Az alkotmányjog politikai kísértése

Közhelyszerű, hogy a radikális (értsd: szélsőségesen liberális) baloldal teljes mértékben kiszorította a konzervatívokat az élet számos területéről. Ilyen területek közé soroljuk a médiát és az érdekképviseleteket, azonban rendszerint figyelmen kívül hagyjuk az alkotmányjogot, ami mára szintén a baloldal fellegvárává vált.
A probléma lényege kiválóan illusztrálható az Alkotmánybíróság szeptember 3-i határozatával. A bíróság határozatában többek között alkotmányellenesnek nyilvánította a büntető törvénykönyv azon passzusát, ami büntetni rendelte egy felnőtt és egy fiatalkorú beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatát. (Tudnunk kell, hogy a jog nem pönalizálja az ugyanilyen heteroszexuális kapcsolatot.) Az ítélet központi elemei a következők: a törvényhely különbséget tett különböző „szexuális irányultságok” között, márpedig a „heteroszexuális, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik”, így azokat csak „kivételes indokok” esetében tehette volna meg.
Érdemes szemügyre venni a hosszas eszmefuttatás alapvető érveit. Miután egy alkotmánybírósági határozatról beszélünk, az alkotmány segítségül hívása indokoltnak tűnik. Vegyük kezünkbe az alaptörvényt, és néhány percre időzzünk el alig pár tucatnyi paragrafusa között! Aki ezt megteszi, meg fog lepődni, ugyanis a taláros testület egyetlen érvét sem lehet felfedezni az alkotmányban.
A magyar Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata teljes mértékben függetlenedett az alkotmány szövegétől. Új jogokat teremtett, mint a fenti határozatból idézett, szexuális irányultsághoz való jogot; egyes passzusokat privilegizál a többihez képest, mint az emberi méltósághoz való jogot; más szabályokat pedig nyíltan az alkotmány szövegétől eltérően értelmez, mint például a diszkriminációt tiltó paragrafust, amiről a bíróság úgy döntött, hogy „nem csupán az alkotmányban biztosított jogokra, hanem az egész jogrendszerre kiterjedően alkalmaz”. Hogyan teszi ezt az Alkotmánybíróság?
Az Alkotmánybíróság érvrendszerének forrása nem az alkotmány, hanem az alkotmányjog. Ez egy olyan jogterület, melyet alkotmányjogászok, alkotmánybírók és más, lángoló tekintetű forradalmárok írnak. Lelki szemeik előtt az alkotmányos állam lebeg, ahol az emberi méltóság győzedelmeskedik a nem felvilágosult erők felett, akik megpróbálják meggátolni, hogy minden embert egyre bővülő, azonos jogok illessenek meg. A modern alkotmányjog ideális alanya a mindentől és mindenkitől független polgár. Persze nem konzervatív értelemben független, hiszen az ideális polgár közéleti beállítottsága szigorúan magánügy, azzal mást nem kíván befolyásolni; a legszebb az lenne, ha saját gyermekét sem, de itt még talán ők sem tartanak. Az ideális polgárnak mindenhez van joga: tiszta, szennyezésmentes környezethez, kiváló egészségügyi ellátáshoz, igazságos bérhez, regenerálódáshoz elegendő szabadsághoz, diszkriminációmentes élethez (ide nem sorolva a pozitív diszkriminációt, ami persze a másik oldalon „mezei” diszkriminációként csapódik le, de erre a felvilágosultak nem pazarolnak időt), és még sorolhatnánk – talán már a boldog gyermekkorhoz és a 4-es metróhoz is alkotmányos joga van a polgárnak.
Akárhányszor végigolvassuk az alkotmányjog által teremtett jogok sorát, déjá vu érzésünk van. Lehet is, hiszen ha jól megnézzük, az abból kiolvasható világkép közel sem új keletű. Ez a paradicsomi lét ugyanis csak egy újabb utópia a sorban, amihez hasonlókat Európában a felvilágosodás óta kergetnek, csak most éppen úgy hívjuk, alkotmányos állam vagy modern állam. Az „alkotmányos állam” persze ugyanazokat a jegyeket viseli magán, mint az elmúlt évszázadok más utópiái. Központi eleme például, hogy egy szűk, „felvilágosult” elit agyszüleménye, amit kérés nélkül erőszakol az emberekre.
Az Alkotmánybíróság érvrendszerének tehát egy liberális utópiát megvalósító alkotmányjog az alapja, a taláros testület döntéseinek azonban önmaga a forrása. Az Alkotmánybíróság ugyanis minden objektív korláttól és kontrolltól függetlenül hozhatja meg döntéseit. Az alkotmány sem köti, hiszen az alkotmányban található rendkívül absztrakt jogok és kifejezések az alkotmányjog segítségével gyakorlatilag bárhogyan értelmezhetők. Gondoljunk csak az emberi méltóságra, az élethez való jogra vagy a szociális biztonsághoz való jogra! Könnyű belátni, hogy ilyen fogalmak esetében csak az Alkotmánybíróság szerénységén múlik, hogy milyen tartalmat adnak ezeknek a kifejezéseknek. A szerénység pedig nem volt mindig a taláros testület legfőbb erénye: tudjuk, hogy a halálbüntetés – csakúgy, mint megannyi gazdasági jogszabály vagy a Btk. említett passzusa – is hasonló absztrakt jogi normába ütközés miatt semmisíttetett meg. Így mára talán már annak sincs akadálya, hogy a diszkrimináció elleni tilalomra és az emberi méltóságra hivatkozással egyszer csak megtudjuk a legfőbb jogi grémiumtól, hogy a homoszexuálisokat bizony megilleti a házasodás és az örökbefogadás joga is.
Könnyű belátni, hogy az alkotmánybíráskodásnál közel sem csak a jogszabályok alkotmányellenességének kimondásáról van szó. Sokszor megtapasztaltuk, hogy az Alkotmánybíróság jogokat és kötelezettségeket teremt, ezzel mindnyájunk mindennapi életét befolyásolhatja. Majdnem úgy, mint a parlament, azzal a különbséggel, hogy a parlamentet ezért választjuk.
Megmaradt konzervatív értékeinket a lehető legtovább úgy tarthatjuk fenn, ha az életünket befolyásoló döntéseket nem engedjük ki választott képviselőink hatóköréből. Jó példa erre, hogy nagy valószínűséggel egyetlen országgyűlés sem vállalta volna fel annak a döntésnek a meghozatalát, amiről az Alkotmánybíróság szeptember elején rendelkezett. Tanulnunk kell az Egyesült Államok példájából, ahol bár a liberális baloldal képtelen volt „haladó” céljait választott képviselőkön keresztül megvalósítani, azok mégis megvalósulhattak a 60-as és 70-es évek liberális többségű legfelsőbb bíróságai implicit jogalkotásának köszönhetően.
És végül, milyen Alkotmánybíróság lenne kívánatos? Olyan, amely nem kerget utópisztikus álmokat, nem alkot új jogot és kötelezettséget, inkább ezeket azokra bízza, akiket ezzel az emberek megbíztak. Olyan, amely csak olyan törvényt vagy jogszabályt semmisít meg, ami egyértelműen kiolvasható az alkotmányból. Ha valami nem egyértelműen kiolvasható az alkotmányból, akkor inkább nem dönt, nem alkot új szabályt a nem létező helyébe, hanem megint csak a valós jogalkotókra bízza azt. Nem új találmány ez a nézet sem, úgy hívják, original understanding, azaz eredeti értelmezés. Egy interpretációs módszer, ami nem állítja valamely eszme szolgálatába az alkotmányt és vele együtt az Alkotmánybíróságot. Ez az egyetlen módja, hogy visszaadjuk az alkotmánynak az eredeti funkcióját, és biztosítsuk, hogy az életünket nem befolyásolhatják radikális individualista eszmék – legalábbis nem surranópályán.

A szerző jogász, a Magyar Konzervatív Jogi Társaság társalapítója