szellemi bérmunkásaik elavultnak minősítik a nemzeti identitás fennmaradását, valamint a többnemzetiségű nemzetállam eszméjét.
Loppert Dániel 2002 nyarán azt hitte, hogy a jogállami normáknak megfelelően a klasszikus liberális alapjogok Magyarországon szabadon gyakorolhatók. Az ügyében történt rendőri eljárás, a feljelentés és a vádemelés azt bizonyítja, hogy tévedett.